Századok – 1961

Történeti irodalom - The History of the World-Conqueror by Ala-ad-Din Ata-Malik Juvaini (Ism. Schütz Ödön) 189

182 TÖRTÉNETI IRODALOM 190 kierőszakolt választás idején robbanna ki a fegyveres összecsapás, ha Mangu erős kézzel bele nem avatkoznék és ki nem irtaná az Ogotaj- és Csagataj-házak rebellis tagjait (I. 264—266; П. 557—559.1.). Dzsuvajni leírásai szemléletesen tükrözik a kurultajon megnyilvánuló „közakarat" sokszor évekig húzódó előkészítő folyamatát és a kurultájok mint a feudális fejlődés mérföldkövei emelkednek ki ezen az úton. Ha nem is a kagánválasztó kurultájok a döntő tényezők a hódítási politika menetében, hanem a szűkebb katonai tanácskozások, jelent őségük mégis alapvető, mert mintegy „nyugalmi állapotot" teremtenek a belső erjedésben és az erőket az expanzió felé irányítják. A mongol társadalmi-gazdasági élet jelenségeinek beható marxista vizsgálata a mongol hódítás sok problémájára fog még fényt deríteni. Gyakran esett szó az irodalomban Dzsuvajninak mongol urai iránti elfogultságáról, azonban történelmietlen álláspont lenne a modern nemzeti öntudat visszavetítése alapján Ítéletet mondani Dzsuvajni szemléletéről. A mongol szolgálatban levő főhivatalnok dicsérete a mongolok irányában — többkevesebb meggyőződéssel — megnyilvánul, de ez nem a mongol népnek, nem a nomád társadalmi rendnek, hanem a mongol felső rétegeknek, azaz elsősorban az erőskezű centralizáció tényének szól. Dzsingisz kán barbár pusztításait a horezmi birodalomban minden szépítósi szándék nélkül mondja el, sőt a pusztít ás részleteiben és számadataiban mutatkozó túlzások azt mutatják, hogy a helyi köztudatot tükrözi vissza. A Dzsingisz kán iránti csodálat a vaskezű hadseregszervezőnek szól, de szíve a horezmi birodalom sorsáért dobog. Muhammad horezmsah sikertelen ellenállási kísérleteit gondterhelten kíséri nyomon és a teljes feudális s'.étziláltságban vergődő ország védekezésének kilátástalansága inkább a tehetetlenség keserűségét szólaltatja meg benne a mindent elsöprő ellenséges hadigépezet láttán. A későbbiek során is elsősorban a centralizáció ténye buzdítja dicséretre, mert nyilván ettől várja a viszonyok normalizálódását, a túlkapások megszűnését. Rokonszenve elég hangsúlyozottan nyilvánul meg a birodalmat feltámasztani akaró erőskezű fiatal horezmsah, Dzselal ed-Din mellett, mikor őt a perzsa nemzeti eposz, a Sahname hőseihez hasonlítja. Szemlélete természetesen „birodalmi hazafiság": a horezmi birodalom is csak nemrég létrejött heterogén konglomerátum, ahol a török eredetű uralkodóház uralma nomád töíök zsoldosok fegyverein nyugodott. Sokkal pregnánsabban nyilvánul meg Dzsuvajninál az osztályelfogultság. Dzsuvajni a perzsiai, sőt mondhatnók „kozmopolita-muzulmán" kultúra letéteményese, és mint ilyen számtalan kirohanást intéz a műveletlen tömeg ellen. Ő — a mongolok szolgálatában álló főhivatalnok - ékesszólóan támadja a mongolok szolgálatába szegődött karrieristákat (I. 7. 1.). De nem azért szórja rájuk szókészletének minden salakját a mongolokkal együttműködőkre, mert — mai szóval — kollaboránsok, hanem mert: csavargók, csibészek — kutyapecórek, tevehajcsárok stb. Osztálygvülölete unos-untalan előbukkan műve lapjain, mind nyiltan, mind a sorok között is, de súlyos megrovása, hogy ezeknél „az ujgur nyelv és írás ismerete a tudomány és a tanultság teteje", egyúttal a mongoloknak is szól. Elsősorban osztályhelyzetéből kifolyólag fordul ellenségesen szembe a népi ellenálló mozgalommal, így Mahmud Tarabi 1238-as bokharai felkelésével is, hisz ennek keretében a nép egyben saját kizsákmányoló urai ellen is fordult (I. 109 —115. 1.), vagy a kipcsak Bacsman hasonló jellegű mozgalmával (H. 553 — 554. 1.). Dzsuvajni krónikájával elsősorban irodalmi művet akart alkotni és az utódok szemében követendő irodalmi mintakép is lett. A szakemberek eddig főleg azért húzódoztak D/.suvajni művének lefordításától, mert idézetekkel teletűzdelt cikornyás stílusa rendkívül sok nehézséget rejt magában. Történeti mondanivalója ugyan világosan elválasztható az irodalmi reminiszcenciáktól, de még a fejezeteket bevezető gyakori időszakleírásokban is sokszor sejthetünk rejtett utalásokat, az események titkolt érzelmi aláfestését. Igen nehéz feladatra vállalkozott tehát J. A. Boyle, amikor ezt a bonyolult nyelvezetű írásművet angolra átültette. Hosszú évekig tartó munkájának meglett azonban a gyümölcse, mert a mértékletes archaizálással adott szöveghű fordítás komoly irodalmi teljesítménnyé is vált. Filológiai pontossága abban is megnyilvánul, hogy Dzsuvajni szójátékait is igyekszik visszaadni, de esetenként uta-1 arra, hogy a szövegben mi az irodalmi diszítmény, nehogy ebből történeti következtetéseket vonjunk le. A fordítás komoly érdeme a tudományos felhasználást elősegítő bő jegyzetapparátus, melyben J. A. Boyle feltünteti a személy- és helynevek kézirati variánsait, alapos (főleg) filológiai és történeti magyarázatokkal szolgál, felhasználva hozzá az orientalisztikai irodalom eredményeit. Az apparátus tökéletesítéséhez hozzájárult a mű lektora, V. Minorsky: mongolisztikai és sinológiai kérdésekben p?dig sok hasznos tanáccsal szol-