Századok – 1961

Krónika - Vita a magyar történeti forráskiadás helyzetéről és feladatairól 205

KUÓXXKA 207 megjelent veszprémi regesztákról, valamint a Kniezsa István és Király Péter által szerkesztett „Középkori сзеЬ oklevelek" o. kiadványról. Az előkészületben levő munkák közül kiemelte Вэгеа Iván vállalkozását a Szentpétery-féle kritikai jegyzék folytatására, a Belényessy Márta vezette „Anyagi kultúránk а XV. században" című munkaközösség tevékenységét, továbbá a Budapest történetére vonatkozó középkori oklevelesanyag Mályusz Elemér vezette kiadási munkálatait, a Györffy György szerkesztésében készülő „Diplomata Hungarica Antiquissima" c. kiadványt, végül Fekete Nagy Antal gyűjtését az 1614-es parasztfelkelés anyagának közreadására. A népszerűsítő jellegű kiadványok vonatkozásában elismerően szólt az Elekes Lajos és H. Balázs Éva szerkesztésében megjelent „Mátyás a kortársak között" c. kiadvány, valamint a Györffy György által szerkesztett „A magyarok elődeiről és a honfoglalásról" című kiadvány tudományos értékeiről. A középkori oklevélszövegek kiadási eljárásával kapcsolatban utalt Borsa Ivánnak a Levéltári Közlemények 1946. évi kötetében megjelent szabályzatára, amely maradandóan szögezte le a közlési alapelveket, mégsem szabad, s nem is lehet — már csak terjedelmi okok miatt sem — mereven alkalmazni. A kiadási tervek és közlési eljárások összehangolása végett Kumorovitz L. Bernát végül szorosabb együttműködést sürgetett egyfelől a Társulat, másfelől mindazon intézmények között, melyeknek a magyar levéltári okiratanyag publikálása eddig is szívügyük volt. Az 1526 és 1849 közötti korszak forráskiadásáról szólva, Barta István kandidátus, a Történettudományi Intézet munkatársa, korreferátumában összefoglalta történettudományunk főbb eredményeit a felszabadulás óta. .Megemlékezett Kossuth összes munkáinak saját szerkesztésében megjelent tíz kötetéről, továbbá Ember Győző, Andics Erzsébet, Haraszti Éva, V. Waldapfel Eszter, valamint Beér János és Csizmadia Andor ugyancsak 1848/49-cs tárgyú kiadványairól. A korábbi magyar szabadságmozgalmak tárgyköréből utalt Ráday Pál iratainak Benda Kálmán szerkesztésében megjelent kötetére, az Esze Tamás által kiadott „Kuruc vitézek folyamodványai" című publikációra, s különösen kiemelte a Benda Kálmán által közzétett „Magyar jakobinusok iratai" három kötetét, melyet az eddig megjelent legjobb magyar forráskiadványként értékelt. A parasztság életére és életkörülményeire vonatkozó kiadványok sorában elismeréssel szólt a Varga Endre-féle úriszéki kötetről, a Maksay Ferenc és munkatársai által összeállított urbáriumkiadványról, az I. Rákóczi György birtokainak gazdasági iratait tartalmazó Makkai László-féle kötetről és a H. Balázs Éva szerkesztésében megjelent Jobbágylevelek-ről. A népszerűsítő jellegű kiadványokat tekintve Barta István több vállalkozásról elismerően nyilatkozott, viszont birálta a Ráby Mátyás emlékiratait közzétévő kiadványt, valamint a Geréb László szerkesztésében megjelent „Hazai osztálvharcok irodalma, 1626—1660" című kötetet. Korreferátuma második részében Barta István sorra vette a forrásközlés egyes munkafázisait, s részleteiben mutatta meg, hogy a publikálók — a forráskiadás formai és módszertani elveinek egységes felfogása híján — milyen természetű nehézségekkel küzdenek. Hangoztatta, hogy a tárgyban, térben ós időben jól körülhatárolható forrásanyag feltétlenül megköveteli a kimerítő, szakszerű és elvszerű bevezető tanulmányt. Az anyagválogatás kérdésével kapcsolatban kívánatosnak mondotta, hogy az új forráskiadási szabályzat típusonként rögzítse a szelektálás, rövidítés, kivonatolás és összegezés mértékét. Ami a regesztázást illeti, helytelennek mondotta azt a gyakorlatot, mely szerint az idegen nyelvű irat tartalmi ismertetése a regesztában történik. Utalt a regesztakészítés két szélsőséges hibájára, a túlzott rövidségre és a részletekben való elveszésre. A szövegközlés mikéntjével kapcsolatban vitatta a korábbi társulati szabályzatnak azt az előírását, hogy a szövegeket az eredeti tisztázat alapján kell közölni, s csak annak nemlétében kell a fogalmazványt használni. Az ésszerűség — mondotta — inkább a fogalmazvány előnyben részesítését tanácsolja, mert arról leolvasható az irat keletkezésének egész története, azok a javítások és utólagos módosítások ti., melyeknek a tisztázaton már nincs nyom'ik. Barta István a továbbiakban egységes irányelveket sürgetett a betűhív közlés, valamint a jegyzetelés mértékének kérdésében, annál is inkább, mert eddig megjelent kiadványainknál mindkét vonatkozásban jelentős eltérések vannak. Rámutatott a levéltári és egyéb lelőhelyek feltüntetésének anarchikus gyakorlatára, s a tipográfiai megkülönböztetés területén jelenleg uralkodó zűrzavarra. Az indexkészítéssel kapcsolatban elégtelennek mondotta a személy- és helynevek, valamint á fogalmak egyszerű kivetítését; ezen túlmenően az egymással összefüggő fogalmak összevonására, az értelem szerinti egységesítés kidolgozására, s az átutalások egész rendszerének az alkalmazására kell törekedni. Barta István végül szintén a forráskiadási tervezés minőségének emelését sürgette, s a forráspublikáló munka fokozott — főként erkölcsi — megbecsülésére kérte az irányító szerveket.