Századok – 1960

Tanulmányok - Molnár Erik: A magyar történetírás fejlődése az elmúlt évtizedben 45

52 MOLNÁR ERIK tekinteni, felfedte a haladást ténylegesen fékező mozzanatok sokaságának közepette is az alapjában előretörő fejlődést. A XIX. század második felének történetével szemben az 1900 utáni kor " szak politikai története, ideszámítva a Horthy-korszakét is, töredékes maradt-Népszerűsítő, ismeretterjesztő jellegű munkák mellett itt elsősorban az ellenforradalmi korszak egészének jellegére vonatkozó összefoglaló tanulmányokat, az Iratok az ellenforradalom történetéhez c. kiadványosorzatnak a 20-as évek kezdeteit tisztázó tanulmányait, a külpolitikai viszonyokat, a klerikális reakció tevékenységét bemutató köteteket és néhány, a korszak végére vonatkozó tanulmányt, munkát kell említenünk. A munkásmozgalom történetéről, a párttörténeti tananyag mellett, nem egy figyelemreméltó tanulmány jelent meg. Maga a párttörténeti tananyag is — hibái ellenére —jelentős lépés volt. Ezt a munkát a legegyszerűbb adatok összeállításával, az alapvető forrásanyag összegyűjtésével kellett kezdeni, hogy összefoglaló képet lehessen adni az utolsó száz év legjelentősebb történelemalkotó erejének, a magyar munkásosztálynak kezdeti mozgalmairól, öntudatra ébredéséről, osztállyá szerveződéséről, és több mint fél évszázados harcairól. A tananyag mellett értékes tanulmányok, kötetek jelentek meg az 1848—49. évi forradalom munkásmozgalmáról, az abszolutizmuskori munkásmozgalomról, az Általános Munkásegyletről, a Párizsi Kommün hatásáról Magyarországon, Frankel Leóról, a századvégi földmunkás- és szegényparaszt mozgalmakról, a Szociáldemokrata Párt kezdeti korszakáról, a szakszervezeti mozgalomról és az 1905. évi orosz forradalom magyarországi hatásáról. A későbbi időszakra vonatkozó irodalomból említenünk kell az első világháború alatti munkásmozgalomról, 1918 és 1919 egyes kérdéseiről, valamint a Sallai és Fürst életéről szóló munkákat, továbbá az illegális sajtóról szóló kiadványokat. Ezek negatív vonása, egyes szemléleti hibákon kívül — mint amilyen a munkásmozgalom és a szociáldemokrácia történetének nem egyszer szektáns, szubjektivista értékelése — többnyire abban állott, hogy a munkásmozgalom történetét nem ágyazták be kellőképpen az általános gazdasági, társadalmi és politikai, egyáltalában a nemzeti történetbe. A kapitalista korszak történetírásának is megvoltak a maga hibái, amelyek rokonságot tartanak a már említettekkel s egyébként nemcsak e korszak történetírására jellemzőek. A történeti anyag feltárásában még nem juthatott messzire, viszont a marxista problematikának lehető teljes kimerítésére törekedett, s ennek következtében a sematizálás hibájába esett. Ez abban nyilvánult meg, hogy a hiányzó történeti anyagot a marxizmus—leninizmus általános tételeivel „pótolta", a meglevő történeti anyagot pedig a marxizmus— leninizmus általános tanításának illusztrálására használta fel. Ezzel meg a személyi kultusszal függött össze az ún. citatológia, amely a klasszikus megállapításokat eredeti összefüggéseikből kiragadva, tudományos megalapozottság nélkül is, derűre-borúra idézgette. Mindezek tipikus gyermekbetegségek voltak, amelyeken, úgy látszik, át kellett esni. Erőteljesen hatott a nemzetközi távlatot mellőző hungarocentrikus szemlélet is, a nacionalista maradványoknak ez a búvóhelye. Magyarország történetét nem eléggé ágyazták bele az Osztrák— Magyar Monarchia történetébe, ezt pedig Európa történetébe. Szó volt már arról, hogy ebben az időben az 1848-as forradalom történetével szemben a Tanácsköztársaság és egyáltalában az 1918—19-es forradalmak története történeti irodalmunkban háttérbe szorult. Ha az idevágó irodalmat áttekintjük, az előbbi kifejezést helyesbíteni kell. Egy-két kisebb tanulmányt