Századok – 1961

Krónika - Vita a magyar történeti forráskiadás helyzetéről és feladatairól 205

•206 KRÓNIKA gatívumok annál feltűnőbbek, mert — mint rámutatott — a dilettantizmus védelmezőjesajátos módon éppen a tudomány fejlesztésére hivatott Magyar Tudományos Akadémia volt, mely a szabadságharc bukása után gazdája lett a forráskiadásnak. Az akadémiai kiadványok módszertelensége ellen — állapította meg Benda Kálmán — az 1870-es, 80-as évek módszeresen képzett történész-nemzedéke — Fejérpalakv, Thallóczy, Márki, Károlyi, Nagy Gyula stb. — a Magyar Történelmi Társulat köré csoportosulva vette fel a küzdelmet. Ebben az összefüggésben volt jelentősége a Társulat 1885. évi kongresszusának, ahol Thallóczy Lajos referátuma a forráskiadás tervszerű irányításának szükségességét hangoztatta, Fejérpataky László pedig a szövegkiadási eljárás módozatairól tartott — sok szeponl ból ma is figyelemreméltó — beszámolót. A kettejük által felvetett hasznos szempontok gyakorlati érvényesítésére azonban — mutatott rá Benda Kálmán — csak az első világháború után történt kísérlet, amikoris, elsősorban az utolsó 200 év forrásai kiadásának pótlására, a Társulat megindította a Fontes Históriáé Hungaricae Aevi Recentioris című sorozatát. A két világkáború közötti időszaknak voltak emellett más, nem lebecsülendő eredményei is. A korabeli kiadványok elkészítésében az akkori történész-gárda legjobbjai — Károlyi Árpád, Angyal Dávid, Szekfú Gyula, Doinanovszky Sándor, Lukinich Imre, Hajnal István, Mályusz Elemér — vettek részt, s az Árpádkori elbeszélő forrásokon, az Árpádkori oklevelek kritikai jegyzékén és a Podmaniczky-család oklevéltárának 5 kötetén kívül az addig teljesen elhanyagolt gazdaság-és társadalomtörténet területén is olyan jelentős kiadványok születtek, mint Szabó István Ugocsa megyéről publikált kötete, Fekete Lajos esztergomi defter-kiadványa, vagy Jakó Zsigmond gyalui urbáriumai. 1920-ban a Társulat kidolgoztatta a forráskiadás akkori szükségletekhez igazodó szabályzatát, majd megindította a ,,Történettudomány Kézikönyvei" című sorozatot, amely tankönyvszerűen tárgyalta a legfontosabb módszertani — oklevéltani, kronológiai és paleográfiai — ismereteket stb. M ndamellett Benda Kálmán referátuma a két világháború közötti kiadványpolitikával, illetve forráspublikációkkal kapcsolatban is súlyos fogyatékosságokat állapított meg. A Társulat forráspublikáló tevékenysége a 30-as évektől kezdve erősen ellanyhult, az akadémiai kiadványok megjelentetését pedig továbbra is a teljes tervszerűtlenség jellemezte. A korábban megkezdett sorozatok — Anjou-kori Okmánytár, Országgyűlési Emlékek stb. — sorra befejezetlenül maradtak. Az egymást követő társulati kötetek is elsősorban a központi kormányszervek és a feudális uralkodó osztály tevékenységének feltárását szolgálták. A korabeli magyar történetírás tematikai egyoldalúságának jellemzéséül Benda Kálmán megemlítette, hogy a Fontes-sorozatnál például a kormány úrbérrendezési törekvéseit belevették a tervbe, a parasztság mozgalmait nem, a magyar jakobinusok szervezkedését vérbefojtó nádor jelentései kiadásra kerültek, de a kivégzett forradalmárok iratai nem, s a dualizmus korából is a miniszterek iratainak publikálását vették tervbe, viszont hallgattak az agrárszocialista és a munkásmozgalmakról. R ferátuma befejező részében Benda Kálmán forráskiadásunk mai helyzetével foglalkozott. Rámutatott azokra a pozitívumokra, melyek a felszabadulás utáni kiadványokat elvi, tematikai és módszertani szempontból egyaránt messze a korábbi publikációk színvonala fölé emelik. Ebben a vonatkozásban elismerően szólt arról a segítségről, melyet levéltárszervezetünk sorozatosan közreadott alap- és leíró leltárai révén a történetkutatóknak nyújt. A pozitívumok közül kiemelte azt a tényt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia napjainkban olyan erkölcsi tekintéllyel és anyagi lehetőséggel rendelkezik, amilyenre a megelőző polgári korszakban példa nem volt. A kedvező tényezők szemrevétele alapján azon meggyőződésének adott kifejezést, hogy a gyökeresen megváltozott feltételek a magyar történeti forráspublikáció igavi reneszánszát fogják meghozni. A tennivalók sorában Benda Kálmán sürgette a forráskiadási problémák ós szükségletek gondos felmérését, s eimek alapján egy átfogó és egységes forráspublikációs terv kidolgozását. Tekintettel a kiadási eljárások sokféleségére, hangoztatta a tudományos forrásközlési szabályzat mielőbbi kidolgozásának szükségességét. Javasolta, hogy az Akadémia iktassa távlati tervébe az olyan alapvető fontosságú történeti kézikönyvnek kiadását, mint a magyar történeti életrajzi lexikon, történeti tárgyi lexikon, történeti helységnévtár, történeti tiszti címtár és történeti atlasz. Végül — bizonyos negatív tapasztalatok alapján — a történettudomány és a rokon tudományok (irodalomtörténet, nyelvtudomány stb.) közötti szorosabb együttműködés szükségességére hívta fel a figyelmet. Történelmünk 15Ï6 előtti szakaszának felszabadulás utáni forráskiadványairól, illetve azok tapasztalatairól Kumorovitz L. Bernát, a történettudományok doktora korreferált. A felszabadulás óta etéren elért eredmények sorában megemlékezett a Mályusz Elemér szerkesztésében megjelent Zsigmondkori oklevéltárról, a saját gondozásában