Századok – 1960

Történeti irodalom - Teleki Sándor emlékezései (Ism. Kávásy Sándor) 433

TÖRTÉNETI IRODALOM 1433' TELEKI SÁNDOR EMLÉKEZÉSEI Válogatta, sajtó alá rendezte, az előszót és a jegyzeteket írta: Görög Lívia (Budapest, Szépirodalmi Kiadó. 1958. 566 1. 12 t.)} 1848—49 és a rákövetkező emigráció történetének kútfői sorában fontos forrásként tarthatjuk számon azt az emlékirodalmat, amelyet a résztvevők és az egykorú szemlélők hagytak az utókorra. Az emlékirodalom fontosságát — ez esetben és általában — elsősorban az magyarázza, hogy olyan anyagot ad kéz alá, amelynek felhasználásával a történetíró élővé teheti a közelebbi és távolabbi korokat. Érthető ez, hiszen a nagy idők tanúi közül is többnyire csak a csiszoltabb koponyák fogtak emlékeik összeírásába, akik koruknak nemcsak mélyen meglátott tényeit, hanem levegőjét, sajátos színeit, atmoszféráját, gondolkozásmódját és lelkét is rögzíteni tudták, egyszóval olyan dolgokat, amelyeknek a sokszor száraz levéltári forrásokban alig lehet nyomára lelni. Nem is szólva arról, hogy azok, akik emlékeiket ilyenformán számbavették — bevallottan, vagy ki nem mondottan — irodalmi igénnyel, és azzal tették, hogy olvasóközönséghez szóljanak. Éppen ezért az emlékirodalom — noha ismert okokból még az egyszerű olvasónak is kritikusan kell közelednie hozzá — a történeti tudat formálásának egyik leghatásosabb eszköze, és pláne az, ha olyan színes elbeszélő kezéből való munka, mint aminő Teleki Sándor. Ha az itt említett két fő szempont alapján fogunk Teleki Sándor emlékezéseinek ismertetésébe, akkor már elöljáróban is csak üdvözölni lehet azt a tényt, hogy a Szépirodalmi Kiadó gazdag memoárirodalmunk megannyi remeke után Teleki Sándor emlékező írásait gyűjtötte kötetbe, hiszen ezzel nemcsak a történetkutatás figyelmét hívta fel egy eddig kevéssé felhasznált forrásra, hanem rendkívül élvezetes olvasmányt nyújtott mindazoknak, akik kedvelik a történeti érdekességeket. Eltérően a várakozástól, amit a cím ébreszt, nem terjedelmes memoárt, hanem a szerző hosszabb-rövidebb tárcacikkeit találja a kötetben az olvasó. Ám, ha lényegében és külön-külön önálló munkák is ezek, melyeket kötetünk összefog, a válogatás oly ügyes, hogy a kötetet végigolvasva az kerek egész benyomását kelti, akárcsak a mozaik; a különböző tárcákból kirajzolódó életrajz nemcsak a hős útját engedi végigkísérnünk, hanem egyúttal szerves egységbe is foglalja az összeválogatott anyagot. A kötet élén álló tárcákból néhány apró, de jellegzetes emléken — mondhatnánk pillanatfelvételen — keresztül az író fiatal éveinek világába pillanthatunk be. Ezek az ifjú évek az egykorú erdélyi arisztokrata fiatalság életének jellemző vonásait viselték magukon. Nem hiányzott belőlük a kártya, az agarászás, a lovaglás, a gáláns vadászkaland, — hogy csak a nevezetesebb főúri passziókat említsük. Jóval szélesebb érdeklődésre tarthatnak számot a kötet további cikkei, melyekben Petőfivel, Bemmel, a szabadságharccal és az emigrációval kapcsolatos emlékeit mondja el az író. A reformkor nagy eszméi, a Pesti Hírlap, Kossuth lángoló írásai — melyekről találó hasonlattal jegyzi meg „Kossuthnak egy-egy vezércikke: Szent Pál levele volt a korinthusiakhoz" — Teleki Sándor életére is elhatározóak. Bekapcsolódik a megyei politikai életbe, s hamarosan a partium! ellenzék egyik vezető egyénisége lesz, akinek költői kastélya valóságos politikai fórum, ahová a kővárvidéki, szatmári és erdélyi reformer ellenzékiek gyakorta gyűlnek össze, hogy megtárgyalják a napi politika időszerű kérdéseit. A Pártium és az anyaország egyesítésének tüzes harcosaként találkozik az 1840-es évek kellős közepén — pontosan 1846 szeptemberében — egy nagykárolyi megyegyűlés alkalmával Petőfivel, akivel életreszóló barátságot köt. Ez a barátság az ifjú Teleki Sándor legnagyobb élménye, évtizedek múltán is átmelegszik szava, ha emlékét idézgeti. A kötetben levő cikkekből teljes részletességgel bontakozik ki barátságuk története, a megismerkedéstől a segesvári csatában történt utolsó találkozásig. _ E cikkek a Petőfikutatás talán legbecsesebb forrásai közé tartoznak. Ezt nemcsak az magyarázza, hogy egy Petőfi által is nagyra tartott baráti kapcsolat vonalai rajzolódnak ki belőlük, hanem az is, hogy e leírások az életrajzi és irodalomtörténeti adalékok egybegyűjtésemellett Petőfit, az embert igyekeznek bemutatni. Teleki Sándor jó megfigyelő, tekintetét a részletek sem kerülik el, s emlékezetében az apróságok is annyira megragadnak, hogy amikor évtizedek múltán hozzálát Petőfivel kapcsolatos emlékeinek megírásához, olyan frissen elevenednek fel tolla alatt közös dolgaik, mintha csak tegnapi benyomásairól írna. Így hát nem csoda, ha cikkeiből a mai olvasó is Petőfit, az élő embert veszi észre, gesztusaival, tréfáival, szokásaival, időtöltés, beszélgetés, szórakozás, vitatkozás közben, egyszóval a hétköznapi életben, aki a mindennapok embereként is rendkívüli jelenség. Míg az 1840-es évekből származó emlékeit és élményeit tárgyaló írásai elsősorban •Petőfi köré csoportosulnak, addig a szabadságharccal kapsolatos emlékei Bem József 28 Századok