Századok – 1960
Tanulmányok - Láng Imre: A Károlyi- és Berinkey-kormány pénzügyi politikája 812
830 LÁNGIMBE nát, mások 20 000, illetve 50 000 koronát javasoltak. 10 000 koronás minimum esetén az érintett adóalanyok számát 1,5 millióra becsülték.9 8 A polgári közvélemény a háború alatt hozzászokott a vagyonadó bevezetésének állandó hangoztatásához. A vagyona dóéi te ke zlet jellegét tehát nem az a körülmény szabta meg, hogy a jelenlevők többsége kénytelen volt a bevezetés szükségessége mellett állást foglalni — ezt az adott viszonyok között meg kellett tenniök. Az értekezlet lefolyásának valóságos tendenciája a húzás-halasztás volt. Március elején tovább folyt a vita, amelynek során újból felmerültek az alapvető kérdések. Ezek közül néhány a következő volt: szükséges-e a nagy vagyonadó, mire legyenek felhasználva a befolyó összegek, mi lesz az adó gazdasági kihatása, ki legyen az adóalany és mi legyen az adó tárgya, mi legyen az adómentes maximum, hogyan bírálják el a háborús vagyont, milyen elvek szerint történjék az értékelés stb. A március 7-én megtartott általános vita során Fellner Frigyes azt a megállapítást tette, hogy a „nagy vagyonadó túlnyomó hozadékát nem a millión felüli vagyonoknál, hanem az apróbb, de nagy tömegben jelentkező vagyonoknál kell keresni".9 9 Hangsúlyozta, hogy ha a Szende által tervbevett fokozatossággal valósítják meg a vagyonadót, nem lesz olyan külföldi vállalkozó, aki hajlandó lenne Magyarországon ipáit teremteni, mert arra gondol, hogy 10 millión felül egyszer majd elkobozzák vagyonát. Részletes számításaiból arra következtetett, hogy nem történnék egyéb, mint a nemzeti vagyon elemeinek helycseréje, összege azonban változatlan maradna. A március 18-i részletes vita során kifejtett végső következtetése az volt, hogy a vagyonadó hozadéka viszonylag olyan csekély lenne, hogy az államadósságot alig lehetne vele csökkenteni, a gazdasági életet viszont az eredménnyel arányban nem álló megrázkódtatás érné. Megengedhetetlennek tartotta, hogy az államháztartás egyensúlyát egyedül a vagyonos osztály „áldozatkészségével" állítsák helyre, s mivel a „hazafias osztályöntudatot nem szabad monopolizálni", tehát ne zárják ki a nép széles rétegét „a nagy vagyonadó-fizetés felemelő érzéséből".100 Az effajta megnyilatkozások megmutatták, hogy a burzsoázia márciusban — tehát a politikai helyzet végsőkig kiéleződésének időpontjában — újból megkísérelte a vagyonadó bevezetését meghiúsítani. Másfelől megmutatkozott az a tendencia is, hogy a várható terheket a kisegzisztenciákra hárítsák át. A helyzet jellemzéséhez hozzátartozik az a körülmény is, hogy a kormány nemhogy gátat vetett az efféle nézeteknek, hanem fórumot biztosított ezeknek, módot nyújtott kifejtésükre és helyt adott a halogató tendenciáknak.10 1 Időközben felhatalmazta a minisztertanács Szendét a vagyonadó-törvényjavaslat elkészítésére, továbbá a jövedelem- és vagyonadókulcs felemelésére.102 A március 17-i minisztertanácsi ülésen bemutatásra került a pénzügyminiszter javaslata.10 3 98 Katona Lajos : A vagyonadó-ankét tanulságai. Magyar Nemzetgazda. 1919. febr. 15. 99 Fellner Frigyes : A nagy vagyonadó. Közgazdasági Szemle. 1919. 61. köt. 204— 217. 1. 100 Uo. 101 Szende a következőképpen jellemezte saját tevékenységét: „Amióta a pénzügyminisztériumot vezetem, az érdekeltek és szakemberek véleményét minden kérdésben meghallgattam." Idézi Magyar Nemzetgazda. 1919. jan. 18. юз pi Arch. A Károlyi-per iratai. 1919. márc. 6-i 25. sz. min. tan. jkv. 103 Uo. 1919. márc. 17-i 27. sz. min. tan. jegyzőkönyv.
