Századok – 1960
Tanulmányok - Andics Erzsébet: A Habsburgok és a forradalmak elleni cári segítség kérdése 556
576 AN DI С S ERZSÉBET zások, amikor a cár fegyveres beavatkozását napirendre tűzték az események. Az 1849-es magyarországi intervencigt azért előzte meg annyi puhatolódzás, kezdeményezés, majd visszahőkölés, amelynek minden fázisát részleteiben is felderíteni nagyon nehéz, ha egyáltalában megvalósítható feladat. Annál is inkább, mert az e kényes kérdés körüli tárgyalások, üzenetváltások nagy része feltehetően — a nagyobb konspiráció kedvéért — szóbelileg, írásos nyomok nélkül történt. A cár segítségülhívásának feltótlen híve volt Windischgrätz Alfréd herceg. Azonban a Habsburg-monarchia vezetői között voltak ennek a tervnek ellenzői is. Ezek közé tartozott Bach, Stadion, Krauss — a kormány tagjai — és mindenekelőtt VVessenberg, a-volt miniszterelnök. Nem tudunk egyetérteni azokkal az osztrák történetírókkal, akik — Schwarzenberg herceg személye iránti túlzott hódolatból — a dolgot úgy igyekeznek beállítani, mintha ő lett volna Windischgrätz fő ellenlábasa ebben a kérdésben. Helfert pl. azt állítja, hogy a herceg-miniszterelnöknek „mind hazafias, mind katonai büszkesége minden erővel tiltakozott az ellen, hogy külföldi segítséget vegyenek igénybe a birodalmat minden oldalról fenyegető veszély leküzdésére".105 Ez a megállapítás túl kategorikus. Igaz, hogy Schwarzenberg azokhoz az osztrák kormányférfiakhoz tartozott, akik éppen erős nagyhatalmi törekvéseiknél fogva — a német államok között vezetőszerepre törő nagy osztrák birodalom eszméjének fő képviselője volt — különösen félt Ausztria gyengeségének olyan nyílt bevallásától, mint amit idegen segítség igénybevétele kétségtelenül jelentett. Az „új abszolutizmus" megteremtői számára a cári birodalom, megcsontosodott feudális rendszerével különben sem volt olyan eszménykép, mint példának okáért Windischgrätz számára, de annál veszedelmesebb versenytárs a Balkánon. Schwarzenberg — akármilyen különösen hangzik — „polgáribb" volt Windischgrâtznél. Wessenberg, Bach, Stadion, Krauss méginkább. Ezért reagáltak érzékenyebben idegen segítség igénybevételének „lealázó" voltára. Ilyen probléma Windischgrätz számára jóformán nem létezett. Valójában Schwarzenberg ebben a kérdésben is ingadozó és főképpen erősen kétszínű magatartást tanúsított. Szívesen látta Oroszországnak azt a passzív, de annál nagyobb jelentőségű segítségét, ami abban nyert kifejezést, hogy Ausztria számára hatalmas hátvédet jelentett, amely puszta létével fékentartotta a Habsburg-birodalom északkeleti—szomszédos —tartományait. Nagyon jól tudta, hogy enélkül a hátvéd nélkül nem vált volna lehetségessé a! Habsburg-dinasztia felülkerekedése és győzelme nemcsak Krakkóban, de Prágában, Milanóban és Bécsben sem. 1848 végén, a Magyarország elleni megtorló hadjáratra készülőben, Schwarzenberg szívesen maradt volna a régi gyakorlatnál: a cári birodalmat a háta mögött tudva, szívesen növelte volna annak potenciális erejével Ausztria meggyengült erőit, lehetőleg anélkül, hogy csapatokat, főként nagyobb egységeket kelljen kérnie tőle. Még akkor is, amikor már nyilvánvaló volt, hogy a Habsburg-birodalom csak úgy tudja átvészelni a tornyosuló nehézségeket, ha jelentős katonai segítséget kap Oroszországtól, az osztrák miniszterelnök nem egy kísérletet tett arra, hogy a cári kormányt belevigye egy spontán segítségnyújtásba, amivel kapcsolatban az osztrák kormány —- nagyobb európai bonyodalmak esetén — kijelenthette volna, hogy ő nem kérte, azért nem felelős. Ez a taktika azonban eleve sikertelenségre volt ítélve. A cári csapatok intervenciója körüli több hónapon át 105 Helfert : i. m. IV/2. 332. 1.
