Századok – 1960

Történeti irodalom - Az új Brockhaus a magyar történelemről (Ism. Szuhay-Havas Ervin) 435

436 TÖRTÉNETI IRODALOM Tekintet nélkül arra, helyeseljük-e az új Brookhaus általános szerkesztési elveit vagy sem, megállapíthatjuk, hogy az új Brockhaus-sorozat magyar történeti és irodalomtörténeti szempontból egyaránt többet nyújt a megszokottnál. Ez részben reference-jellegéből következik — ami előnyt biztosít számára a cikk- és a szótárlexikonokkal szemben —, részben azonban tudatos és örvendetes törekvés. Ha az alábbiakban kritikában részesítjük a hírneves lexikon magyar vonatkozású címszavait, nem feledkezünk meg arról, hogy külföldi kézikönyvtől maximalista igény nélkül aligha várhatnánk mennyiségileg többet. Mit nyújt az új Brookhaus magyar szempontból az átlagos műveltségű külföldi érdeklődőnek? A válasz semmiképpen sem lehet közömbös számunkra, ha megfontoljuk, hogy a nagy példányszámban megjelenő tekintélyes kézikönyv ezer és ezer forgatója éppen ebből a műből alkot képet magának hazánk történetéről. Elvi kifogásainkat részben a német „Kultureinfluß" kelet-európai szerepének helyenként eltúlzott kontúrokkal való megrajzolása ellen irányítanánk. À németség kulturális missziójának értékelése ugyan az új Brockhaus hasábjain sem bántó, sem erőszakos exponálásnak nem nevezhető, egyes címszavakat mégis áthat bizonyos német szubjektivizmus. A „Madjaren" címszó például rövid jellemzést nyújt a magyarság nyelvi-etnográfiai sajátságairól, a tömör tényközlés végén azonban azt az odavetett mondatot találjuk, hogy „a német telepesek nagy befolyást gyakoroltak a magyarokra". Anélkül, hogy elfogultan és valamiféle makacs nihilizmussal tagadni igyekeznénk a németség gazdasági-társadalmikulturális hatását a kelet-európai fejlődésben, meg kell állapítanunk, hogy az ilyen egészen általános tudnivalókat közlő címszó keretei között a fenti mondat kissé sután hangzik. Voltaképpen felesleges is. Talán még zavaróbb a közömbösnek látszó „Budapest" címszó egy megállapítása, amely szerint a város túlnyomó részben német anyanyelvű lakosságát a múlt század derekától kezdve „erőszakos és felesleges" magyarosítással asszimilálták volna. Marxista történetírásunk egyáltalán nem tagadja a mindenkori magyar uralkodó osztályok államilag támogatott törekvését, amely a nemzetiségi tömegek elmagyarosítására irányult s amely több-kevesebb intenzitással az ország egész területén megnyilvánult. A gazdaságilag-tárdalmilag elmaradottabb nemzetiségi területeken különböző módszerekkel történt asszimilálás és asszimilálási kísérletek és a városok természetes asszimiláló légköre közé azonban súlyos tévedés egyenlőségjelet tenni. Budapesten is ugyanaz a jól ismert jelenség játszódott le, mint Európa sok nagyvárosában — az iparosodó városba tóduló paraszti tömegek puszta tömegsúlyukkal meggyorsították az ofen-pesti német bürgerség elmagyarosodását, azét a német polgárságét, amely a polgári átalakulásban gazdaságilag érdekelt lévén, maga is a magyar nyelv felvételében láthatta boldogulásának útját. A magyar történelemnek szentelt összefoglalás két oldalon, tömör, világos előadásban közli mondanivalóját. Történelmünk tárgyalása adatszerű tényközlés formájában szerepel, néhány aránytalanságot azonban megemlíthetünk. A Rákóczi-szabadságharcról s még inkább a kuruc mozgalom társadalmi hátteréről a Rákóczi-felkelés puszta említésén kívül pl. semmit sem olvashatunk, a hatalmas arányú megmozdulás deus ex machina-szerűen jelenhetik meg a tájékozatlan külföldi olvasó előtt. Ugyanakkor a szatmári békét követő „békés fejlődésnek", a kolonizáció klasszikus korszakának bőven jut hely. Az 1848-as forradalom háttere az adott lehetőségekhez képest méltó tárgyalásban található, 48/49 mozgalmas hadtörténetéről azonban csak annyit találunk, hogy a harcok „váltakozó sikerrel folytak". Véleményünk szerint a címszó elbírt volna egy pár mondatos hadtörténeti áttekintést. Kisebb általánosításokkal találkozhatunk a magyar középkor tárgyalásánál. A megyeszervezet kialakulásáról szólva a lexikon sommásan ennyit ír : „Komitatsverfassung nach fränk. Vorbild". A magyar megyeszervezet kialakulása sokkal összetettebb kérdés, semhogy ilyen határozottan lehetne letárgyalni. A török hódítás depopularizáló hatásáról azt találjuk, hogy az ország közepe teljesen elnéptelenedett (war völlig entvölkert) — ami a hódoltság katasztrofális volta ellenére is túlzásnak tűnik. A legújabb kor tárgyalásánál hiányosságnak tartjuk, hogy az 1918-as polgári forradalomról csak annyiban történik említés, hogy „Károlyi Mihály lett a miniszterelnök". 1918 őszén sokkal több történt Magyarországon, mint egyszerű minisztériumváltozás. A fehérterrorról a címszó semmit sem közöl, a lexikon javára írhatjuk azonban, hogy a Horthy-korszak értékelését nem tényközlés, hanem csakugyan értékelés formájában nyújtja s megállapítja, hogy a magyar uralkodó osztályok az égető társadalmi kérdések megoldása helyett a revizionista politikát erőltették.