Századok – 1960

Közlemények - Diószegi István: Az osztrák külpolitika az olasz forradalmi mozgalmak ellen (1820–1825) 878

OSZTRÁK KÜLPOLITIKA AZ OLASZ FORRADALMAK ELLEN* 879 kellett összeomlania, mert nem szakítottak idejében a Metternieh-rendszerre j és nem teremtettek idejekorán alkotmányos-liberális állapotokat. ,,. . . az osztrák államkancellár Ferenc császárral együtt tulajdonképpen a Habsburg-monarchia sírásója"4

— szögezi le Bibi félreérthetetlenül. Nem akarunk itt sem a „Három nemzedék" koncepcióval rokon Srbik-felfogás, sem a lényegében a Habsburg-monarchia létjogosultságát valló Bibi-álláspont aktuális politikai tartalmával vitába szállni. Elsősorban a két politikai koncepcióból adódó történetírói konzekvenciákra szeretnénk figyelmünket összpontosítani. Arra, hogy lehet-e hiteles Metternich-portrét rajzolni akár Srbik, akár Bibi felfogása alapján. Srbik maga is érezte, hogy művét Metternich-mentésnek fogják majd tartani.5 Sejtette, mi több, tudta. A felhasznált levéltári anyagot ugyanis kénytelen volt felfogásának megfelelően szelektálni; a dokumentumokból kirajzolódó Metternich-képet a tények elhallgatásával, mellőzésével, más tények túlhangsúlyozásával saját nézeteihez igazítani. A konzervatív állameszmény megtestesítőjének szobrát megmintázni kívánó történész vajon mit is kezdhetett volna az olyan tényekkel, amelyek eszményképe végtelen durvaságát, brutalitását, terrorista magatartását bizonyították ? S hogyan illeszthette volna az alapzathoz azokat a köveket, amelyek az osztrák szóidat eszka által kiontott olasz vértől voltak sikamlósak? Srbik Metternichje nem a hiteles, hanem a megszépített, idealizált — a meghamisított Metternich. Egészen másképp fest a bíráló történész eszközeivel alkotott Bibi-féle Metternich-portré. Az osztrák polgári történetírás Metternich-ábrázolása alighanem Bibi munkáiban érte el tetőpontját. De Bibi politikai felfogásának korlátai is éreztetik hatásukat. Bibi szabadon bírált belpolitikai kérdésekben, elmarasztalta Ausztriát általában európai zsandárszerepéért. De nem vethetett követ Metternichre az osztrák Monarchia együtt-t artása érdekében kifejtett tevékenysége miatt. Ha ezt megteszi, ezzel elismeri az önálló nemzeti államok kialakulásának jogát, s akarva-akaratlan történelmileg igazolja 1918-at, az általa katasztrófának nevezett polgári forradalmakat és az osztrák Monarchia széthullását. Ezt a kutató tudós és a közvéleményt alakító politikus köv ötti ellentmondást Bibi úgy oldotta fel, hogy elkerülte, vagy legalábbis elnagyolta a kényes és csúszamlós problémákat. Vagyis a Bibi által rajzolt Metternich-portré is minden újszerűsége és merészsége ellenére: fogyatékos és helyenként eltorzított. Srbik és Bibi szemléletének fogyatékosságaiban az egész osztrák polgári történetírás osztozik. Csakis ezzel magyarázható az a helyzet, hogy az 1816—1848 közötti időszak külpolitikájának, Metternich politikai ténykedésének számos igen lényeges darabját 100 évvel a kancellár halála után is sűrű homály fedi. Vonatkozik ez elsősorban Metternich olaszországi politikájára. Ha akadt ebben az időszakban Ausztria számára sorsdöntő fontosságú probléma, akkor az az olasz kérdés volt. A bécsi szerződés teremtette állapotokat első ízben a nápolyi forradalom tette kétségessé; a húszas és harmincas években a titkos társaságok, majd a Risorgimento és a Giovanna Italia nyíltan hirdették az olasz egység megteremtésének szükségességét, ami Ausztriának Olaszországból való kiűzésével volt egyértelmű. Az osztrák államkancellár három évtizeden át a titkos politikai nyomástól a nyílt katonai intervencióig az államközi kapcsolatok minden legális és illegális eszközét felhasználta arra, hogy Olaszországban a bécsi kongresszus által teremtett status quo-t megőrizze. Az osztrák polgári történetírás a tények ellenére — a fentebb ismertetett politikai megfontolások miatt — ignorálta Metternich olaszországi politikájának teljes feltárását. A biográfiák a kérdésnek csak az egyébként is közismert mozzanatait, főleg a kongreszszusokkal kapcsolatos eseményeit mondják el, de „okosan" elkerülik az események öszszefüggő ábrázolását. Metternich külpolitikájának csaknem minden részletéről alapos monográfiák, részlettanulmányok készültek. Húszas-harmincas évekbeli olaszországi politikáját csupán egyetlen tanulmány elemzi, az is elsősorban katonai vonatkozásban.6 A centennáriumát ünneplő Metternich-kutatás zajos kérkedése ellenére bőven akad tebát még fehér folt a kancellár politikai tevékenységében. Ezeket a fehér foltokat a polgári történetírás aligha fogja azonban a jövőben is felfedni. Olyan történészekre van ehhez szükség, akiknek politikai meggyőződése nem a tények takargatását és eltitkolását , hanem éppen fordítva: bátor és kérlelhetetlen feltárását teszi leletévé és követeli meg. Ilyenek pedig csak azok a történészek lehetnek, akik a proletariátus osztályálláspontját és világnézetét: a marxizmust vallják magukénak. A marxista történettudományra, és első-1 Bibi: Metternich in neuer Beleuchtung. 18. I. * Uo. б. 1. • Vö. ZUterhofer : Die Occupation Siziliens durch österreichische Truppen von Mai 1821 bis April 1826. Mitteilungen des к. u. k. Kriegs-Archive. III. Folge, 2. Bd. 255—287. 1.