Századok – 1961

Krónika - Vita a magyar történeti forráskiadás helyzetéről és feladatairól 205

•212 KRÓNIKA században nagyon jellegzetes szakaszai és tanulságos írói, és egy-egy kútfő teljes szövegű ismerete közelebb hozta volna hozzánk nemcsak az egyes török írókat, hanem azt a birodalmat is, amelynek a magyar föld hosszú időn át szerves tartozéka volt. E magasabb követelményeknek tesz eleget az ausztriai Styria könyvkiadónál az elmúlt 5 évben Richard F. Kreutel fordításában megjelent három kötet („Kara Mustafa vor Wien", „Im Reiche des goldenen Apfels", „Vom Hirtenzelt zur Hohen Pforte"), melynek módszertani tanulságaira Fekete Lajos felhívta az ankét figyelmét. Hozzászólása második részében Fekete Lajos a török nyelvű iratok kiadásának kérdéséről beszélt. Vázolta azokat a nehézségeket, amelyekkel a korábbi kutatóknak, az anyag szétszórtságából következőleg, meg kellett küzdeniök, s amelyeken ma már jelentős mértékben segít az a körülmény, hogy az anyagot mikrofilmre lehet venni és egy helyre lehet gyűjteni (az Országos Levéltár mikrofilmgyűjteményének 40 ezer török tárgyú filmkockájából az Egyetemi Török Intézet 12 ezer nagyítást őriz!). Az egyébként tiszteletreméltó munkát végző Velics Antal módszertani fogyatékosságait elemezve, Fekete Lajos különösen két szempontra hívta fel a figyelmet a török iratok jövőbeni publikálása terén. Fokozni kell jjaleográfiai és kritikai készségünket, igyekeznünk kell mindent elolvasni, gondosan jelezve, ha valahol bizonyos szavakat nem tudunk megfejteni. Másrészt, az anyagot összefüggő csoportosításban kell tanulmányozás tárgyává tenni, s a rendelkezésre álló anyagból minden tartalmilag egybetartozót összevontan vizsgálni. A kutatásra és esetleges kiadásra számításba jövő forráscsoportok közé Fekete Lajos a szandzsákösszeírásokat, vámnaplókat, a török állampénztár-naplókat, hagyatéki leltárakat, a tímár-rendszerre vonatkozó iratokat, zsoldnaplókat és a török jogszolgáltatás írott emlékeit sorolta. Biztatónak mondotta etéren, hogy a népi demokratikus országok tudományos intézményei egyre nagyobb figyelmet fordítanak a török források feltárására. Ezután Kemény G. Gábor kandidátus, az Irodalomtudományi Intézet osztályvezetője tartotta meg hozzászólását. A magyar történeti forráskiadás felszabadulás utáni eredményeinek általános elismerése mellett keveselte az abszolutizmus- és dualizmuskori forráspublikációk számát, illetve az etéren adódó lehetőségeket. A dualizmuskori forráskiadás tervének elkészítése és az iratpublikálási eljárások egységesítése mellett fontosnak mondotta a határterületi, főként a történeti—irodalomtörténeti határterük ten levő. eddig teljesen elhanyagolt forráskiadványok ügyének mielőbbi felvetését. Akiküldendő szakbizottságnak — mondotta — okvetlenül javaslatot kellene tennie a publicisztikaisajtót örténeti, illetőleg a történeti vonatkozású levelestárak anyagát feltáró forráskiadványok megjelentetésére. Entz Géza kandidátus hozzászólása a művészettörténetírás szemszögéből vetette fel a történeti forráspublikáció kérdéseit. Hangoztatta, milyen nélkülözhetetlen és biztos alapot nyújtanak az írott források művészettörténetírásunk számára. E tekintetben utalt a műemléki topográfiákra, amelyekben a történeti szempontok egyre fokozottabban jutnak érvényre, majd vázolta a Művészettörténeti Dokumentációs Központ működését, amelynek főfeladata éppen a művészettörténetírás forrásainak kutatása, gyűjtése és hozzáférhetővé tétele. Megemlítette, hogy sajtó alatt van a Tanácsköztársaság képzőművészetének forrásgyűjteménye, s már folynak a Helytartótanácsi Levéltár Acta Cassae Parochorum c. sorozata egri egyházmegyére vonatkozó részének kiadási munkálatai. Hozzászólása további részében Entz Géza helyeselte a forráskiadás távlati tervének elkészítését és kérte a művészettörténeti szempontok érvényesítését. Különösen a művelődéstörténeti források kiadásának jelentőségót húzta alá. Végül arra kérte a történeti forráspublikációk szerkesztőit, hogy regesztáikban. jegyzeteikben és mutatóikban fokozottan vegyék figyelembe a művészeti és művelődéstörténeti adatokat, illetve összefüggéseket . Bónis György kandidátus az 1526 előtti magyar törvények új kritikai kiadásának szükségességérc hívta fel a vitaülés figyelmét. A milleniumi Corpus Juris — mutatott rá — már a maga idejében som felelt meg a történettudomány követelményeinek, mert nem teljes, tele van olvasási hibákkal, s nincs kritikai apparátusa. Az eddigi törvénykiadások hiányosságait Bónis György a „populus Werbőezianus" azon törekvésével hozta összefüggésbe, hogy a régi törvénytárat a „zárt test" jellegével ruházza fel, mert az újonnan felfedezett szövegek beiktatásától csakúgy, mint a hibás szövegek kijavításától osztálykiváltságait féltette.. A Mohács előtti magyar törvények új, kritikai kiadása tehát — mondotta — elvi állásfoglalást jelentene a felszabadulásig érvényesült „zárt test" tanával szemben, méltó módon egészítené ki népi demokráciánk fellendülő forráskiadását. Javasolta, hogy az ezirányban már korábban megkezdett munkálatok befejezését az Országos Levéltár illessze konkrétan is tervébe.