Századok – 1960

Tanulmányok - Hozzászólások Molnár Erik előadásához. Ember Győző; Székely György; dr. Horváth Miklós; Ságvári Ágnes; Szabolcs Ottó hozzászólásai; Nemes Dezső zárszava 59

61 ' HOZZÁSZÓLÁSOK MOLNÁR ERIK ELŐADÁSÁHOZ Történetírásunk elmúlt évtizedének eredményeit mérlegelve, úgy gondolom, nem lehet említetlenül hagyni azt a munkát, amelyet levéltárosaink levéltári segédletek készítésével végeztek, s amelyeknek eredményeként alapleltárak és repertóriumok köteteinek hosszú sorát tudják felmutatni. Nemcsak a polgári kor hazai mulasztását pótolták ezzel, hanem felzárkóztak a nemzetközi levéltári irodalom élvonalába is. Ismertető leltáraink, amelyeknek sorozata ezután fog nyomtatásban megjelenni, többet nyújtanak, mint a külföldi levéltári leltárirodalom eddig megjelent bármelyik válfaja. És amellett azt is jelentik ezek a leltárak és repertóriumok, hogy történetírásunknak olyan ága, mint a hatóságok és hivatalok története, amivel egyéb intézményeink egyáltalában nem foglalkoztak, nem maradt gazdátlanul, nem satnyult el. Sajnos, a leltármunkálatokon s egy-két folyóiratcikken túl, nagyobb monográfiák megírására ebben a műfajban levéltárainkban sem került sor. Sajátosan levéltári feladat a levéltártannak a művelése, függetlenül attól, hogy a történeti segédtudományok családjába soroljuk-e ezt a disciplinât, vagy nem. Levéltárosaink célul tűzték ki egy magyar levéltártani kézikönyv elkészítését. Az előmunkálatok során eddig egy nagyobb önálló tanulmány, valamint több cikk jelent meg a levéltári folyóiratokban. Mindez előbbre vitte a kézikönyv ügyét, de nem olyan mértékben, amilyenben kívánatos lett volna. Levéltári feladatnak tekintjük a történeti segédtudományok művelését, de nem a levéltárak kizárólagos feladatának. Az egyetemi intézeteknek, de a Történettudományi Intézetnek is, foglalkozniok kellene e terület sajnálatosan elhanyagolt egyes tudományágaival. Hajnal Istvánnak és Fekete Lajosnak nemzetközi viszonylatban is jelentős írástörténeti munkái ne ringassanak senkit se abba a hitbe, hogy a történeti segédtudományok terén jól állunk, hogy nincsenek sürgős tennivalóink. A történeti kutatás súlypontja hazánkban, amint hallhattuk, egyre inkább az újabb és legújabb korszakokra, a kapitalizmus és a szocializmus korszakaira tevődik át. E korszakok írásbeli forrásanyaga egészen más jellegű, mint a feudalizmus koráé. A magyar irattannak sürgősen foglalkoznia kell ennek az iratanyagnak a kérdéseivel, mert a kutatómunka eredményességét is károsan befolyásolja az a nagyfokú tájékozatlanság, aminek jeleivel kiadványainkban lépten-nyomon találkozunk. Nem is szólva arról, hogy a feudalizmus írásbeli forrásanyagának vizsgálatában sem jutott túl a magyar irattan 1526-on, ameddig a polgári kor diplomatikájának az érdeklődése terjedt. Sajnálatos, hogy még levéltárainkban sincsen kellő érdeklődés az irattan iránt, s a levéltári folyóiratokban megjelent egy-két ilyen tárgyú cikk is 1526 előtti kérdésekkel foglalkozott. A többi történeti segédtudomány terén még szomorúbb a helyzet. Egyedül az archeográfia kérdései iránt van érdeklődés, a nagyarányú forrásközléssel kapcsolatban. Vitatható azonban, hogy az archeográfia külön történeti segédtudomány-e, avagy a levéltártannak egyik része. Akár így, akár úgy tekintjük, örvendetes, hogy történészeink foglalkoznak vele, bár ennek az érdeklődésnek irodalmi eredményei ezideig még nem mutatkoztak, sőt egy nagyonis időszerű egységes új forrásközlési szabályzat kidolgozására sem került még sor. Van olyan vélemény, amely szerint a történeti statisztika is a történeti segédtudományok közé tartozik. Nem osztom ezt a véleményt, sőt azt is vitathatónak tartom, hogy egyáltalában külön ága-e a történettudománynak, avagy csak olyan műfaji kategória, mint a forrásközlés és a feldolgozás. E két műfaj