Századok – 1960

Tanulmányok - Varga Endre: A magyar jogszolgáltatás átszervezése II. József korában 736

742 VARGA ENDRE munkájukat. Ezzel a Novus Orclo kibontakozásának tetőpontját érte el. A sedriák megszűntek, a megye tisztán közigazgatási egységgé vált, bírói hatáskörét a judicium subalternum vette át. Ez egyúttal a közigazgatás és jogszolgáltatás szétválasztásának befejezését, s az utóbbinak nemesi, rendi intézmények helyett királyi szervezetben való összpontosulását jelentette. Most teljesedett ki tehát az a reform, melyet az előbb idézett, 1785. december 12-én kelt császári rendelkezés elindított, mely Magyarország feudális jogszolgáltatási szervezetének addigi formáját lényegében fölszámolta, s az új rendszerbe be nem illeszthető rendi intézményeket kiküszöbölte. Ezzel eltűnt a vármegyék —egyegy kis ország, nemesi „universitas" — autonóm joghatósága, eltűntek az említett különféle kiváltságos kerületek (jászok, kunok, hajdúk, szepesi tízlándzsások, érseki és püspöki praedialisták stb.) változatos formájú, régen időszerűtlenné vált saját ítélőszékei, s helyüket egységesített típusú királyi bíróságok foglalták el. Most jött létre tehát az új, a közigazgatástól már a legalsó foktól kezdve csaknem teljesen elválasztott, centralizált, államosított, világosan áttekinthető jogszolgáltatási szervezet, mely pontos hierarchikus tagolódásban, minden bíróságot a következő felsőbbfokú szerv igazgatása alá rendelve — s legfelső fokon a hétszemélyes tábla központi irányítása alatt — gyakorlatilag az összes magyar bíróságokat egybefoglalta. Természetesen ez a jogszolgáltatás, a bírósági szervezet ily nagyarányú egyszerűsítése után is, feudális jellegű maradt. A hatáskörök megállapításánál pl. a peres felek rendi állása még mindig erősen érvényesült, bár az új bíróságok felállítása e téren sem maradt hatás nélkül. Az uniformizálódás az (államérdekből fontosabb) büntető jogszolgáltatásban érvényesült a legjobban. A judicium subalternumok az elsőfokú büntetőbíráskodás terén általános fórumok voltak: nemes, polgár és jobbágy bűn ügyei egyformán előttük kerültek először tárgyalásra. Az itt bekövetkezett változást s a jozefinus reformok tendenciáit talán még jobban érzékelteti, ha megemlítjük, hogy a „vérhatalmukat" vesztett megyék és városok s a volt pallosjogú uradalmak, a császár szarkasztikus rendelkezései értelmében, a judicium subalternumok bűnügyi költségeihez hozzájárulni tartoztak. Részt kellett tehát venniük azoknak az intézményeknek fenntartásában, melyekre — nemrég még oly nagy hatalmat biztosító — jogkörüket az uralkodó átruházta. A büntetőbíráskodás felsőbb fokozataiban az 1787. évi szervezeti reform változást nem hozott. Itt tehát a Novus Ordo már kialakult appellációs rendszere maradt érvényben. Eszerint a judicium subalternumoktól másodfokon a nemesek a kir. táblára, a nem-nemesek (polgárok és jobbágyok) a kerületi táblákra fellebbezhették ügyeiket. Harmadfokon — kegyelmi úton — a nemesek a hétszemélyes táblához, a nem-nemesek a kerületi főispánokhoz mint királyi biztosokhoz folyamodhattak. Fellebbezés csak a statáriális ítéletekkel szemben volt kizárva (József ugyanis a halálbüntetést feltétlenül elutasító elvei ellenére, a féktelenné vált rablóvilág megrendszabályozására, 1787 nyarán egyes megyék területén kénytelen volt a statáriumot elrendelni). S nem volt fellebbezés a kir. curiához felségsértés ós lázadás esetén sem, amit — elődeihez hasonlóan — József sem mulasztott el a rendes magyar bíróságok hatásköréből kiemelni. (Mint tudjuk, a Hóra-féle mozgalom vádlottai felett is királyi rendelkezéssel alkalmilag kiküldött delegált bíróság ítélkezett.) A polgári bíráskodás terén a rendi állás szempontjai — amiből az előzőkben kiindultunk — a büntetőbíráskodásnál még erősebben érvényesültek. A nemesek ós más, városi vagy földesúri jurisdictio alá nem tartozó szabad