Századok – 1960

Tanulmányok - Andics Erzsébet: A Habsburgok és a forradalmak elleni cári segítség kérdése 556

A HABSBURGOK ÉS A FORRADALMAK ELLENI CARI SEGÍTSÉG KÉRDÉSE (A münchengrätzi egyezménytől 1849 májusáig) Az 1848—49-es években az európai kontinensen végigszáguldó forradalmi vihart a társadalmi fejlődés feltartóztathatatlan erői hajtották, „történelmi szükségszerűséggé vált a művelt Európa elavult társadalmi rendszerei számára", előfeltétele volt a „nyugodtabb és egyenletesebb fejlődésüknek és gyarapodásuknak".1

A feudalizmus és abszolutizmus erői ennek ellenére évtizedeken keresztül nem szűntek meg hiú kísérleteket tenni a feltartóztatására. Az „isten kegyelméből való" monarchiák ellenforradalmi tömörüléseiben, a mindennemű haladó mozgalom fegyveres elfojtására irányuló intervenciós politika kialakításában és érvényesítésében különösen tevékeny, mi több, vezető és kezdeményező szerepet játszott az osztrák császári ós az orosz cári dinasztia: a Habsburgok és a Romanovok. Ami az 1815-ben létrejött Szent Szövetséget és annak „távolról sem szent ügyeit, a karlsbadi, laibachi, veronai és egyéb bandita kongresszusokat"2 illeti, ezeken kezdettől fogva az egész ellenforradalmi tömörülés eszmei atyja, I. Sándor orosz cár és a Habsburg birodalom mindenható államkancellárja, Metternich herceg volt mindenekelőtt hangadó. Utóbbi annál is inkább, mert nemcsak a saját uralkodójának, I. Ferenc osztrák császárnak és magyar királynak, de az orosz cárnak is korlátlan bizalmát élvezte.3 A Szent-Szövetség megteremtésével az ellenforradalmi intervenciók egész korszaka kezdődött. „A Sainte Alliance magától értetődő volt" — emlékezik rá vissza Bismarck.4 Ugyanígy az ellenforradalmi intervenciós háborúk. „40 év óta alig hallottunk másról, mint idegen avatkozásról a szabadság ellen — jellemezte ezt a korszakot az emigráns Kossuth. — Avatkozás volt Spanyolországban, Nápolyban, Piemontban, Szicíliában, Rómában, Moldva-Oláh-1 Marx és Engels válogatott művei. I. köt. Bpest. 1906. 271. 1. — Ld. ugyancsak Engels : Forradalom és ellenforradalom 1848-ban. Bpest é. n. 192. 1. 2 Marx—Engels : Сочинения. V. köt. 310. 1. П. kiad. Moszkva. 1956. 3 „Sándor császár bizalma Metternich iránt határtalan volt" — írja Tatiscsev (С. С. Татищев : Внешняя политика императора Николая Первого. Ст.-Петербург. 1887. 11.1.) Az osztrák államkancellár és külügyminiszter ezt nyilvánvalóan ki is érdemelte. „Metternich épp úgy minisztere a cárnak, mint Ausztria császárának — volt az élesszemű kortárs, gróf Stadion Fülöp véleménye ( W. Tritsch : Metternich und sein Monarch. Berlin. 1934. 489. 1.). 4 О. Bismarck : Gesammelte Werke. XV. köt. 603. 1. Aus den stenographischen Urschriften der Bismarck-Diktaten; ld. ugyancsak: 3. Kerchnawe : Windischgrätz und die Russenhilfe (Mitteilungen des Österreichischen Instituts für Geschichtsforschung. 43. köt. 336. 1.).