Századok – 1960

Krónika - Beszámoló V. Waldapfel Eszter kandidátusi disszertációjának vitájáról 711

714 KRÖN I KA ahogy az tényleg történelmileg megtörtént". Hozzászólásában Pach Zsigmond Pál is azt emelte ki, hogy 1848-ban a magyar forradalom egy „forradalmi hullám hátteréből" robbant ki. Hangsúlyozta, hogy a marxista történetírás már kidolgozta 48—49 történetének alapvető kérdéseit, s megállapításait -— többek közt 1848—49 eleve sikertelenségének kérdésével kapcsolatban is — az eddigi eredmények alapján kell tovább finomítani. A történettudomány helyes útja — hangsúlyozta az, hogy „az alapvető értékelést minél több forrásanyaggal, minél precízebb és világosabb szemlélet kidolgozásával továbbárnyalja, részlethibáit korrigálja. De semmiképp sem lehet az, hogy homlokegyenest ellenkező értékelésekre csússzunk át, akarva-akaratlan." Az opponensi véleményekre adott válaszában V. Waldapfel Eszter is hangsúlyozta, hogy nem ért egyet azzal a megállapítással, hogy a kossuthi külpolitika eleve sikertelenségre volt utalva. „Úgy érzem, objektíven igyekeztem feltárni pozitívumokat és negatívumokat egyaránt, így élesen mutattam rá nemcsak a nemzetiségi kérdésben elkövetett hibákra, de pl. arra a negatívumra is, hogy Kossuth nem volt jó emberismerő, s így diplomáciai küldetésre gyakran nem odavaló, nem megfelelő embereket alkalmazott. Úgy gondolom azonban, hogy ha az egész diplomáciai mesterművet nézzük, amely nyugattól keletig figyelembe vett minden tényezőt, s igyekezett mindig a fejlődés során alakuló történelmi mozgáshoz alkalmazkodni, s ha figyelembe vesszük, hogy igen sokszor maga Kossuth is bizonyos szkepszissel teszi meg intézkedéseit, de teszi, mert népéért érzett felelősségtudata diktálja, hogy egyetlen fonalat se engedjen ki a kezéből, egyetlen utat s egyetlen lehetőséget se mulasszon el, s ha figyelembe vesszük azt, ho^v e széleskörű diplomáciai tevékenység végső soron, bár sikeresnek nem nevezhető, a bukás ellenére som tekinthető teljesen eredménytelennek, hiszen soha Magyarország annyija ismert, és haladóvilág által annyira elismert nem volt, mint éppen e korszakban, Kossuth diplomáciája következtében, úgy valóban csak a legnagyobb hódolat hangján adózhatunk e nagy ember hatalmas külpolitikai koncepciójának. A rendelkezésünkre álló gazdag forrásanyag ezt úgy érzem — hitelesen dokumentálja." A disszertáció vitája során a vita középpontjába került a magyar polgári forradalom és szabadságharc külpolitikája és nemzetiségi, illetőleg paraszt-politikájának összefüggése is. Mint Ember Győző megállapította, azzal egyet lehet érteni, hogy V. Waldapfel Eszter disszertációjában nagy teret szentelt a legfontosabb belpolitikai tényezőnek, a nemzetiségi kérdésnek, mint amelyik leginkább befolyásolta a külpolitika sikerét is, mégis hiányolta azt, hogy behatóbban csak a román és szerb kérdéssel foglalkozott. Felvetette ugyanekkor azt is, hogy a szerző túl szigorúan ítéli el Kossuth nemzetiségi politikáját, „erősen a Párizsban élő és az ottani sokrétű emigráció befolyása alá került Teleki Lászlónak a hatása alatt ítéli meg és ítéli el" azt, s a ténylegesnél nagyobb jelentőséget tulajdonít a magyar uralkodó osztály, Kossuth nemzetiségi politikájának a szabadságharc kimenetele szempontjából. A disszertációval kapcsolatban ugyanezt hibáztatta Révész Imre is. „Kossuth szabadságharc előtti és alatti nemzetiségi politikai szemléletének és gestióinak természetesen valóban megvoltak azok a súlyos, a szabadságharc kimenetelére nézve külpolitikailag is tragikus kihatású hibái, amelyeketmár csak eszmeileg tudott jóvátenni azzal, hogy az emigrációban végre ő is magáévá tette a dunai konföderáció hatalmas és termékeny gondolatát, amelytől az egész szabadságharc folyamán idegenkedett. A szerzőnek igazsága van, amikor a nagy ember e nagy árnyékára és nagy felelősségére értekezésében mindenütt, ahol annak helye van, nyíltan rámutat. Azonban mégis az az érzésem, hogy ennél a kérdésnél, ha a lényegben nem is, de a kifejezéseiben nem egyszer félreérthető módon túlságba megy." „Minden alkalommal mérlegeli ugyan szerzőnk a magyarázó és mentő tényezőket is — de sehol sem látom munkájában megfelelő világossággal és nyomatékkal kiemelve a legjobb és döntő magyarázatot és mentséget: azt, hogy a nemzetiségi kérdésben nemcsak Kossuth és (a lehető legritkább kivételekkel) majdnem minden közvetlen munkatársa, hanem az egész liberális birtokos és birtoktalan köznemesség, maga a radikális baloldal is a »szentkoronaeszme« és a »területi integritás« alapján állott.' Ha Kossuth erről az alapról a szabadságharc bármely fázisában lelép, egy csapással elveszíti az óriási küzdelem legerősebb hazai társadalmi bázisát, — elveszíti pedig anélkül, hogy ezt a bázist minden átmenet nélkül, egyszerre tudta volna pótolni azzal, amit a nemzeti ügyért tengernyi véráldozatot hozó, de jogilag és gazdaságilag egyelőre még csak kisebb részben felszabadított s emiatt az egész küzdelem folyamán elégedetlenkedő dolgozó nép adhatott volna meg neki. Kossuth egyéni felelősségét ennél a kérdésnél megfelelő súlypontozással kell kiemelni, amit viszont csak akkor tudunk elvégezni, ha állandóan szem előtt tartjuk a dialektikus és történelmi materializmusnak azt az evidens alaptételét, hogy a társadalmi-gazdasági fejlődésben, annak bármely fázisában, a tudat jó darabig mindig elmaradt, még ma is elmarad a lét mögött." Tovább vitte a kérdés vitáját Ember Győző akkor, amikor opponensi véleményében a nemzeti-