Századok – 1960
Tanulmányok - Varga Endre: A magyar jogszolgáltatás átszervezése II. József korában 736
A MAGYAR JOGSZOLGÁLTATÁS ÁTSZERVEZÉSE II. JÓZSEF KORÁBAN 741 szüntetése, területüknek a szomszédos megyékbe való beolvasztása. Felmerült továbbá az a sarkalatos kérdés: a kerületi táblákat kell-e tovább fejleszteni, számukat megfelelően — pl. a kerületi főispánságokhoz hasonlóan tízre — emelni, s a megyéktől és városoktól minden judiciális tevékenységet elvonva, azt kizárólag e tábláknál központosítani, vagy megfordítva, az 5 kerületi tábla is szűnjék-e meg, s hatáskörüket a minden megyében és sz. kir. városban felállítandó, a közigazgatás szerveitől elválasztott, folyamatosan működő, rendes bíróságok kapják meg. József eleinte, úgy látszik, az első megoldás felé hajlott, az alsóbbfokú jogszolgáltatás súlypontját a kerületi táblákra kívánta helyezni, melyekre az árvaszéki teendők nagy részét is átruházta. A hétszemélyes tábla viszont az utóbbi megoldást javasolta. Végül, mint a továbbiak mutatják, kompromisszumos álláspont alakult ki. Az ide kapcsolódó másik kérdés, mely az 1786. év nyári hónapjaiban az érdekelt hatóságok között különösen sok iratváltást eredményezett, a büntetőbíráskodás átszervezésének kérdése volt. Itt előbb az az elgondolás mutatkozott, hogy kerületenként néhány fontosabb, fejlettebb várost kell kijelölni, melyek alkalmasak arra, hogy törvényszékük egy-egy nagyobb, alájuk rendelendő terület egész nem-nemes lakossága felett büntető hatáskört kapjon, a nemesek feletti büntetőbíráskodás pedig a kerületi táblákhoz kerüljön át. A terv megvalósulása a büntetőbíráskodást teljesen kivette volna a megyei nemesség kezéből, s erős tényezőjévé válhatott volna a városok fejlődésének, a polgárság társadalmi emelkedésének. A magyar központi kormányhatóságok azonban felismerték a kérdés rendkívüli jelentőségét a nemesség rendi helyzete, súlyának, jelentőségének jövőbeni alakulása szempontjából, s osztályszolidaritásuk a terv ellen állította őket csatasorba. A terv valóban elbukott, sőt az elsőfokú bíróságok közeledő rendezése alkalmával éppen ellenkező intézkedések történtek: a városok a saját lakosságuk feletti büntetőbíráskodás ]ogát — ősi privilégiumukat — is elvesztették, s a megyénként felállított új bíróságok büntető hatásköre alá kerültek (ahogy közigazgatásilag viszont a megyei hatóság alá rendelődtek). Az általában kétségtelenül a polgári fejlődés irányába ható jogi reform ily, polgárt, várost sújtó következménye a józsefi rendszer belső ellentmondásai közé tartozik. Az új bíróságok formájának, szervezetének, hatáskörének kialakítása, személyzetének kijelölése szintén hosszabb időt vett igénybe, s a megyei közigazgatás és jogszolgáltatás szétválasztásának, a városi törvényszékek átalakításának hozzá kapcsolódó kérdéseihez hasonlóan, nehezen jutott nyugvópontra. Ez akadályok ellenére a további reformok mégis egyre szilárdabb körvonalakat kaptak, s az elsőfokú fórumok szabályozásának kérdésében is, mely körül a reform soron következő szakasza tulajdonképpen megfordult, végleges megoldás született. Ez a császár két újabb (1786. november 30. és 1787. július 19-i) rendeletével következett be. Az első, a hétszemélyes tábla javaslatait elfogadva, eldöntötte a sokat vitatott kérdést, s a megye-beosztásnak megfelelően 38 új elsőfokú bíróság, judicium subalternum felállítását mondta ki. (Mint tudjuk, II. József az ország területi beosztását már előbb átalakította, s a magyar és horvát-szlavón megyék számát, egyesek összevonásával, 38-ra szállította le.) A másik rendelet viszont kinevezte az új bíróságok személyzetét, kijelölte székhelyüket, s működésük megkezdésének időpontjául 1787. szeptember 1-ét tűzte ki. A judicium subalternumok a mondott időpontban valóban megkezdték
