Századok – 1960

Tanulmányok - S. Lengyel Márta: Egy osztrák röpiratíró útja a negyvennyolcas forradalom felé (I. rész) 750

EGY OSZTRÁK RÖPIRAT ÍRÓ ti'TJA A NEGYVENNYOLCAS FORRADALOM FELÉ 789 vezzen tehát mások, esetleg milliók rovására előjogokat, hanem önkéntes szer­ződés biztosítsa csak az államfő jogait, különben a néphez való viszonya ter­mészetellenessé válik. Az állam két fő erejének ilyen kölcsönös korlátozása alapján jön létre az észjognak megfelelő alkotmányos monarchia, amely a „középső rend" (vagyis a polgárság) önálló életét biztosítja, ez pedig a monar­chia legerősebb és legtartósabb támasza.17 6 Egyszóval . . Minden népnek legfőbb érdeke ... a belső és külső politikai önállás és szabadság, az összes állami életben való jogszerű részesedés, röviden a népfelség elismerése . . ."177 Ezt akarjuk mi is: népszabadságot, „együtturalkodó népjogot".17 8 Schuselka tehát, aki a Deutsche Wortéban még csak az abszolutizmus túl­kapásai és elfajulása ellen emelt szót és osztatlanul helyeselte II. József tevé­kenységét, ebben a munkájában — bármennyire lelkesedik is Józsefért —• már nem az abszolutizmustól vár esetleges reformokat, hanem határozottan az alkotmányos monarchia mellett foglal állást, s ha kissé homályos formában is, de a népszuverenitás hívének vallja magát, amely felfogásában a korszak egyik mai kutatója, Engel-Jánosi szerint az osztrák emigráns-irodalom képviselői közül egyedül Kari Moehringgel egyezik.179 Az alkotmányt azonban természete­sen most sam forradalmi úton kívánja elérni, hanem — bár a közvélemény kibontakoztatását döntőnek tartja — bevezetésének fontosságáról az uralko­dókat próbálja meggyőzni. Ezért korabeli bírálója, Franz Florencourt német publicista — aki különben szintén az alkotmányos monarchia híve — szemre­hányást tesz is neki gúnyosan kérdezve, hogy tulajdonképpen kinek a számára írta egyébként nagyon alapos és figyelemreméltó munkáját, hisz a művelt kö­zönség már régen tisztában van érveinek helyességével, a másik csoport kép­viselői (tudniillik a fejedelmek —L. M.) viszont úgysem akarják meghallgatni.180 Schuselka azonban még abban is bízik, hogy meggyőzheti az osztrák kor­mányt is a porosz alkotmány bevezetésének szükségességéről s rávehet! arra, hogy az éppenséggel támogassa a poroszországi alkotmány megadását. Buzgón 176 Die preussisehe Verfassungsfrage 113., 115. 1.; Schuselka : Die Lösung 134., 163. 1.; Die preussisehe Verfassungsfrage 138., 324., 269. 1. — Véleménye szerint a demok­ratikus elem szabad kibontatkoztatása után nem áll fenn többé semmiféle felforgatás vagy felkelés veszélye sem, mert az alkotmány az állampolgárok szabad, nyilvános véleménynyilvánításának biztosításával törvényes keretek közé szorítja és parlamentá­ris útra tereli a nép harcát. Az alkotmánnyal együttjáró sajtószabadság is csak addig lehet veszélyes az államra nézve, amig olyan rossz viszonyok uralkodnak benne, mint a mostani Németországban; ha ezeket a viszonyokat megváltoztatják — s ennek leg­fontosabb feltétele az alkotmány biztosítása -—, az embereknek nem lesz ókuk arra, hogy bírálják a fennálló rendszert. (Die preussisehe Verfassungsfrage 114—115., 123., 137-—138. 1.; Schuselka: Die Lösung 154. 1.; Die preussisehe Verfassungsfrage 91., 106., 124—127. 1.) Egyébként—állítja, hogy történetfilozófiai érvet is felvonultasson—csak alkotmányos monarchák nevezhetik magukat teljes joggal isten kegyelméből valóknak; mert isten szándékát, az emberiségnek egyre inkább az istenihez való hasonlóságra irányuló fejlődését csupán olyan monarchia biztosíthatja, amely szervesen egyesül a demokratikus elvvel. (Die preussisehe Verfassungsfrage 117. 1. Vö. uo. 94., 119—120. 1.) 177 Schuselka : Die Lösung 141. 1. 178 Uo. 28. 1. 179 Friedrich Engel- Jánosi : Zur Genesis der Revolution von 1848. Zeitschrift für öffentliches Recht III. 1922/23. 580. 1. 180 Blätter für literarische Unterhaltung. 1846. máj. 6., 126. sz. 501—502. 1. — Egyébként azonban elég kedvezően nyilatkozik a munka visszhangjáról, főleg porosz­országi magas hivatalnokok és diplomaták körében (uo. 1846. ápr. 9., 99. sz. 394—395. 1.). Hasonlóan nyilatkozik róla a Grenzboten berlini levelezője is (1845. III. 35. sz. 305. 1.).

Next

/
Thumbnails
Contents