Századok – 1961
Krónika - Beszámoló kandidátusi disszertációk vitáiról - 215
•218 KRÓNIKA A pozitivizmussal kapcsolatos kérdésekre adott válaszában R. Várkonyi Ágnes — ellentétben Pamlényi Ervinnel — azon nézetének adott kifejezést, hogy a pozitivista történetszemlélet nálunk a XIX. század második felében végig nyomon követhető, hatása sok vonatkozásban kimutatható, s a magyar viszonyok között — ha e történetszemlélet antifeudális vonásait s a feudális történetszemlélettel leszámoló tanait vesszük figyelembe — feltétlenül haladónak tekinthető. Hangoztatta, hogy a pozitivista történetszemléletnek nálunk Pauler előtt már a 60-as évek történészei is hangot adtak, másrészt a pozitivizmus a magyar történettudományban az 1885-ös történészkongresszus után is 1 ovábbhatott. Megjegyezte továbbá, hogy a pozitivizmussal szemben Magyarországon nem 1885-ben bontakozott ki az első támadás, hanem már 1873-ban, s az első támadó éppen az a Pauler volt, akit a szellemtörténet a magyarországi pozitivizmus megtestesítőjének tekintett. Ezzel kapcsolatban elismerte, hogy maga Pauler a pozitivizmusnak a sajátos magyar viszonyok között erőteljesen reakcióssá váló áramlatát képviselte. Thaly és a pozitivizmus egymáshoz való viszonyának kérdésében Várkonyi elismerte Köpeczi Béla megállapításának helyességét Thaly filozófiai műveletlenségéről, mégis kitartott véleménye mellett, hogy ti. a pozitivista frazeológia átvétele, a művelődéstörténeti forrásanyag gyűjtésének a pozitívizmus szellemével nagyon is rokon szorgalmazása, továbbá a középnemesség kapitalista viszonyok közötti vezetőszerepének azon indokolása, hogy minden új átvesz valamit a régiből - bizonyos tájékozottságra és tudatosságra utal. A disszertáció egyéb kerdéseivel kapcsolat ban mindkét opponens kifogásolta, hogy Várkonyi túlzottan negatív értékelést ad Thaly forráskiadói munkásságáról. Köpeczi szerint Várkonyi nem nézte meg elég alaposan, hogy Thaly milyen elveket követ és milyen módszert a közlésben. Méltányosabb értékelést tartott szükségesnek Pamlényi Ervin is, aki felhívta a szerző figyelmét, hogy helyes lett volna, ha Thaly forráspublikációit összehasonlítja a korabeli magyar forráskiadványok átlagos színvonalával. Véleménye szerint jobban kellene hangsúlyozni, hogy etekintetben Thaly nem fejlődött együtt korával, pedig éppen munkásságának 50 éve alatt a forráskiadási módszerekben jelentős előrehaladás történt. Ezzel kapcsolatban Sickel bécsi iskolájára és magyarországi hatására utalt. Válaszában Várkonyi Ágnes arra hivatkozott, hogy maga Thaly igen szigorúan ítélte meg más forráskiadványok pontatlanságait, vagy ostorozta egyoldalúságait; enyhébb mértéket alkalmazni Thaly forrásközlő gyakorlatának megítélésében már csak ezért sem volna indokolt. A fenti szempontok mellett az opponensek több más kisebb észrevételt is tettek a disszertációval kapcsolatban. így például Köpeczi Béla szóvá tette, hogy a Rákóczihamvak hazahozatala körüli sajtót a szerzőnek érdemes lett volna közelebbről is megvizsgálni Thaly közéleti hatása szempontjából. Kifogásolta Várkonyinak azt a tételét, amely szerint ,,Thaly életpályája egy tragikussorsú magyar történetíró útja, aki meghasonlik korával, osztályával, hivatásával és önmagával is". Ezzel szemben azt hangoztatta, hogy Thaly nem hasonlott meg korával, sőt éppen kiszolgálta ezt a kort, ti. a kor magyar uralkodó osztályát. Thaly — mutatott rá — saját lelkiismeretét is elaltatta, s egészében egy bukásra ítélt osztály képviselője, ami az ő számára távolról sem jelentett valamüéle belső tragédiát . Ami Thaly emberi portréját illeti, úgy gondolja, hogy bizonyos pszichológiai magyarázatokat a szerzőnek erősebben össze kellett volna kötnie az általános társadalmi kérdésekkel. Pamlényi Ervin hangsúlyozta ugyan, hogy az egyéni élet momentumainak kiemelése biográfiai feldolgozásban mindenképpen indokolt, mégis úgy látta, hogy ezeknek a motívumoknak Várkonyi néha nagyobb jelentőséget tulajdonít a kelleténél. Hangoztatta, hogy egészében egyetért Thaly történetírásának kemény -bírálatával, mégis helyenként árnyaltabb ábrázolást mondott szükségesnek. Thaly tudományos és politikai hanyatlása — mondotta — nem olyan egyenesvonalú, ahogy azt Várkonyi ábrázolja. Ebben az összefüggésben Thaly függetlenségi párti működésére utelt, mint amelynek értékelése, véleménye szerint, finomabb árnyalást kíván. Végül szóvá tette, hogy Várkonyi disszertációja adós marad a válasszal arra a kérdésre, hogy sok negatívuma ellenére mi volt Thaly közönségsikerének, hatásának a titka, miben rejlett ereje, amelynek ezt a hatást köszönhette. Az opponensek apróbb észrevételeit Várkonyi Ágnes jelentős részben elfogadta. Az árnyaltabb ábrázolásra és az egyéni életmozzanatok dialektikusabb kezelésére vonatkozó opponensi figyelmeztetéseket köszönettel vette. A disszertáció jelentős tudományos értékeit és eredményeit elismerve, a bíráló bizottság egyhangúlag javasolta a kandidátusi fokozat odaítélését R. Várkonyi Ágnesnek. (*)