Századok – 1960
Közlemények - Diószegi István: Az osztrák külpolitika az olasz forradalmi mozgalmak ellen (1820–1825) 878
882 DIÓSZEGI ISTVÁN: OSZTBÁK KÜLPOLITIKA AZ OLASZ FORRADALMAK ELLEN tekintettel arra, hogy nem lehetetlen, hogy a nápolyi karbonárik erről az oldalról kísérelnek meg egy rajtaütést. Régóta ismeretes ön előtt, Oróf Úr, hogy milyen véleményt táplálok a toszkánai minisztériumról és tudja,hogy egyáltalában nem bízom benne. Sajnos Ő Fensége a Nagyherceg oly mértékben távoltartja magát az ügyektől, hogy egyáltalában nem reménykedhetünk abban, hogy a jelenlegi helyzetben kormánya politikáját olyan irányban befolyásolja, hogy az a kívánatos tevékenységet és határozottságot mutassa. Éppen ez a körülmény, amelyet nem áll módunkban megváltoztatni, bírta rá a Császárt, hogy amikor Excellenciád más munkakör betöltésére hivatott, a firenzei követséget Fiquelmont tábornokra bízza, abban a reményben, hogy sikerülni fog megértetnie a toszkánai kormánnyal, mennyire létkérdés, hogy ne adja át magát, veszedelmes jóhiszeműséggel annak a biztonságérzetnek, amelyet benne a toszkán nemzeti jellem kelt, és hogy rosszhiszeműek és forradalmárok üzelmeivel szemben a legszigorúbb és leghathatósabb ellenőrzést gyakorolja. Fiquelmont Crófnak ezen a téren feltétlenül naponta kell ellenőrzést gyakorolnia és úgyszólván kezébe kell vennie a rendőrségi ügyeket felsőbb fokon, mert csak így lehet biztos, hogy azokat nem úgy fogják kezelni, mint eddig, bűnös nemtörődömséggel. Feladatát megkönnyítendő, Excellenciád szíveskedjék a maga részéről felkérni Consalvi Bíboros Urat, közölve vele az önnek ebben a tárgyban általam adott rendelkezést, hogy közvetlenül értesítse önt mindarról, ami a Szektások toszkánai tevékenységére vonatkozólag tudomására jut; és Ön ezeket ne a Toszkánai Kormánnyal, hanem közvetlenül de Fiquelmont úrnak továbbítsa, akinek így módjában lesz a helybeli rendőri felügyeletet nagyobb tevékenységre bírni és a körülmények által megkívánt intézkedések megtételét követelni. Consalvi Bíboros úrnak is tisztában kell lennie ennek az eljárásnak az előnyeivel; nekünk sokkal inkább módunkban van a Szektások üzelmeit ellenőrizni, mint a Toszkánai Kormánynak; a mi szempontjaink több dologra terjednek ki és azokat magasabbról szemléljük; ami szándékaink semmiképpen sem kelthetnek gyanakvást Ő Eminenciájában, és azáltal, hogy a Császár Követét minden idevonatkozó részletről informálja, a Római Kormány sajátmaga számára szerez módot a Toszkánai Kormány szándékainak ellenőrzésére. Nem akarom a futár útnakindítását tovább halogatni, ezért másra már nem terjeszkedem ki ebben a sürgönyben, de egy héten belül újabb sürgönyt küldök Önnek, amely tartalmazni fogja az önnek szóló utasításokat, valamint az irányelveket, amelyeket Génotte úr ismétélten kért tőlem arra az esetre, ha a nápolyi hadsereg benyomulna. Még mindig azzal kecsegtetem magam, hogy amitől Rómában ezen a téren tartanak, az nem fog bekövetkezni. addig is felkérem azonban Gróf Urat, hogy a Szent Atya személyétől semmi körülmények között se váljék el, és hogy a Követség irattárára vonatkozólag tegye meg azokat a biztonsági lépéseket, amelyeket a legmegfelelőbbeknek vél. Válságos helyzetben tálán legokosabb lenne a rendőri ügyekre vonatkozó valamennyi iratot elégetni. Legközelebbi küldeményemben erre a tárgyra vissza fogok térni. Végezetül Excellenciád biztosíthatja a Bíboros Államtitkár Urat, hogy a Nagyhatalmak között folyó igen élénk megbeszélések a legnagyobb mértékben kielégítőek, és hogy nincs semmi különbség sem elvi szempontból, sem a tájékozottságot és az egysegességet illetőleg a nápolyi eseményekben rejlő veszélyek megítélése tekintetében és abban a közös meggyőződésben, hogy azokat a legmegfontoltabb bölcsességgel kell elfojtani. Fogadja, Gróf Úr, kiváló tisztéletem kifejezését Metternich" Ez a levél gyakorlatilag az eddigi római ügyvivő, Génotte elmozdítását és Apponyi római követté történő kinevezését jelentette. Génotte dez"auválása a kancellár nápolyi felkeléssel kapcsolatos politikájának egy új vonására hívja fel a figyelmet: Metternich 1820 szeptemberében még nem akart intervenciót Dél-Olaszországban. Ennek megvoltak a maga nagyon gyakorlati taktikai természetű okai. Metternich 1820 augusztusától lázasan dolgozott egy Itáliába küldendő expedíciós hadsereg összeállításán, „életem ma egészen olyan, mint 1815-ben volt"1 4 jegyzi naplójába augusztus 1-én, amikor a politikusokkal és katonákkal folytatott tárgyalásaiba már belefáradt. Amíg azonban a hadsereg nincs kész és akcióba nem lép, addig semmiesetre sem kell olyan látszatot kelteni, hogy az osztrák hadsereg Közép-Itáliába szándékozik törni, mert a könnyen a nápolyi hadsereg akcióbalendülését, Rómába, Toszkánába való betörését válthatná ki. Emellett egy előzetes nagyhatalmi megállapodás nélkül végrehajtott osztrák intervenció szakadást idézhetne elő a szövetségesek között, s ráadásul még a közép-olasz államokat, így Rómát is Franciaország oldalára állítaná. Osztrák fegyveres beavatkozásra, így az Egyházi Állam megszállására csak kellő fegyveres felkészülés és a nagyhatalmakkal történt előzetes 14 Metternich : N. P. III. 343.1.
