Századok – 1961
Tanulmányok - Orosz István lásd Szabó István - Pach Zsigmond Pál: A XV–XVIII. századi agrárfejlődés egyes kérdései a stockholmi történészkongresszuson 225
A XV— XVIII. SZÁZADI AGRÁRFEJLŐDÉS A STOCKHOLMI TÖRTÉNÉSZKONGRESSZUSON 227 parasztgazdaság egyáltalán nem lehetne mezőgazdasági nagyüzem, mintha parasztgazdaságból nem fejlődhetnék kapitalista gazdaság. De nemcsak erről az egy formulázásról volt szó. Lütge egész előadásán, a konkrét tárgyalást tartalmazó fejezeteken is, végigvonult az a szemléleti mód, bízvást mondhatjuk: junker-típusú szemlélet — Lütge professzor egyébként porosz területről „származott át" Nyugat-Németországba —, amely a mezőgazdasági nagyüzem kialakulását kizárólag nemesi földesurakhoz, fejedelmekhez, mellettük legfeljebb meggazdagodott és az úri osztályhoz asszimilálódó polgárokhoz kapcsolta, a parasztgazdaságból sarjadó tőkés üzemet viszont teljesen figyelmen kívül hagyta. Röviden tehát: Lütge szemei előtt lényegében a Gutsherr, illetőleg a junker gazdasága lebegett, — a nagyparaszti gazdaságról előadásában egy szót sem ejtett. Ki kellett fejtenünk tehát: a mezőgazdasági nagyüzemek kialakulásának összehasonlító vizsgálatánál különösen fontos, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek kialakulásának mindkét tendenciáját (pontosabban: legalábbis két fő tendenciáját) figyelembe vegyük, a mezőgazdasági árutermelés fejlődésének mindkét útját szem előtt tartsuk: mind a földesúri, mind a paraszti árutermelés irányzatát, — annál is inkább, mivel éppen e két tendenciának a viszonya, aránylagos súlya az egyes országokban, illetőleg az egyes történeti korszakokban, kínálkozik ez országok, ill. korszakok közötti összehasonlítás egyik fő ismérvének az agrártörténész számára. Nem utolsó sorban éppen akkor tudjuk megragadni az országok és fejlődési periódusok közötti hasonlóságokat-különbségeket az agrárviszonyok területén, ha azt tesszük mérlegre, hogy a kérdéses országokban, ill. fejlődési szakaszokban a két fő irányzat, a mezőgazdasági árutermelésnek és a nagyüzem kialakulásának két fő útja hogyan viszonylott egymáshoz, milyen súllyal érvényesült. Éppen ez kellett volna, hogy a témaállítás lényege legyen Lütge referátumában — hiszeD a mezőgazdasági nagyüzemek kialakulásának összehasonlító vizsgálatát tűzte céljául —, ez azonban elmaradt. Ezek, a nagyüzemek kialakulásának lehetőségeire, útjaira, a földesúri és a paraszti árutermelés fejlődésére vonatkozó teoretikus megjegyzések bizonyos konkrét illusztrációt is nyertek a vitafelszólalásokban, egyrészt Magyarországra nézve a XV—XVI. században, másrészt egyes kelet-német területekre nézve a XVII—XVIII. században. Utóbbiakat illetően Gerhardt Heitz, a Német Demokratikus Köztársaság tehetséges fiatal agrártörténésze, a rostocki egyetem docense szólalt fel nagyon sikeresen. Heitz munkásságát eddig főleg a Ni chtweiss-polémiából ismertük, ezzel kapcsolatos vitacikkeiből, amelyek kritikai megjegyzéseken kívül pozitív kifejtést is tartalmaztak; legutóbb jelent meg a Zeitschrift für Geschichtswissenschaft-ban gazdagon dokumentált tanulmánya a mecklenburgi Bauernlegen-ről, valamint ugyanennek a folyóiratnak 1960. évi pótkötetében hasznos értékelő áttekintése a feudáliskori agrártörténet kutatásának tizenötéves fejlődéséről a Német Demokratikus Köztársaságban. A nagyüzem fogalmának tárgyalása után Lütge a mezőgazdasági nagyüzemek kialakulásának előfeltételeit, a nagyüzemek létesítésének indítékait tette vizsgálat tárgyává, külön szólva a magánföldesurak, ill. a tartományurak, fejedelmek motívumairól. Előadásának e részében szemléletének korlátai, a már említett alapvető fogyatékosságon túl, főleg két ponton ütköztek ki. Egyrészt abban, hogy a gazdasági motívumok mellett, sőt azok előtt nagy hangsúllyal szólt a nem-gazdasági (außerwirtschaftlieh) indítékokról, ezeket pedig lényegében a germán, ill. mediterrán népek földesúri osztályainak el-1*
