Századok – 1960

Tanulmányok - Molnár Erik: A magyar történetírás fejlődése az elmúlt évtizedben 45

50 MOLNÁR ERIK írásunk csak odáig jutott el,.hogy a magyar történetet a magyar nép haladása szempontjából vizsgálja, ami kétségkívül döntő változást jelentett a korábbiakhoz képest. Ez az álláspont azonban tápot ad a nacionalista nézeteknek. A marxizmus—leninizmus ugyanis egy ország történetét nemcsak annak érdekei szemszögéből értékeli, hanem nemzetközi perspektívába állítja be és ezen az alapon a nemzetközi haladás szempontjából is megítéli. Ez a követelménye a proletár internacionalizmusnak; csak ennek a szempontnak következetes érvényesítése vezethet a nacionalizmus teljes felszámolásához. A szocialista patriotizmustól elválaszthatatlan proletárinternacionalizmus azonban még nem vált történetírásunk tudatosan és általánosan alkalmazott elvévé. Pedig a nacionalizmust, amellyel nem lehet kompromisszumot kötni, csak akkor fogjuk utolsó rejtekhelyéről is kiűzni, ha a proletár internacionalizmus elvét teljes következetességgel alkalmazzuk. Л Mohácsot megelőző szakasz tekintetében történetírásunk jóval időtállóbb eredményekre jutott. Az idevágó munkálatok eredményeként megszületett 1/1 egyetemi tankönyv még puszta szakmai szempontból is sokkal jobb a polgári feldolgozásoknál. Az osztályharc kulcsának alkalmazásával rámutatott egy sor alapvető összefüggésre, amely a polgári történetírás előtt rejtve maradt. Történetírásunk e korszakkal kapcsolatban is a paraszti osztályharc és itt — a függetlenségi harcok helyett — a honvédő háborúk jelentőségének kiemelésére törekedett, s ismereteinket mindkét területen el is mélyítette. Jelentőséget adott az idevágó kutatásoknak, hogy a tatárjárással, a huszitizmussal és a török hódítók elleni harcokkal kapcsolatban érdemleges anyagot tártak fel a kelet-európai népek összefogására, sőt közös osztályharcaira vonatkozólag is. E munkák eredményeképpen a paraszti osztályharc fővonalairól ma teljes képet alkothatunk. Jóval világosabb lett a Hunyadi-korszakról, különösen a Hunyadi János történeti szerepéről, harcai nemzetközi jelentőségéről megrajzolható kép is. Jelentékenyen előrehaladt, a belső piac fejlődéstörténete mellett, a várostörténeti kutatás, amely alátámaszotta többek között azt a korábban felállított tételt, hogy városaink iparát és kereskedelmét a nyugat gazdasági fölénye már ebben az időben, amelyben a politikai függés még nem játszott szerepet, növekvő mértékben megbénította, vagy legalább hátráltatta. Hibák persze e korszak történetírásában is akadtak. Nem kis hibaforrás volt a nemzet és a haza fogalmainak tisztázatlansága, illetve ezeknek osztályfeletti kategóriák gyanánt való hallgatólagos elfogadása. Ezen az alapon a honvédelem gondolata összenőtt a parasztság „honvédő", vagyis a feudális „hazát" védő szerepével, amivel párhuzamosan egyes munkákban az urak a „hazaáruló" szerepkörében jelentek meg. Egy másik hiba abban állott, hogy a központi hatalom erejének ingadozását a feudalizmus feltételei mellett összekeverték a kapitalizmus előtörténetéhez, a manufaktúra-kapitalizmus korszakához tartozó és a polgárságra támaszkodó, következetesen előrehaladó centralizációs folyamattal. Ennek következtében a XIV—XV. század politikai történetének uralkodó tendenciájává a centralizáció vált, s a valóságban végbemenő rendi fejlődés, a feudális-rendi monarchia kialakulása a maga ingadozó egyensúlyi helyzetével a centralizáció kísérő jelenségének alakját öltötte fel. A megelőző korszakokkal szemben különösen intenzív, sokoldalú, a gazdaságtörténetet, politikai történetet és nemzetiségi történetet egyaránt felölelő és eredményes volt az 1790—1849 közötti korszak kutatása. Ennek ugyan különleges okai is voltak: 1848—49 centennáriuma és Kossuth születésének 150. évfordulója, valamint az a körülmény, hogy Révai József a korszak