Századok – 1960

Történeti irodalom - Friedrich Engels; Paul et Laura Lafargue Correspondance (1868–1890) (Ism. Jemnitz János) 394

400 TÖRTÉNETI IRODALOM közvetlenül az események másnapján íródtak. Engels a helyzet felmérésén túl megvilágította azt is, hogy a francia szocialistáknak mi a teendőjük, vagyis megkönnyítette, hogy az „elmélet a cselekvés vezérfonalává váljék". E feladatoknak nem volt könnyű megfelelni, hiszen a bonyolult helyzetben kevés szocialista ismerte ki magát Engelsen kívül. Engels nemcsak nagyszerűen megfelelt ezeknek a, követelményeknek, banem az adott helyzet analízisére támaszkodva a fejlődés perspektíváit is merészen felrajzolta. Sokáig lehetne még elidőzni a francia eseményeket megelevenítő leveleknél, hiszen e gazdag anyagnak még töredékét is csak vázlatszerűen kísérelhettük meg érzékeltetni, egyes részlettémákat pedig teljesen mellőznünk kellett, köztük oly érdekeseket is, mint Engelsnek a francia munkásosztálynál, sőt szocialistáknál is jelentkező nacionalista beütések elleni harcát (П. köt. 361., 374. 1.), vagy azokat a leveleit, amelyekben a burzsoá kormányok korrupciós botrányai okozta morális válság súlyáról, „a megvetés forradalmáról" beszél (П. köt. 66., 75. 1.). Sok francia levélhez hasonlóképpen a jelenlegi szűk ismertetésből ki kellett, hogy szoruljanak az olasz és spanyol vonatkozású megállapítások is. (E pár soros levélrészletek nagy értéket képviselnek az ez irányban érdeklődők és kutatók számára. Többek között megkönnyítik annak megértését, hogy Olaszországban és Spanyolországban a bakuninista-anarchista szervezetek miért tudták olyan tartósan megvetni lábukat.) (I. köt. 10—11., 23., 28. 1.) Teljesen el kellett tekintenünk azoknak a leveleknek az ismertetésétől, amelyek a proletárinternacionalizmusra vonatkoznak, vagy amelyek а П. Internacionálé első párizsi kongresszusával foglalkoznak. Főként a második kérdésben e levelek annyira konkrét eseményekhez, felmerülő problémákhoz fűződnek, és az anyag olyan gazdag (П. köt. 203—205., 214., 217., 218—219., 221—247., 252., 254., 256—257., 261., 262—267., 271—286., 289—290., 292—293., 297., 299., 300—302., 304., 312., 411., 416., 418., 429— 430. 1.), hogy e levelezésnek (néhányszor vitának) pár oldalas ismertetésében történő összefoglalása számunkra lehetetlenségnek tűnt. Meg kell azonban állnunk azoknál a leveleknél, amelyek a nemzetközi politikai helyzetet magyarázzák, vagy a munkásmozgalom és háború kérdéseit világítják meg, Azokból a levelekből, amelyek a háború lehetőségével foglalkoznak, kitűnik, hogy Engels, a „tábornok" borzalommal gondolt az egyszerű emberek millióinak szenvedésére és élesen elutasította azt a torz elméletet, amely szerint: nem nagy baj, ha a háború kitör, mért az kiélezi a kapitalizmus ellentmondásait, forradalmi helyzetet teremt. 1886 októberéből származnak Engels következő sorai: „Franciaországban és Németországban a dolgok olyan jól alakulnak, hogy nem kívánhatunk mást, mint a status quo fennmaradását. Es ha a forradalom Oroszországban kirobbanna, a feltételek olyanokká változnának, amelyeknél már nem lehetnének kedvezőbbek. Ugyanakkor egy általános háborúval visszavetnének minket a váratlan és kiszámíthatatlan események birodalmába. Oroszországban ós Franciaországban a forradalom lehetősége eltávolodnék, Németországban pártunk nagyszerű fejlődését erőszakosan megállítanák, és valószínűleg sor kerülne a monarchia restaurációjára Franciaországban. Kétségtelenül végül is mindez a mi javunkra szolgálna, de mekkora időveszteség, milyen áldozatok, milyen leküzdendő új akadályok!" Engels ugyanebben a levelében mégegyszer aláhúzza, hogy a háború kirobbanása csak a forradalmi erjedést akadályozná. „Ezért én a »minden áron béke« mellett vagyok, mert nem mi fizetnénk meg a béke árát" (I. köt. 402—403. 1.). 1889. március 25-i levelében 'a következőket írja: „Ami a háborút illeti, ez számomra a legszörnyűbb eshetőség. Különben nem viselem el rosszul Mme. Franciaország szeszélyeit. De egy háború, amelyben 10—15 millió ember harcol, amelyben iszonyatos lesz a pusztulás, pusztán azért, hogy legyen őket mivel táplálni, mozgalmukat erőszakosan és egyetemesen elfojtják, a sovinizmus minden országban újjáéled és végül is egy az 1815-ösnél tízszerte nagyobb gyengülés következik, egy periódus, amely az elvértelenedett népek tehetetlenségére épül — mindez szemben azzal a kis reménnyel, hogy ebből az elkeseredett háborúból forradalom lesz — borzalommal tölt el" (П. köt. 226.1.). Engels nem pacifista, ha már a háború kitör, forradalomban bízik, mert világosan látja a tendenciákat, amelyek az imperialista háborúból a forradalom felé mutatnak (a nemzetközi munkásmozgalom hosszú kitérő után 1907-ben tér vissza ehhez a gondolathoz Stuttgartban), de nem kívánta a háborút, mélységes humanizmusával átérzi a háború borzalmait. Engelsnél a háború és béke megközelítését más elvi alapok is meghatározták. Engels a társadalmi bajok háborús megoldását a fenti szemponton túl azért is elutasította, mert ő a szocializmus megvalósulását nem különleges kataklizmáktól várta, hanem a társadalom fejlődésének törvényszerűségeiből, a kapitalizmus belső ellentmondásaiból vezette le. A nemzetközi helyzet elemzéseit is átszövi a béke féltésének gondja. Ezért tér ki ismételten, mivel francia szocialistával levelez, a francia—orosz szövetség reakciós,