Századok – 1961
Történeti irodalom - Plaschka; Richard Georg: Von Palacký bis Pekař (Ism. Kovács Endre) 200
182 TÖRTÉNETI IRODALOM 200 RICHARD GEORG PLASCHKA : VON PALACKY BIS PEKAR (Geschichtswissenschaft und Nationalbewußtsein bei den Tschechen) (Graz—Köln, Verlag H. Röhlaus Nachf, 1955. 119 1.) PALACK Y TÓL PÉKÁRIG (Történettudomány és nemzeti öntudat a cseheknél) Aki manapság a nagy múltra visszatekintő cseh polgári történetírás főképviselői s irányai között kíván eligazodni, kellő marxista historiográfiai tanulmányok híján kénytelen Plaschka munkájához fordulni. A szudétanémet történész ma a bécsi egyetem kelet-európai intézetének köréhez tartozik, így a cseh történetírással foglalkozó áttekintése bizonyos fokig ennek az intézménynek a szemléletére is fényt vet. A munkát a kérdés széleskörű ismerete, világos nyelv, szép stílus jellemzik, s mindezek mellett a világnézeti s politikai kérdésekben a polgári történetírásra olyannyira jellemző „objektív" ismertető módszer, vagy jobbik esetben is meglehetősen homályos és kétes állásfoglalás. Nem várhatjuk természetesen egy polgári szerzőtől azt, hogy a történelmi materializmus alapjairól nézze a problémákat, de az ilyen hist oriográfiai jellegű tanulmányoknál a szerző személyes állásfoglalása elengedhetetlen követelmény. Plaschkánál az állásfoglalást gyakran a lelkes hang váltja fel, ami pedig a tárgyalt személyiségek társadalmi kategorizálását illeti, a szerző nem képes eljutni a cseh történettudomány mai kritikai szintjére. Valószínűleg nem is akar. A munka egyébként portrék sorozata. Palackyval kezdődik a sor és Pekafral végződik. Köztük foglal helyet V. V. Tomek, A. Gindely, J. Kalousek, A. Rezek és J. Göll munkásságának ismertetése. A szerző által megrajzolt portrék sok érdekeset tartalmaznak az egyes szerzők életéről és tevékenységéről, de az analitikus szemlélet hiányzik. A szerző a tudományos rangsorolásnál a tudomány szakmai kellékei mellett főképpen a történeti igazság illúziómentes feltárását, a történelmi realizmust tartja a legfőbb értékmérőnek, s talán ezen az alapon is jut Göll a fejlődés élére, akit — nyilván a keserű igazmondás jogán — Pekaí követ, mint a cseh történetírás csúcspontja. Ezzel aztán le is lepleződik a cseh történetírásról alkotott helyzetkép belső csonkasága és reakciós jellege. Plaschka egy Palackyról szólva még elég kritikai érzékkel kifogásolja ennek a cseh—német, szláv—germán ellentétről alkotott egyoldalú elméletét, de minden kritikai érzéke elnémul akkor, amikor Pékárhoz érkezik s ennek a cseh fejlődés legsúlyosabb értékeit tagadó és minden cseh kulturális és politikai eredményt német gyökerekre visszavezető egyoldalúságát kellene megbírálnia. Pekart a marxista cseh történetírás az ellenforradalom ideológusának tekinti s az ő életművének kritikai mérlegretétele ugyanolyan fontos és halaszthatatlan feladat, mint nálunk Szekfii életművének marxista értékelése. Plaschka nem segíti egy jottányit sem elő ezt a folyamatot, amikor Pekart a csúcsra helyezi és ennek meg nem alkuvó szókimondását mint legfőbb történetírói erényt hangoztatja. Hogy Pekar szakított a huszita folyamatosság Ра1аску és Masaryk által képviselt elvével és a cseh nép nagy forradalmi hagyománya helyett a „barokk fények"-re irányította a figyelmet, ezt a marxista történetszemlélet nem könyvelheti el haladó tettként még akkor sem, ha Pekaí1 a maga nézeteit valóban imponáló következetességgel vallotta is. Egyébként Pokaf maradi ós ellenforradalmár magatartásához maga Plaschka is bőven szolgáltat adatokat ebben a munkájában. Pekaf katasztrófának tekintette az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlását, mint politikus a reakciót képviselte, amit pedig a cseh történelem értelméről írt a 30-as években, azt nagyon szívesen magáénak vallja a mai nyugat-német Ostforschung bármely képviselője. S mindezt még megkoronázza a szerző Pekaf fideizmusának kihangsúlyozásával. Plaschka müve sokhelyütt úgy hat, mint egy felvétel negatívuma. De tagadhatatlan, hogy tanulságos és gondolatébresztő olvasmány, mely sok értékes szempontra hívja fel a figyelmet. Egyik vitathatatlan értéke a kitűnő jegyzetanyag és bibliográfia, melyet értékesen egészít ki Heinrich Felix Schmidnek, a könyv kiadó-szerkesztőjének a munka végéhez illesztett utóhangja. KOVÁCS ENDRE
