Századok – 1961

Történeti irodalom - Benedikt; Heinrich: Die wirtschaftliche Entwicklung in der Franz-Joseph-Zeit (Ism. Berend T. Iván) 197

182 TÖRTÉNETI IRODALOM 198 szerzőnek természetesen világos álláspontja van az időszak értékelésére vonatkozóan, melyet talán könyvének utolsó mondata fejez ki legvilágosabban: „A visszapillantó történésznek meg kell állapítania, hogy a Duna-, Szudéta- és Kárpát országoknak sem jobb, sem boldogabb időszaka nem volt, mint az öreg császár idejéb n." A néptömegek helyzetével tudományosan egyáltalán nem foglalkozik s megelégszik a szerző — több alkalommal is — annak deklarálásával, hogy a munkások és gyárosok között általában „patriarchális viszony" uralkodott. A munkáskizsákmányolásról csak idézőjelben tesz említést és fogalmát a „legolcsóbb és legegyszerűbb agitációs eszköznek" nyilvánítja, szembeállítva vele a vállalati mérlegekben rapszodikusan váltakozó nyereség, illetve veszteség naiv ellenpárját. De idillnek állítja a Ferenc József-i időket Magyarország szempontjából is. A külföldi tőke ausztriai szerepét vizsgálva megállapítja ugyan, hogy a nyugati vállalkozások filiáléjából Bécs a közép- és kelet-európai gyarmatosító tevékenység középpontjává vált, bár más helyen azt is olvashatjuk, hogy Magyarország az osztrák ipar „természetes kiegészítő területét" képezte, s egyszer még az is említést nyer, hogy osztrák területékről nagy mennyiségű konfekció áru özönlöt t Magyarországra, stb., mégis ezen megállapítások kommentár nélkül maradnak s nem befolyásolják a szerző álláspontját. H. Benedikt Monarchiát dicsőítő szemlélete, osztrák nacionalizmussal párosulva a dualizmus rendszerét Magyarországra nézve egyértelműen előnyösnek állít ja be. Magyarország túlsúlyáról beszél a Monarchián belül, a vámkérdés kapcsán többek között azt fejtegeti, bogv eleinte a magyar nagybirtok szabadkereskedelmi törekvései kerekedtek felül, majd Ausztria kénytelen volt feláldozni keleti kereskedelmi érdekeit a magyar mezőgazdaság érdekei miatt. A közös vámterület — érdemes megemlíteni, hogy bevezetése okaként hagyományos módon a nemesi adómentesség megszűnését jelöli meg a szerző — úgy jelenik meg, mint ami Magyarországra egyértelműen előnyös volt. Igaz, hogy a közös vámterületen a magyar uralkodó osztályok élvezték a bécsi bankok hiteleit; osztrák és az Ausztria által külföldön szerzett tőkék áramlottak az országba és tevékenykedtek az út, vasút, gyár stb. létesítéselméi, igaz, hogy a magyar búza monopóliuinos uralmat élvezett az osztrák piacon, igaz, hogy Magyarország a kiegyezés révén nagyimtalmi helyzetbe került és elnyomhatta a nemzetiségek tömegeit. A szerző ezen megállapításai is hamissá válnak azonban, mivel teljesen egyoldalú beállítást nyernek. A dualizmusból eredő függőségről, a közös vámterület súlyosan káros gazdasági következményeiről nem esik szó. Sőt a szerző odáig megy, hogy kijelenti: az önálló vámterület célját Magyarországon kereskedelempolitikai eszközökkel, vasúti tarifákkal, állami szubvencióval. Budapestre centralizált vasúthálózattal stb., mesterien megvalósít ották. Magyarország szerinte nemcsak behozta Ausztriát — és ezt általában mondja —, de feleslegeivel az osztrák piacra is benyomult. A vasútépítést — a tényekkel ellentétben — Magyarországon nagyobb lendületűnek állítja, mint Ausztriában és kijelenti, hogy ezzel kapcsolatban a vas- és gépipar is gyorsan fejlődött; felsorol néhány vezető magyar nehézipari vállalatot, s ezek versenyére panaszkodik. Hamis beállítást kap a brüsszeli cukor-konvenció, a surtaxe-rendszer slb. is. A szerző egyértelműen Ausztria iparosító tevékenységét dicsőíti a későbbi úgynevezett utódállamokban, s ezt a tevékenységet a Monarchia legnagyobb teljesítményének nyilvánítja. Mindezen kérdésekben a magyar marxista gazdaságtörténeti irodalom már részletes, tényekkel megalapozott álláspontot foglalt el, melynek felsorakoztatása e könyvismertetés keretében szükségtelen. Érdemes megjegyezni azonban, hogy az a mód, ahogy H. Benedikt történetírásunk egyes megállapításaival „vitába száll" — egy lábjegyzet keretében Sándor Vilmos német nyelven megjelent munkájának fontos elvi vonatkozású megállapításait értelmetlennek és komolytalannak nyilvánítja —, teljesen tudománytalan és egyáltalán nem meggyőző. Látható tehát, hogy a szerző egyetlen vonatkozásban sem liajlandó elismerni Ausztria tényleges uralkodó szerepét a Monarchián belül, s azokat az előnyöket, melyek a soknemzetiségű Monarchia népeinek függőségben tartásából Ausztriára származtak. Heinrich Benedikt könyve, ha bizonyos értékeket mutathat is fel, anyagában és elvileg rendkívül hiányos és erősen bírálható munka. BEREND T. IVÁN