Századok – 1961

Közlemények - Politisz; Janisz: Az osztályok szerepe az 1821. évi görög nemzeti felkelésben 118

AZ OSZTÁLYOK SZEREPE AZ 1821. ÉVI GÖRÖG NEMZETI FELKELÉSBEN 121 „A hegyi lakók pásztorok vagy harcosok. Akik a síkságokat lakják, mindannyian művelték volna a dúsan termő földet, ha az üldöztetések nem kényszerítették volna és nem kényszerítenék őket gyakran még ma is arra, hogy letegyék az ekevasat és fegyvert fogva a hegyekben keressék biztonságukat. A szárazföld ós a szigetek sűrűn lakott tengerpart jain főleg tengerészek ós kereskedők élnek. Ez az egyetlen pozitív válasz, amelyet erre a kérdésre adhatunk." Ezek a megjegyzések a felkelés végén hangzottak el, amikor bizonyos országrészekben még török csapatok állomásoztak és a lakosság nyomora ós éhezése polgári zavargásokra vezetett. Továbbá csak a felszabadult vidékekre vonatkoztak: Peloponnészoszra, Rumeliára, Euboiára és néhány szigetre, vagyis összesen mintegy 810 000 lakosra. Mégis érvényesnek tekinthetők az ottomán birodalom egész területére, ahol görög elemek voltak túlsúlyban. Kivéve a legnagyobb városokat: Kostantinápolyt, Szmirnát és néhány más várost — a lakosság főleg földművelőkből és állattenyésztőkből állott. A szigeteken és egyes partvidékeken voltak tengerészek, kereskedők, hajótulajdonosok és tengerészproletariátus, kézművesek ós kiskereskedők, akiket Kapocüsztriasz egységesen kereskedőknek nevez. Ipar nem létezett. Kapodisztriasz a válaszában nem különbözteti meg a földművelők között a földtulajdonosokat és a földnélkülieket. De jóllehet pontos adatok nincsenek, számos történelmi bizonyság szól a bérlők és mezőgazdasági munkások nagy százalékaránya mellett. A felkelés idején az első felszabadult területeken, Peloponnészoszban, becslés szerint 120 000 lakosra 100 000 földnélküli paraszt jutott. A parasztság helyzetét fogjuk e tanulmányban elsősorban megvizsgálni. A PARASZTSÁG. Az ottomán birodalom alapvető és magasan legnagyobb számú osztályára, a ,,ráják"-ra, a leigázott parasztokra nehezedett a török feudalizmus járma is a legsúlyosabban. Ez az „ázsiai" feudalizmus (mely Marx kifejezése szerint „brutálisabb és barbárabb valamennyinél") sajátosságainál fogva a parasztok helyzetét elviselhetetlenné tette. A hódítók különféle barbár praktikái közé tartozott az a közel két évszázadon át űzött módszer is, hogy kegyetlenül elraboltak kisfiúkat, akikot a janicsár hadtestekben teljesítendő szolgálatra neveltek. Hasonlóan kegyetlen eljárás volt pl. a „harács", mely fennmaradt egészen a görög forradalomig. Ez bizonyos, évente fizetett ,,fej"-adó volt, melynek ellenében a „rája" fejét a következő esztendeig nem választhatták el a nyakától. Jóllehet a Korán nem említi a parasztok röghözkötöttségét, a feudális termelési viszonyok lassanként kialakultak a birodalom túlnyomó részén. A parasztok, ha formailag nem is, de lényegileg röghözkötöttek, s kötelesek beszolgáltatni a termés egy részét (egyhetedétől a feléig), valamint különféle természetbeni adókat fizetni és súlyos robotmunkát teljesíteni. A XVII. és főleg a XVIH. század folyamán a török katonai feudalizmusban átalakulások mentek végbe: ahelyett hogy a szultán osztana földet tisztjeinek és magasrangú tisztviselőinek életfogytiglani haszonélvezetre, megtörténik a végleges felosztás és a föld teljes jogú tulajdonba kerül; több föld-eladást eszközölnek, s fokozódik a harc a pasák, bejek és más méltóságok között tulajdonuk növelése érdekében. A termelési viszonyok lényegében továbbra is feudális viszonyok, bár a termelés részben elveszíti zárt jellegét, s mindinkább piacra dolgozik. Feudális viszonyok uralkodnak a görög egyházi nagybirtokok terén is, valamint a görög közösségektől elszakadt „kodzabasik" (földbirtokos-réteg,melyről később szó lesz) birtokai tekintetében. A régebben Genovához, Velencéhez és a máltai lovagrend birtokaihoz tartozó szigeteken, melyeket a törökök újabban foglaltak el, a hódítók megtűrték a többé-kevésbé elgörögösödött olasz főúri családok nagybirtokait, valamint a görög kisbirtokokat. Megmarad egy adófizető szabadparaszt réteg is a kontinentális országrészeken, főleg a hegyes vidékeken. Egészében a feudális viszonyok az uralkodók, s ezek keretében különféle tulajdonos-kategóriák vannak: pasák, bejek és más török méltóságok, maga a szultán, muzulmán vallási vagy jótékonysági intézmények, az ortodox görög egyház, az elgörögösödött olasz vagy levantei hűbérurak, s végül a görög „kodzabasik". A XVIII. században a pónzviszonyok elterjedése nyomán meghonosodik a földbér és az adók részleges pénzbeli fizetése, ami súlyosbítja a bérlők helyzetét, míg azok a szabadparasztok, akik nem tudják megfizetni az adót és a szolgáltatásokat, maguk is a felesbérlők meg a napszámosok soraiba süllyednek. Vannak egyes adatok Peloponnészosz és Rumélia—a nemzeti ellenállás gócpontjai és a felkelés centrum i — lakosságának nemzeti és szociális összetételéről:' Ruméliában (kontinentális Görögország) 247 850 görög és 20 865 török ólt. Nyugati részén a földnek körülbelül a fele a törököké, másik fele a görögöké volt. Keleti részén a görögök 5 178 000 „sztremma", a törökök pedig 2 082 980 „sztremma" földet birtokoltak. Peloponnészoszban a lakosság 10 százalékát alkotó törökök 3 millió sztremma legjobb minőségű földet birtokoltak a görögöknek főleg hegyes vidékeken fekvő 1 1/2 millió sztremma földjével szemben. De a földkérdésnek e nemzeti vonatkozáson kívül volt egy belső