Századok – 1960

Tanulmányok - Molnár Erik: A magyar történetírás fejlődése az elmúlt évtizedben 45

A MAGYAR TÖRTÉNET ÍRÁS FEJLŐDÉSE AZ ELM ÜLT ÉVTIZEDBEN' 49 ban a nacionalista, kuruc történetírás vonalán haladt tovább. Szerepet játszott ebben a nemzet marxista fogalmának mellőzése is. Történetírásunk a nemzetté fejlődés bonyolult folyamatát nem tisztázta s a függetlenségi harcokat nemzeti harcoknak tekintette olyan időben, amikor a — polgári — nemzet még nem létezett és annak ellenére, hogy a harcokban különböző nemzetiségű tömegek vettek részt. Ezzel öntudatlanul a polgári nacionalizmus álláspontjára helyezkedett, amely a nemzetet nem történeti, hanem történetfeletti, örök kategóriának tekinti. Mindezek a hibák hozzájárultak ahhoz, hogy a régi nacionalista nézetek egy része -— gyakran marxista mezben — tovább éljen. A kuruc történetírás nacionalista hagyományait történetírásunk annyiban alapvetően módosította, hogy a függetlenségi harcok hajtóerejének nem a nemességet, hanem a parasztságot tekintette. Ez abban az értelemben helyes volt, hogy a függetlenségi harcok tömegerejét valóban a parasztság szolgáltatta. Történetírásunk azonban ezen túlmenően annak a kimutatására törekedett, hogy a parasztság szemében az antifeudális és a nemzeti célok egybeestek. így az a látszat keletkezett, mintha a parasztság önálló politikai, az egész „nemzetnek", a nemzeti haladásnak irányt mutató programmal rendelkezett volna. Ezzel történetírásunk —- ha nem is tudatosan — teret engedett a parasztságot idealizáló narodnyik nézeteknek és a parasztság és a proletariátus osztályharca közötti gyökeres különbségeket elhalványította. Ez hozzájárult a parasztság önálló forradalmi szerepéről szóló tételek továbbéléséhez. A függetlenségi mozgalmaknak önmagukban való pozitív értékelése, amelyet nem előzött meg a tények sokoldalú marxista elemzése, egybefonódott a Habsburg-uralom magyarországi szerepének dogmatikus, leegyszerűsített megítélésével, amely szintén nem a tények tüzetes vizsgálatán alapult. Történetírásunk nem vizsgálta meg, hogy a Habsburg-uralom történeti szerepe teljesen azonos volt-e a századok folyamán, hanem egyenlőségi jelet tett az ellenreformáció és a felvilágosodott abszolutizmus közé. Minthogy a Habsburg-rendszer gazdasági és politikai tartalmát részletesen nem elemezte, elmulasztotta annak ténybeli kimutatását is, hogy a Habsburg-rendszer egyes pozitív törekvései ellenére is alapjában haladásellenes volt. Nem vizsgálta meg alaposan azt a kérdést sem, hogy a Magyarországot is magábafoglaló Habsburg-monarchia kialakulása mennyiben függött össze a török hódítással, s hogy a török hatalom gyengülésével létrejöttek-e Magyarország politikai önállóságának feltételei. A Habsburg-uralmat nagyjában egész fennállása alatt a gyarmatosító Ausztria és a gyarmati — még 1867 után is félgyarmati — Magyarország viszonyának fogta fel anélkül, hogy a gyarmatosítás történeti formáit a marxizmus eszközeivel elemezte volna és figyelmét kiterjesztette volna az osztrák tartományok gazdasági fejlődésére. A Habsburgok tényleges centralizációjával szembeállította ugyan a központosított nemzeti monarchia létrehozására irányuló vélt vagy kívánatosnak tartott tendenciát, anélkül azonban, hogy a tendencia megvalósulásának objektív feltételeit az akkori feudális Magyarországon megnyugtatóan kimutatta volna. Történetírásunk nemcsak a Habsburg-birodalom belső szerkezetének, fejlődésének és nemzetközi helyzetének vizsgálatát mulasztotta el. Ugyanígy elhanyagolta a török birodalom tanulmányozását is. A magyar viszonyok egyoldalú elemzése alapján foglalt állást olyan kérdésekben, amelyeket helyesen megítélni csak a nemzetközi összefüggések ismeretében lehet. Történetírásunkat tehát a magyar glóbushoz tapadó provinciális szemlélet jellemezte, ami újból összefüggött a nacionalista nézetek lappangó maradványaival. Történet-4 Századok