Századok – 1960
Tanulmányok - Fügedi Erik: Az esztergomi érsekség gazdálkodása a XV. század végén - 505
518 FÜGEDI ERIK i vizsgálnunk azoknak a helyzetét, akikot a számadáskönyvek a „litteratus" vagy „deák" melléknévvel illetnek, azután ki kell terjesztenünk figyelmünket a világi értelmiség más képviselőire és azok helyzetére. A számadáskönyvek összesen hat deákot ismernek: az udvari kíséretben Máté deákot, a magyar maestro disala szolgáját, akinek ténylegesen 11,— fl-t, a fegyveres kíséretben Antal deákot, „homo d'arme"-t, aki a többi nemessel együtt szolgált, 2 fegyveres lovas tartására volt kötelezve és ezért 44,98 fl-t kapott. A legnagyobb számban a birtokigazgatásban lépnek elénk deákok. György deák, a körmöcbányai pisetarius 10,— fl, Jár.os deák kancelláriai alkalmazott (Batthyány mellett) 2,— fl, Albert deák konyhalegény 6,-40 fl és János deák istállófiú (famio di stalla) 3,50 fl bért kapott. Ha ezt a hat személyt a litteratus réteg képviselőinek tekintjük, akkor azt kell megállapítanunk, hogy képzettségüktől függetlenül a kor felfogása szerinti ranglista » legkülönbözőbb pontjain helyezkedtek el. Független megélhetése csak Antal deáknak volt, aki két huszárjával a nemesek, az Ostfiak és Kanizsaiak közt szolgálta az érseket és ennek megfelelően magas fizetéshez jutott. György, a körmöci pisetarius ugyancsak viszonylag magasra tornászta fel magát a ranglétrán, bár tényleges fizetése meglepően alacsony volt. De ezt a két személyt kivéve valamennyi deák szolga volt és nem jutott el az önállóságig. János kancelláriai írnok tulajdonképpen nem az érsek, hanem Batthyány provisor alkalmazottja volt, ezért is kapott olyan kis fizetést az érsekségtől. Máté a szolga, Albert a konyhalegény és János az istállófiú pedig már szolgák voltak a szó szoros értelmében, más alkalmazottak alárendeltjei. Ez a kép megköveteli, hogy a kutatások során a litteratusok helyzetének vizsgálatánál ne csak a nagy vagy botrányos karriert befutott személyekre legyünk tekintettel, hanem azokra is, akik műveltségi fokukhoz képest méltatlan beosztásban tengődtek. Vajon saját hibájukból vitték-e ilyen kevésre? Az érseki személyzet vizsgálata mást mutat. Szellemi munkát végző, mai szóval élve, értelmiségi alkalmazott mindössze öt szerepel. A számvivő Pincharo olasz volt, őt figyelmen kívül hagyhatjuk. Mellette a provisor írnoka (János deák), az esztergomi vár jegyzője (Forintos János) ós a procurator valamint két pisetarius (György deák és Bartolomeus Cantor) szerepel. Biztos, hogy ezeknek is megvolt a deákos műveltségük, máskülönben nem állhatták volna meg a helyüket. Rajtuk kívül egyedül Pincharo helyén alkalmazhattak volna még magyar származású deákot. Ez a helyzet éles fényt vet a deákok kérdésének másik oldalára. Ha ui. egy ilyen nagy birtokkomplexumban csupán öt deáknak jutott hely, akkor a magyar iskolarendszer XV. századvégi fejlettsége mellett szükségszerű volt, hogy igen sok deák ne találjon megfelelő alkalmaztatást, hanem kénytelen legyen az élet legkülönbözőbb területén elhelyezkedni, sokszor olyan alkalmazást elvállalni, amely iskolázottsági fokához képest nem volt megfelelő. A ,,deák"-nak minősített alkalmazottak szolgálati ideje megerősít véleményünkben. Nemcsak a ranglétra legmagasabb fokán állók, hanem a legalsó fokon lévők is hosszú szolgálati idővel rendelkeztek. A deákok helyzetére jellemző, hogy György, a körmöci pisetarius, és Albert deák, a konyhalegény egyformán 1487-ben kezdték szolgálatukat, János deák, az istállófiú pedig 1488nyarán csatlakozott Hipolithoz — Bécsbea. Jobb, kényelmesebb alkalmaztatásra ezek szerint nem volt kilátás a magyar iskolarendszer XV. századvégi túltermelése mellett.
