Századok – 1961

Krónika - Vita a magyar történeti forráskiadás helyzetéről és feladatairól 205

KRÓNIKA 211 hogy az olyan forráspublikáció, moly a történetírásunk elé tűzött főcélok elérését szolgálja éppen a helyes módszerű és magas színvonalú történet írás ügyét lendíti előre. Wellmann Imre a továbbiakban rámutatott: e feladat teljesítésére sokkal inkább adva van a lehetőség, mint eddig bármikor, hiszen a felszabadulásunkat követő korszak mind a tudományos szervezet tség, mind a személyi ellátottság terén döntő fordulatot hozott. Wellmann Imre végül kifejtette: a legsürgősebb teendő hosszabb lélekzetű terv kidolgozása a< arra érdemes kútfők közzétételére; a publikálás technikájának kérdése véleménye szerint sorban és rangban csak ezután következik. A munka érdemi részét mindkét esetben szűkebb bizottságban látja elvégezhetőnek. Bartha Antal, a Történettudományi Intézet munkatársa a középkori forráskiadás kérdését a marxista történetszemléletnek abból az alapvető tételéből kiindulva vizsgálta, hogy a történelem alapja az emberi társadalom anyagi termelésének folyamata. Abban az eszmei harcban — mondotta —, amelyet a nemzetközi marxista történészfront a burzsoá történeti koncepcióval folytat, a korai feudalizmus vizsgálatának is megvan a maga helye és jelentősége. Szemben a burzsoá történeti iskolákkal, amelyek — mint mondotta — vagy tagadják a VI»—VII. századtól kezdődő lényeges változásokat, vagy — ha el is ismerik — tagadják annak egyetemes jellegét, a marxisták az egyetemes emberi fejlődés alapvetően azonos, egységes jellegének koncepcióját vallják, rámutatva természetesen az eltérésekre is. Ezeket a szempontokat feltétlenül figyelembe kell venni középkori forráskiadásunk jövő terveinek kidolgozásánál is. A kapcsolat és egymásrautaltság kölcsönös: a magyar történészek jelentős mértékben rá vannak utalva a külföldi marxista történészek forrásfeltáró tevékenységére (Bartha Antal itt példaként Tyihomirov szovjet professzor munkásságát említette), másrészt történettudományunk nagy nemzetközi kötelezettségnek is tesz eleget, amikor újabb forrásanyagokat bocsát a nemzetközi marxista történészfront rendelkezésére. Rátérve a középkori forráskiadás konkrét kérdéseire, a hozzászóló vázolta azokat a speciális nehézségeket, amelyek a magyarországi feudalizmus kialakulását kutató történészek számára a vonatkozó források rendkívül gyér, de egyúttal sokrétű és szerteágazó voltából adódnak. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a koraközépkori forrásanyagok közlési módszerének kidolgozása nemcsak a Történelmi Társulat, de a rokontudományok feladata is. Tematikailag olyan kiadványok összeállítására tett javaslatot, amelyek a földhasználatra, általában a termelőeszközökre és az anyagi termelésre vonatkozó forrásokat tartalmazzák. A „második jobbágyság" korát illet ően is elsősorban olyan kiadványokat sürgetett, amelyek az alapvető gazdasági-szociális folyamatok megvilágítására alkalmasak. Különösen fontosnak mondotta a mezővárosok kialakulására és fejlődésére vonatkozó források kiadását. Bartha Antal végül a középkori elbeszélő források újabb, bilinguis kiadására tett javaslatot. Köpeczi Béla, a Kiadói Főigazgatóság vezetője hozzászólásában arra mutatott rá, hogy a történeti forráskiadványok megjelentetése mindeddig két szempontból is tervszerűtlen volt: részben nem kapcsolódott eléggé a történettudomány fő kérdéseihez, részben nélkülözte a szervezettséget az egyes kiadók közötti koordinálás szempontjából is. Helyeselte azt a javaslatot, hogy dolgozzák ki a forráskiadványok megjelentetésének távlati tervét, s azt hozzák összhangba történettudományunk 15 éves tervével. Felajánlotta, hogy a könyvkiadás ötéves tervét a Történelmi Társulat rendelkezésére bocsátja megvitatás és a munka jobb koordinálása végett. Az eddig megjelent történeti forráskiadványok éri ékét taglalva, Köpeczi Béla kifogásolta egyik-másik kötet- apparátusának túlméretezettségét. Megfelelő történeti kézikönyvek kiadása — véleménye szerint — szükségtelenné tenné az apparátus ilycnfajtà felduzzasztását. Fekete Lajos akadémiai 1. tag. egyetemi tanár a török nyelvű történeti források kiadásának kérdéséhez szólt hozzá. Bevezetésül vázolta a maayarországi török forráskutatás történetét, amelynek során ismertette Gévav Antal, Szilády Áron. Velics Antal, Thury József. Karácson Imre. Repiezky János és Vámbéry Ármin munkásságát. A magyarországi török forráskutatás legfőbb hiányosságaként megemlítette, hogy a felsorolt kutatók nem egymáshoz kapcsolódó láncszemekként viszonyultak egymáshoz, hanem mint egymás után elhelyezkedő körök: az utóbb következők nem közvetlenül kapták ismereteiket az elődöktől, hanem csak írásban. Ami az elbeszélő török kútfők kiadását illeti, Fekete Lajos megállapította: a korábbi kutatók elkövették azt a hibát, hogy csak a közvetlenül Magyarországra vonatkozó egyes mondatolmt és apró fejezeteket válesztották ki közlés céljára, ahelyett, hogy hoszszabb. összefüggő szakaszokat, vagy egy-egy elbeszélő kútfőt egész terjedelemben fordítottak volna magyarra. A török történelemnek — mondotta — vannak a XVI—XVII. 14*