Századok – 1960

Krónika - Beszámoló V. Waldapfel Eszter kandidátusi disszertációjának vitájáról 711

KRÓNIKA 715 Ségi kérdés és parasztkérdés összefüggéseire hívta fel a figyelmet. „A nemzetiségi kérdés Magyarországon 1848/49-ben elsősorban parasztkérdés volt. Ezt a tényt a polgári történetírás nem ismerte fel, vagy nem ismerte cl, de a marxista történetírás már ismételten rámutatott és bizonyította. A magyarországi nemzetiségek tömegei, amikor a magyarság ellen fegyvert fogtak, elsősorban a magyar uralkodó osztály ellen harcoltak. És a nemzetiségi tömegeket inkább le lehetett volna csillapítani, a magyarság függetlensége ügyének, s egyben saját függetlenségük ügyének megnyerni az uralkodó osztály rovására tett gazdasági és szociális engedményekkel, mint a szent, korona gondolatáról való lemondással. Ha Kossuth nemzetiségi politikájának voltak hibái, aminthogy voltak, még nagyobbak voltak parasztpolitikájáé. És ha a szabadságharcot belső tényezők egyáltalában megmenthették volna, akkor azok inkább a parasztság — magyar és nem magyar paraszt -ság — felé egyaránt tett engedmények lehettek volna, mint a nemzetiségi törvény." A további vita során a hozzászólók közül elsőnek Varga János utalt arra, hogy szerinte a szerző ott követi el a hibát, amikor felméri ugyan a magyar forradalom vezetőinek hibáit a nemzetiségi kérdésben, de nem veszi Vizsgálat alá a kérdés másik oldalát, aminek következtében bizonyosfokú optikai eltolódás keletkezik. Hangsúlyozta, hogy mind a magyar forradalom, mind a nemzetiségek a polgári átalakulásért harcolnak. A polgári fejlődésnek azonban szükségszerű velejárója a nacionalizmus, ami az összeütközéseket szüli. A magyarok ós a nemzetiségek összeütközése tehát szükségszerű volt. Ahhoz, hogy „a magyar vezetők is túl tudják tenni magukat a nacionalista szemléleten, 1848—49 tragédiája kellett. Enélkül — most nem beszélve arról, hogy hogyan használták ki az ebben rejlő lehetőségeta bécsi udvar körében — igenis szükségszerű volt a nemzetiségek és a magyarok összeütközése." Szabad György arra mutatott rá, hogy mind a külpolitika, mind a nemzetiségi kérdés vonatkozásában a siker lehetőségét nemzetközi síkon kell keresni. „Hiszen a nemzetiségi kérdésnek hazai megoldása nem kevésbé függött attól, hogy pl. a román forradalmi erők mennyiben számíthatnak a magyar forradalom sikerére. Ha a magyar forradalom bonyolult kölcsönhatásokkal sikeresebben viszi a maga vonalát, a román erők és éppen a később emigrációba szoruló erők nagyobb sikereket könyvel-I hetnek el román területéken, s ez visszahathat a magyarországi nemzetiségi kérdésre is. Persze két oldalon. Egyfelől a külpolitikai vonalon szövetség jön létre a szabadságukért küzdő népek között, ez bizonyos értelemben konciliánssá teszi a nemzetiségeket. Ugyanakkor saját nemzetiségi forradalmuk sikere persze élénkítően hatna rájuk." Pach Zsigmond Pál a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatban vitába szállt azzal a vita során felmerült állítással, hogy 1848-ban elkerülhetetlen volt az összeütközés a nemzetiségek és a magyarság közt s hangsúlyozta, hogy ez a polgári átalakulás folyamatának teljesen egysíkú megítélése. Kiemelte, hogy „mind nemzetközi, mind pedig magyar viszonylatban és a nemzetiségi kérdés viszonylatában sohasem szabad elfeledkeznünk a polgári átalakulásban rejlő kettős lehetőségről, kettős tendenciáról. A polgári átalakulás szükségszerű, de nem szükségszerű az, hogy a polgári átalakulást és az abban rejlő erőviszonyokat felülről ítéljük meg, például Nemetország és Olaszország egyesítése szempontjából és nem szükségszerű az, hogy a polgári átalakulásban egy liberális irányzat váljék úrrá. Nézetem szerint mind a nemzetközi erőviszonyok alakulását, mind a nemzetiségi kérdést, 48—49 egész problematikáját ebből a kettős lehetőségből kell megítélni. A polgári átalakulás kettős perspektívájából. A probléma nagymértékben való leszűkítése lenne, ha mi úgy állnánk hozzá a polgári átalakulás problémájához, hogv az természetesen nacionalizmus. A polgári átalakulás széles skálát jelent és a polgári forradalomnak egymással élesen szembenálló tendenciái vannak." A nemzetiségi és az agrárkérdés összefüggésével kapcsolatban Pach Zsigmond Pál azt emelte ki, hogy helyes az agrárkérdés és a nemzetiségi kérdés összekapcsolása. „A nemzetiségi kérdést szorosan össze kell kapcsolni az agrárkérdéssel. Szorosan össze kell kapcsolni — folytatta—,de semmiképp sem szabad szembeállítani ezt a kérdést az értékeléssel és leszűkíteni a kritikát." Az opponensi véleményekre adott válaszában V. Waldapfel Eszter elfogadta azokat a bírálatokat, melyek szerint többet kell foglalkoznia a parasztkérdés és a nemzetiségi kérdés összefüggéseivel, nem fogadta el azonban Ember Győzőnek azon bíráló szavait, melyekben Kossuth nemzetiségi politikájának túlzott elítélését hibáztatta. „A magyarországi nemzetiségi mozgalmak elemzését kétségtelenül megnehezíti az az ellentmondás — mondotta —, mely a nemzeti függetlenségi harcok haladó tendenciái között elméletben s a magyarországi nemzetiségi mozgalmak bizonyos retrográd vonásai között a, gyakorlatban fönnállt. Kétségtelen, hogy e mozgalmak azáltal, hogy a cári ós császári abszolutizmus reakciós törekvéseit mozdították elő, maguk is — erre mutatnak rá Marx és Engels ismételten tanulmányaikban — az adott történeti helyzetben reakciósokká váltak. De föl kell vetnünk, amint disszertációmban fölvetettem és részletesen foglalkozom is vele, hogy a kérdésnek ez az alakulása történelmi szükségszerűség volt-e. Számos 14