Századok – 1960

Történeti irodalom - The Renaissance 1493–1520 (Ism. Székely György) 409

TÖRTÉNETI IRODALOM 409' homlokteréből, hanem válasz nélkül maradt az a kérdés is, hogy minek kell tula jdonítani a birodalmi „harmadik párt", a megegyezés erőinek felfokozódását. Mi erre nyilvánvalóan a német feudalizmus fejlődésének bizonyos törvényszerűségei alapján tudnók megadni a megoldást. Ő a könnyebbik utat választja, és a nemzeti érzést, a szenvedésekből kinövő német „Reichsempfindent" teszi meg a mindent és mindenkit meghatározó főtényezőnek. Kétségkívül ennek a szerepével lehet számolni bizonyos határok között, és ezt a német nemzeti lelkialkatot befolyásoló tényezőt egzakt kutatások tárgyává kell tenni. Ámde nem okként, hanem képződményként kell felfogni, mely hiába itta bele magát a kancelláriai frazeológiába is, legfeljebb bizonyos díszletet képezett az egyes felek törekvéseinek igazolására vagy takarására. Maga a szerző mutatott rá, hogy még a svédek is a német nemzet érdekeire apelláltak, mikor újra megindították támadásukat. Bár a kiinduló pont, az alaptétel hibás, a művet mégis hasznosnak kell tartani, nemcsak egyes jó részletei, megfigyelései miatt, hanem azért is, mert bár tisztázatlanul hagyja a birodalmi kérdés és a Habsburg centralizáció (és ebben az osztrák örökös tartományok) összefüggéseit, a német egység problémakörének nyugodt hangú tárgyalásával és a történetiesség megőrzésének szándékával kiemelkedik a nyugati történetírók (főleg a nyugat-németek) rokon témájú tanulmányai sorában. WITTMAN TIBOR THE RENAISSANCE 1493—1520. (EDITED BY G. R. POTTE R) (Cambridge. 1957. XXXVI + 532 1.) A RENAISSANCE 1493—1520 Az egyetemes történetírást az utóbbi években a szintézisre törekvés megélénkülése jellemzi, mind a marxista, mind a polgári tudományban. A monografikus könyvek száma igen megnőtt, az ilyen jellegű tanulmányok szinte áttekinthetetlenek még a szakember számára is. Az újabb eredmények összegezésére szinte párhuzamosan jött el az idő a marxista tudományosságban (gondoljunk a szovjet világtörténeti sorozatra s a népi demokráciákban az egyetemi tankönyvek egyetemes történeti köteteinek kezdődő munkálataira) és a polgári tudományban (gondoljunk a francia, nyugat-német, svájci sorozatra). Ezek a sorozatok a világnézeti különbségekből folyó eltérő megoldások mellett számos közös problémával is küzdenek a műfaj, a szerkezeti felépítés, a tárgyalt folyamatok körülhatárolása (pl. a kultúrtörténet és más történeti szakágak, az Európán kívüli országok története milyen helyet foglaljanak el), a periodizáció tekintetében. Ezek a problémák is foglalkoztattak, amikor az angol történettudomány „újabbkori" sorozatának első kötetét olvastam. Az egész sorozat általános bevezetője Sir George N. Clark volt cambridgei egyetemi tanár tollából ebben a kötetben foglal helyet, ismertetve a sorozat előzményeit, célját s ezzel kapcsolatban kifejtve jellegzetes polgári történetbölcseleti nézeteit. De érdekesen érinti a történeti segédtudományok körét, s azok legújabbkori problémáit is. Megszívlelendő, ahogyan az eredeti és a közzétett források, valamint az irodalom felhasználásáról ír: a történetírást nem lehet csak elsődleges forrásokra alapozni, biztosabb az újabb irodalommal kezdeni a munkát s onnan visszafelé haladni az eredeti forrásokhoz. (Sajnos elmondhatjuk, a köteten nem tükröződik, hogy írói az újabb marxista irodalmat is tanulmányozva végezték volna munkájukat.) A sorozat (The New Cambridge Modern History) folytatása egy félévszázad előttinek (Cambridge Modern History), amelynek kötetei az 1902—12 években láttak napvilágot, annakidején hézagpótló ismereteket nyújtva a szigetországbelieknck a kontinens történetéről. Ez az 1450—1900 közti korszakot tárgyaló liberális irányú (nem véletlen, hogy a sorozat kezdeményezője, Lord Acton, 1895—1902 években az újkori történet cambridgei professzora, a pápai csalhatatlanságot ellenző angol liberális katolikusoknak volt vezetője) angolnyelvű sorozat több újranyomást ért meg, mígnem teljes újraírásra szorult. Polgári mértékkel is szükség volt erre, az újabb módszerek, a történettudomány ágainak továbbtagozódása miatt. Az új sorozat a régivel szemben már nem tűzi célul, hogy „határozott" vagy „tudományos" összképet nyújtson, hogy „térkép és iránytű legyen a kezdődő évszázadra", csupán a tudomány mai állását kívánja kiegyensúlyozottan bemutatni a nem szakember olvasónak. Mindenesetre állást foglal a szkepticizmussal s az „objektív" történeti igazság relativista tagadóival szemben. Az új sorozat nem adja valamennyi nemzet folyamatos történelmét, hanem az egyes korok —- polgári szemmel mindenesetre — jelentős tárgyait emeli ki. Az európai civilizáció történetét kívánja nyújtani,