Századok – 1960

Történeti irodalom - Magyarország és a második világháború (Ism. Ránki György) 902

904 TÖRTÉNETI IRODALOM politika legjellemzőbb mozzanatait válogatja ki, bemutatva, liogy a nácizmus teljes kiszolgálásával miként nyerték meg Horthyék Hitler beleegyezését Kárpátukrajna bekebelézéséhez. Különösen az 1939. január 16-i, magyar nyelven már megjelent, de alig ismert Hitler—Csáky megbeszélést tartjuk ebből a szempontból igen lényegesnek. A bevezető tanulmány helyesen foglalja össze a dokumentumokat, illetve ahol szükséges, megfelelően egészíti ki azokat a korszakra vonatkozó legfontosabb ismeretekkel. Talán csak egy tévedését kell szóvá tennünk. Téves az Antikomintern paktumhoz való csatlakozást a Hitler—Csáky megbeszéléssel kapcsolatba hozni, hiszen ez nem január 9-én, hanem 16-án történt, tehát három nappal azután, hogy Magyarország a decemberi Ciano—Csáky tárgyalásoknak megfelelően bejelentette csatlakozását a szovjetellenes szerződéshez. A második világháború ldtörése, pontosabban az a körülmény, hogy Németország a magyar uralkodó osztályok szövetségesét, Lengyelországot támadta meg és nem a Szovjetunióval, hanem a nyugati országokkal került szembe, — igen kellemetlenül érintette a magyar kormányt. Juhász Gyula dokumentumválogatása, valamint rövid összefoglaló írása jól mutatja a Teleki-kormány ingadozását — pl. a július 24-iki levelek, illetve azok visszavonása — és igyekezetét, hogy ne kerüljön szembe a nyugati hatalmakkal. Feltétlen helye lett volna viszont még az iratok között néhány oiyan dokumentumnak, mely a szovjet—finn háborúval kapcsolatos magyar elképzelésekre vonatkozik. A második bécsi döntésre vonatkozó anyag és annak összefoglalása — szintén Juhász Gyula munkája — úttörő jellegű. Erre a kérdésre vonatkozóan a magyar történettudomány mindezideig semmit sem publikált, az itt közölt dokumentumok viszont igen jól mutatják be mind a magyar, mind a német kormány politikáját Erdély kérdésével kapcsolatban. Elsősorban Teleki Hitlerhez írt levele, az 1940 júliusi Hitlerrel és Cianóval folyt megbeszélés jegyzőkönyve tarthat nagy érdeklődésre számot. Még plasztikusabb képet alkothatna az olvasó a német külpolitikáról, ha a német külügyminisztérium publikált iratainak felhasználásával Hitlernek a románok felé hangoztatott álláspontja is bemutatást nyerne. A magyar kormány — mint ismeretes — végül elfogadta a németolasz döntőbíróságot, annak ellenére, hogy tisztában volt azzal, hogy az „országgyarapításórt" drága árat kell fizet'ni. Hitler hamarosan benyújtotta a számlát. Ezt jelentette már a második bécsi döntéshez közvetlen kapcsolódó, a német kisebbségnek különleges jogokat biztosító egyezmény. Még tovább megy azonban Sztójay szeptember 10-i jelentése, melyben közli Hitler baráti tanácsait a magyar kül- és belpolitika további alakítására vonatkozóan. Hitler tanácsai hamarosan bekerültek a magyar törvénytárba. A bécsi döntés ellenszolgáltatásaként Magyarország csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez is. Ettől kezdve a magyar politika útja Jugoszlávia megtámadásán keresztül a Szovjetunió elleni háborúig vezet. A kötet Kerekes Lajos által összeállított, illetve irt részei hűen rajzolják meg a magyar történelem e súlyos időszakának legdöntőbb eseményeit. A magyar kormány 1940 végén örökbarátsági szerződést kötött Jugoszláviával — a bevezető helyesen utal ennek ellentmondásaira, kár, hogy a szerződésre vonatkozóan semmiféle okmány nem nyer közlést —, ennek ellenére midőn Hitler 1941. március 27-én együttes támadást javasol Horthynak Jugoszlávia ellen, igenlő választ kapott. Teleki miniszterelnök — bár nem értett egyet Horthy döntésével — nem tett a döntés ellen semmit, majd felismerve politikájának csődjét, a halálba menekült. Búcsúlevelei — melyek hiteles szövege Horthy kabinetirodájának anyagából most nyert először közlést — maguk is rámutatnak, mily gyalázatos tettre készül a magyar kormány. Horthy azonban, mint Mussolinihez és Hitlerhez írt leveleiből kitűnt, nem változtatott lényegében álláspontján. Nem kevésbé érdekes a Szovjetunió elleni hadüzenet előzményeivel foglalkozó rósz sem. Ez esetben is sikerült a legfontosabb dokumentumokat összeválogatni, melyek mutatják, hogy a németek kezdetben nem számoltak Magyarország részvételével a hadműveletekben. Ezzel szemben, mint Werth memorandumából, valamint Sztójay jelentéseiből kitűnik, a magyar uralkodó osztály szélsőséges németbarát elemei kezdettől fogva a beavatkozás mellett voltak. Mind a bevezető tanulmány, mind az iratválogatás jól mutatja, mint kerekedett felül a kormánykörökben a háborúhoz való csatlakozás gondolata. Ennek során olyan eddig ismeretlen mozzanatra is rámutatnak, mint Himer tábornoknak, az OKW magyarországi összekötőjének tevékenysége a hadüzenet körül. (Bárdossy Werth tevékenységével kapcsolatos jelentésében számol be róla.) Nem kevésbé jelentős levéltári források feltárását jelenti Sztójay különböző idevonatkozó jelentéseinek közzététele. Elsősorban objektív körülményekre, a Külügyminisztérium levéltári állagainagyrészének megsemmisülésére vezethető vissza, hogy a kötet befejező két része elmarad az előző fejezetek színvonalától.