Századok – 1961

Krónika - Vita a magyar történeti forráskiadás helyzetéről és feladatairól 205

KRÓNIKA VITA A MAGYAR TÖRTÉNETI FORRÁSKIADÁS HELYZETÉRŐL ÉS FELADATAIRÓL A Magyar Történelmi Társulat 1960. június 6-án vitát rendezett a magyar történeti forráskiadás helyzetéről és feladatairól. A vita célja az volt, hogy a magyar történeti forráspublikáció múltjának és jelenének felmérésével szempontokat nyújtson a korszerű igényeket kielégítő új forráskiadási szabályzat elkészítéséhez. A vitán történettudományunk kutatóin kívül részt vettek és részben felszólaltak a rokontudományok képviselői is. A forráskiadási vitát egy erre a célra a Társulat Elnöksége által felkért bizottság készítette elő. A vita alapjául Benda Kálmánnak, a Történettudományi Intézet munkatársának referátuma szolgált, amely ismertette a magyar történeti forráskiadás felszabadulás előtti történetét és jelenlegi főbb feladatait. A magyar történelem egyes nagyobb korszakainak 1945 után megjelent forráskiadványairól, illetve jelenlegi forráskiadási problémáiról egy-egy korreferátum nyújtott áttekintést. A referátum, illetőleg a korreferátumok sokszorosított szövegét a vita résztvevői előzőleg kézhez kapták, így a vita — Ember Oyőző akadémiai 1. tag elnöki megnyitó szavai után — mindjárt a hozzászólásokkal kezdődött. A teljesség kedvéért vázlatosan ismertetjük a referátum és a korreferátumok tartalmát is. Benda Kálmán referátuma a magyar történeti forráskiadás egészének felszabadulás előtti történetét ismertette, majd jelenlegi főbb kérdéseit tárgyalta. Rámutatott arra, hogy a történeti források rendszeres felkutatása, gyűjtése és másolása nálunk a XVII. század legvégén indult és a XVIII. században terebélyesedett ki. A kezdeti korszak jelentős eredményei közé sorolta többek között Hevenesi Gábor, Kaprinai István, Bél Mátyás, Pray György, Katona István és Engel János Keresztély gyűjtését, illetve kiadványait, továbbá a tudományos forráskritika kibontakozását és a történeti érdeklődés jelentős kiszélesedését. A kezdeti fellendülést követően, a XIX. század első felében Benda Kálmán referátuma bizonyos hanyatlást állapított meg, melynek egyik okát abban jelölte meg, hogy historikusaink nem tudtak állandó jellegű iskolát, szervezetet létrehozni, amely az elért eredményeket a történészek módszeres képzésével átadhatta volna. Míg Bél, Pray, Katona, Cornides, Engel vagy Fessier nevét a maguk korában az európai tudomány legjobbjai között emlegették, alig néhány évvel később, Thierry, Guizot vagy Macaulay kortársai, a magyar romantikusok — a lelkes Horváth István, a termékeny Fejér György és mások — már provinciális jelenségek, akikből elődeik módszeres felkészültsége és egyetemes műveltsége egyaránt hiányzott. A magyar történettudomány — és ezen belül a történeti forráskiadás — újabb fellendülése az 1848/49-es szabadságharc bukása után, az abszolutizmus éveiben vette kezdetét — állapította meg Benda Kálmán. Történeti forráskiadásunk e korszakából Benda Kálmán Toldy Ferenc és Mikó Imre munkásságára, továbbá az 1854-ben megindított Magyar Történelmi Tárra és az 1857-ben megkezdett Monumenta Hungáriáé Historica című sorozatra utalt. A referátum elismerően emlékezett meg az olyan nagyszabású forráspublikációkról, mint az Árpádkori "Űj Okmánytár, az Anjoukori Okmánytár, az Anjouk és Hunyadi Mátyás diplomáciai iratai, a bánságok, véghelyek és határterületek okmánytárai, a Magyar és az Erdélyi Országgyűlési Emlékek, a Török-magyarkori Államokmányt ár, a Hódoltsági Okmánytár, a magyar és a török történetírók művei, a különböző, zömben főúri naplók és emlékiratok kiadása stb. Ez a tekintélyes mennyiség azonban nem állt arányban a minőséggel. A korabeli forráskiadványok fogyatékosságai sorában Benda Kálmán megemlítette az 1711 utáni korszak elhanyagolását, a tervszerütlenséget, a kiadványok egyoldalú politikai és katonai jellegét. Módszertani szempontból rámutatott a körülhatárolt témák kerülésére, a közölt szövegek megbízhatatlanságára és a technikai apparátus csaknem teljes hiányára. E ne-