Századok – 1960
Tanulmányok - Andics Erzsébet: A Habsburgok és a forradalmak elleni cári segítség kérdése 556
558 AND ICS ERZSÉBET kifejezésre juttatta Tatiscsev8 előtt azt az óhaját, hogy közvetlenül megbeszélésbe bocsátkozhassék annak uralkodójával, és azt mondta neki: »szükségem van, hogy lássam az ön Császári Urát«, Miklós császár elfogadta a meghívást."9 A Habsburg-dinaszt-a ui. ebben az időben minden más hatalomnál jobban volt érdekelve az abszolutista monarchiák szövetségének feltámasztásában. Nemcsak a birodalom feudális és abszolutista belső rendjének fenntartása, hanem nagyhatalmi állásának, mi több, puszta létének megőrzése is követelték ezt. Az osztrák monarchia belső gyengeségénél fogva fennállásának egész ideje alatt külső erők segítségére volt nagymértékben ráutalva. Nemcsak Kossuthnak, Ausztria eme engesztelhetetlen gyűlölőjének volt a véleménye, hogy a Habsburg-birodalom „mesterséges hatalom . . . alkotó elemei szerves kohézióval nem bírnak" és ezért „mindig idegen támaszra szorul",1 0 ez volt a tényleges helyzet, ez volt Európa vezető köreinek az eléggé általános véleménye. Kénytelenek voltak ezt elismerni a mégolyan konzervatív, köztük a Habsburg-birodalomhoz mint az európai egyensúly fontos támaszához szívósan ragaszkodó tényezők is.1 1 A külső szövetségesekre való nagymértékű támaszkodás éppen ezért az osztrák politika „nagy tradíciói"-hoz tartozott. ,,Az uralkodók és miniszterek egész hosszú sora — írja Friedjung —, akik I. Miksa ideje óta az osztrák politikában döntöttek, vallotta erős meggyőződéssel, hogy a Habsburg-monarchiának erős szövetségesre van szüksége, hogy megbírja azt a balszerencsét, amely a csatamezőn oly gyakran üldözte. A szövetkezés politikája csak folytatása annak a házassági politikának, amellyel Ausztriát megalapították ..." „Hatalmi állása, megmaradása a szövetségeken nyugszik."12 Különösen ez volt a helyzet, amikor a polgári fejlődés előrehaladásával a középkor béklyóit feszegető és önálló nemzeti létre törekvő népek egyre ellenállhatatlanabbul kezdték ostromolni a régi rend, a feudalizmus és abszolutizmus bástyáit. Ezek között az egyik legszívósabb és legkártékonyabb a feudális „barbárság ősi támasza", a Habsburg-birodalom volt. Az egész európai demokrácia véleményét tolmácsolták a tudományos szocializmus megteremtői, a kortárs Marx és Engels, amikor Ausztriát „a legreakciósabb német állam "-nak, „európai Kíná"-nak bélyegezték, amely a középkori elmaradottságból meríti létalapját, és a feudális állapotok megrendülésével felbomlásra volt ítélve. „Az osztrák ház legyőzhetetlen volt mindaddig, amíg alattvalóinak barbársága érintetlen maradt. Ezért csak egyetlen veszedelem fenyegette: a polgári civilizáció behatolása. De éppen ez a veszedelem elháríthatatlan volt... Előbb-utóbb le kellett hogy győzze a feudális bajbárságot és ezzel felbomlott az egyetlen kötelék, amely a különböző tartományokat összefűzte."1 3 8 D. P. Tatiscsev gróf 1827—1842-ben a cári kormány bécsi követe volt. 9 Martens : i. m. 435—436. 1. 10 Kossuth : i. m. 267. 1. 11 Ismeretes az Ausztria fennmaradását európai szükségességnek tartó lord Palmerston véleménye, miszerint a Habsburg uralkodó „tartományait három külső hatalom jóindulatából és beleegyezéséből (goodwill and pleasure) tartja kezében". (Palmerston — Ponsonby 1849. szept. 9. Közli: E. Ashley : The Life and Correspondence of. . . Palmerston. London. 1879. H. köt. 105—107. 1.) 12 H. Friedjung : Harc a német hegemóniáért (1859—1866). Bpest. 1902. I. köt. 9., 11. 1. 13 Marx—Engels : Сочинения. IV. köt. 473. 1.
