Századok – 1961
Történeti irodalom - Both Ödön: Szemere Bertalan belügyminiszter nemzetiségi politikája 1848 nyarán (Ism. Katus László) 202
182 TÖRTÉNETI IRODALOM 202 második kötetét, mely nemcsak a váci kalendáriumok és Énekes Gyűjtemény részletes ismertetését ígéii, hanem a kutatás egészéből adódó történeti és néprajzi tanulságokat .is.1 BENDA KÁLMÁN BOTH ÖDÖN: SZEMERE BERTALAN BELÜGYMINISZTER NEMZETISÉGI POLITIKÁJA 1848 NYARÁN (Szeged. 1958. 22 1. Acta Universitatis Szegediensis. Acta juridica et politica. Tcmus V. Fasc. 2. Történetírásunk jelentős eredményekkel büszkélkedhet 1848 és 1849 nemzetiség mozgalmainak feltárása és elemzése terén, de a forradalom és szabadságharc magyar nemzetiségi politikája egészének bemutatásával még mindig adós. Ezt a problémát eddig —• hasonlóan 1848—49 más alapvető problémáihoz — túlságosan Kossuth személyéhez kapcsoltan, az ő politikai magatartásának szemszögéből vizsgáltuk. Both Ödön tanulmánya nemcsak ennek az adósságnak a törlesztéséhez járul hozzá, hanem fontos vonásokat vázol fel Szemere Bertalan még mindig hiányzó történeti portréjáho? is. I. Tóth Zoltán korábbi tanulmánya — amely az 1849-es Szemere-kormány nemzetiségi politikájával foglalkozik — s a jelen dolgozat alapján ennek a portrénak legfontosabb részletei mái- kezdenek határozott vor alakkal kirajzolódni előttünk. A témaválasztás fontosságát indokolja az a körülmény, hogy Szemere mint belügyminiszter, majd mint miniszterelnök, még Kossuthnál is nagyobb szerepet játszott forradalmunk és szabadságharcunk gyakorlati nemzetiségi politikájában. A szerző a témát elsősorban az 1848-as belügyminisztérium levéltárának anyagára támaszkodva dolgozta fel, s a tanulmány olvasása közben csak sajnálhatjuk, hogy meglehetősen szűk terjedelme miatt nem térhetett ki arra, hogy Szemere egyes intézkedéseinek körülményeit, azok hatását és eredményét részletesebben mutassa be. A tanulmány mindenekelőtt azokat az alapelveket ismerteti, melyek Szemerét gyakorlati nemzetiségi politikájában vezették, s ezek lényegében a liberális magyar reformnemesség patriotizmusát és polgári programját képviselik: egyéni polgári szabadságjogok, az ország területi integritása és egyetlen magyar politikai nemzetiség. A szerző rámutat arra, hogy ilyen alapelvekkel a nemzetiségek megnyerése nem volt lehetséges, s elsősorban Szemerét teszi felelőssé a nemmagyar népek nemzeti igényeit kielégítő nemzetiségi törvény elmaradásáért. E kétségtelenül jószándékú liberális nemzetiségi politika elégtelenségére való rámutatás és a felelősség hangsúlyozása azonban — véleményünk szerint — erőteljesebb is lehetne, elsősorban a nemzetiségek részéről egyértelműen megnyilvánuló jogos igényekkel való szembeállítás révén. Másrészt rá kellett volna mutatni a nemzetiségi kérdés elválaszthatatlan összefonódására az ellenforradalommal szembeni erélyes fellépés és a parasztkérdés következetes megoldásának szükségességével. Mindezeknek a problémáknak a szálai szintén Szemere kezében futottak össze, s a liberális nemesség ezekkel szemben tanúsított magatartásának Szemere sokkal tipikusabb kifejezője volt, mint Kossuth, akinek magatartására ekkor már egyre inkább rányomta bélyegét a radikális baloldallal való szövetsége. Midőn Kossuth számára már nyilvánvaló, hogy a forradalom útján tovább kelllépni, Szemere még mindig a forradalom lezárása, a „rend, nyugalom ós törvényesség" mellett foglalt állást, sa Both Ödön által ismertetett nemzetiségpolitikai intézkedései is ezt tükrözik. Ha Szemere nemzetiségi politikájának általános elemzésénél az említett tényezőket is figyelembe vesszük, akkor válik csak igazán érthetővé az, amit a tanulmány második része az egyes nemzetiségekkel szemben hozott konkrét belügyminiszteri intézkedések kapcsán gazdag adatanyaggal illusztrálva bemutat: a nemzetiségi politika mindkét módszere — a meggyőzés és a kibékítés politikája; valamint a statáriummal, megtorlással és karhal alommal dolgozó erőpolitika — egyaránt eredménytelen maradt, s az is kel-1 Csak jegyzetben említjük meg, hogy téves Pogánynak az a Nóvák : A nyomdászat története . .művébő merített adata, hogy Paezkó Ferenc nyomdász bajba került a magyar jakobinusok mozgalmával kapcsolatban (42.1. 21. jegyz.). Erre. ahogy Landerer Mihály életére és a mozgalomban való részvételére is. pontosabb adatokat talált volna a szerző a Magyar Jakobinusok Iratai II. kötetében. A 98.1. 20. jegyzetben elírás történt: a szóbanforgó levelet Sebestyén László irta őz Pálnak, és nem fordítva. (Vö.: i. m. II. 719. 1.) — Nem értjük, a szerző miért ragaszkodik idézeteiben az egykorú kéziratok teljesen következetlen nagybetűhasználatához. Ezt még a forráskiadványokban sem tesszük meg, nemhogy feldolgozásokban. — Miért használja az I. fejezetben következetesen a „Vácon" docativusi alakot, amikor könyve további részeiben mindenütt a „Vácott" alakot találjuk?
