Századok – 1961

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Kammari; M. D.: V. I. Lenin a nemzeti fejlődés alapvető törvényszerűségeiről 154

160 il. D. KAMMARI tek dolgozóinak soraiban — ez azt jelenti, hogy a nacionalizmus álláspontját tesszük magunkévá. A burzsoá-reformista elméletek a nemzeti kérdést a társadalmi problémáktól elszakítva, mint önálló, állítólag a gazdasági és politikai rendszertől, az államhatalom jellegétől, az osztályviszonyoktól független valamit fogják fel. A kérdésnek ez az elvont idealista felvetése, amely az ,,osztáíyonkivüliségre"j vagy az „osztályfelettiségre" tart igényt, tudományos szempontból teljesen tarthatat an, politikailag pedig vaskos képmutatás, s a dolgozók megtévesztését szolgálja. Osztálytársadalomban a nemzeti kérdés , vonatkozásában egyetlen olyan program sincs és nem is lehetséges, amelyik ne egyik vagy másik meghatározott tárpadalmi osztály érdekeit fejezné ki. Mindegyik osztály, saját osztályérdekcinek rendelve alá a nemzeti kérdést, a maga módja szerint fogja fel és oldja meg azt. . Az már egy másik kérdés, hogy melyik osztály érdekei felelnek meg, vagy esnek egybe a nemzet többségének létfontosságú érdekeivel az adott történeti szakaszban, vagy az adott pillanatban és melyik osztály érdekei kerülnek mind nagyobb mértékben ellentmondásba e többség, vagy az egész nemzet érdekeivel. Lenin már 1914-ben, „A nagyoroszok nemzeti büszkeségéről" c. cikkében felhívta a figyelmet arra, hogy „a nagyoroszok nem szolgamódra értelmezett nemzeti büszkeségének érdeke egybeesik a nagyorosz (és az összes egyéb) proletárok szocialista érdekeivel", hogy éppen a földesurak és kapitalisták hoznak szégyent és árulják el a nemzet, a haza érdekeit, és az ő szekértolóik és szociál-soviniszta lakájaik bizonyultak nemcsak saját hazájuk árulóinak, de a népek proletár testvérisége, vagyis a szocializmus ügye árulóinak az egész világon. Lenin, kiemelve a burzsoázia és a kapitalizmus haladó, sőt forradalmi szerepét is a nagy, vezető nemzetek kialakulásában, a nemzetnek a feudális monarchiák elnyomása alóli felszabadításában, a burzsoá demokratikus forradalmak és nemzeti felszabadító mozgalmak időszakában Európában, majd azután Ázsiában is, — mindezzel együtt kimutatta, hogy a nagy kapitalista országok, a nagyhatalmak monopolista burzsoáziája a gyarmatokon és az egész világon e népek legnagyobb elnyomójává vált. Az imperializmus korszakát az jellemzi, e korszakban az a tipikus, hogy az egész világ az egyik oldalon egy maroknyi imperialista hatalomra és uralkodó nemzetre, a másik oldalon pedig az elnyomott, függő nemzetek és országok többségére oszlik. Az imperializmusnak ezt a lényegét a nemzeti kérés vonatkozásában a kapitalizmus összes dicsőítői, a szociál-soviniszták, a reformisták és a revizionisták minden lehető módon eltussolják. Ezek a gyarmatbirodalmakat, melyek a legkegyetlenebb faji és nemzeti elnyomás, valamint kizsákmányolás fészkei, nemzetek szabad baráti közösségeként ábrázolják és ezzel egyidejűleg hadjáratot folytatnak a függő országok és gyarmatok népei nemzeti függetlenségének, szuverénitásának, szabad önrendelki zésénelt eszméi ellen. Megvetik a nemzeti szuverenitást, olyan túlhaladott előítéletnek tartják, amely ellenkezik ,,a történelem egész menetével"; a népeknek szabadságukért és függetlenségükért vívott hazafias küzdelmét a nacionalizmussal azonosítják, „nemzeti föderáció" ós „világkormány" létrehozását követelik, természetesen az imperialista hatalmak blokkjának égisze alatt. Ilyen beállítottságúak a francia jobboldali szocialisták, a labouristák Angliában, az osztrák reformisták, valamint a „Szocialista Internacionálé" más pártjainak vezetői. A jelenlegi körülmények között még inkább megmutatkozik a lenini program hatalmas jelentősége, annak a programnak a jelentősége, amely a nemzetek teljes egyenjogúságáért száll síkra, beleértve szabad önrendelkezési jogukat is egészen a különválásig, valamint saját független államaik megalakítását is. Aki ez ellen a program ellen lép fel, az a népek szabadságának az ellensége, az — akarva vagy akaratlan — az imperializmus védelmezője. A kommunisták minden nemzeti-felszabadító mozgalmat támogatnak, beleértve a burzsoá jellegű mozgalmakat is, amennyiben azok fellépnek e fentebb említett követelések mellett. Ugyanekkor a kommunisták szemben állnak a revizionizmussal, a „nemzeti kommunizmussal", amely kétségbevonja a proletariátusnak a nemzeti felszabadító mozgalomban játszott vezető szerepéért vívott harca szükségességét. A történelem tanulságait és a jelenlegi helyzetet figyelembe véve, a kommunisták figyelmeztették a dolgozókat, hogy a nemzeti burzsoázia a nemzetek szabadsága és függetlensége védelmét illetően szerfölött következetlen és ingadozó, hogy a nemzeti burzsoázia a dolgozók érdekei ellenére hajlamos az imperializmussal ós a belső reakcióval való megalkuvás! a. íme, ezért nincs egyáltalában kizárva az, hogy antiimperialista nemzeti és népfront alakuljon és erősödjék, ez azonban azt feltételezi, hogy e fronton belül harcot folytatnak a proletariátus vezető szerepéért és hegemóniájáért. Ez az az objektív, általános törvényszerűség, amelyik a kapitalizmustól, valamint a kapitalizmus előtti viszonyoktól minden nemzetet a szocializmusba vezet.