Századok – 1960
Történeti irodalom - Friedrich Engels; Paul et Laura Lafargue Correspondance (1868–1890) (Ism. Jemnitz János) 394
TÖRTÉNETI IRODALOM 395' ban pedig abban, bogy Marx és Epgels az alapvető célok „mélységes megértése" mellett nagy gondot fordított a taktikai feladatok „rugalmas meghatározására", ily módon egyaránt küzdve a forradalmi frázisok és az opportunizmus ellen. Természetesen minden levélváltásnak megvan a maga profilja. A Marx—Engels leveleinek válogatott kiadásához képest a most megjelent könyvben sokkal kisebb helyet foglalnak el a tudományos szocializmus elméleti problémái, és — ugyancsak az összehasonlításnál maradva — sokkal több konkrét történeti eseményre (nemzeti, nemzetközi, munkásmozgalomtörténeti stb.) találunk közvetlen reflexiót, esetenként mélyebb analízist, végül pedig, mivel sűrűn ismétlődő, rendszeres levélváltásról van szó, nagyszerű képet kapunk a levelezők hétköznapi, emberi arculatáról is. A többszáz levél az olvasót a tudományos, a politikai élet, a közel és régmúlt legkülönbözőbb területeire, legkülönbözőbb problémákhoz vezeti el. A levelek gazdag mondanivalójának csupán kis töredékét is igen nehéz visszaadni és ezt is csak úgy kísérelhetjük meg, hogy az ismertetés kereteit a történeti—munkásmozgalomtörténeti kérdésekre szűkítjük le. Még ha ezt a kényszerű körülhatárolást következetesen végigviszszük, akkor is rendkívül széles tematikát, problémakört kell érintenünk. Hiszen a levelekből értékes ténybeli ismeretanyagot és sokszor nagyszerű elvi elemzést kapunk olyan átfogó és centrális problémákról, mint az európai munkásmozgalom az 1870—80-as években, a munkásosztály önálló politikai pártjának megteremtése Európa különböző országaiban, a munkásosztály forradalmi elméletének és gyakorlati taktikájának kidolgozása, a munkásosztály és a háború, a proletárinternacionalizmus érzésének terjedése stb. Ezenkívül számtalan más kisebb nagyobb részletkérdés feloldásához is közelebb jutunk (mint például a francia munkásmozgalom a 80-as években, vagy az 1899-es párizsi nemzetközi kongresszus összehívásának története). Az olvasó elé kerülő két kötetnyi levelezés mennyiségileg legnagyobb, egyúttal legérdekesebb, legtanulságosabb része kétségtelenül a francia munkásmozgalomról szól, a francia társadalom szerkezeti változásait elemzi. Az írásokból sok részletet tudunk meg a munkásmozgalomban, 1882-ben történt szakadásról, amely a guesdeisták és a posszibilisták között következett be. (P. Lafargue csak 1882-ben tért vissza Franciaországba, így a francia eseményekről elsősorban 1882 után olvashatunk „jelentéseket".) P. Lafargue leveleiből képet kapunk a roannei ellenkongresszusról, a guesdisták agitációs és propagandamunkájáról, a francia munkásmozgalom korabeli állapotáról, a guesdeisták és posszibilisták közötti erőviszonyokról. Lafargue leveleiből kitűnik (amit azután Engels is aláhúz), hogy a posszibilisták befolyása majdnem kizárólag Párizsra korlátozódott, míg a vidéki munkások túlnyomóan a guesdeistákat támogatták. E jelenség okát a levelezők abban látták, hogy a luxusipar jellegzetesen Párizsban összpontosult — míg az északi területeken, ahola guesdeistálSnak szilárd bázisuk volt, nagyipari munkások éltek (bányászok, fémmunkások, textilesek) (I. köt. 70., 87., 92., 95—97. 1.). Ez az ellentmondó helyzet volt részbon a magyarázata annak, hogy míg a posszibilistáknak állandó sajtójuk volt Párizsban, a guesdeisták a sajtó terén rövid átmeneti kísérletektől és ugyancsak átmeneti közös kezdeményezésektől eltekintve kiszorultak a fővárosból, viszont vidéken erős és hatásos sajtóorgánumaik voltak (Lyon, Rheims, Calais stb.) (157., 169. 1.). Az olvasó bepillantást nyerhet a Francia Munkáspárt VII. Kongresszusával kapcsolatos harcokba (1884). Ezt a kongresszust is északon tartották és Lafargue leveléből megismerjük, milyen visszhangot váltott ki a kongresszus Roubaix textilmunkásainak és tőkéseinek körében. 1884-ben több nagyhatású sztrájk robbant ki. A guesdisták minden esetben kapcsolatot teremtettek a sztrájkolókkal, s mozgalmat szerveztek az anzini sztrájkoló bányászok érdekében is. J. Guesde és P. Lafargue a bányászok ügyében a tőkések ellen a lehető legszélesebb közvéleményt igyekezett mozgósítani, és a francia politikai élet adottságait ismerve a haladó polgári radikális H. Rochefort ésa nem marxista forradalmár J. Vallés segítségét is kikérték a párizsi gyűlés megszervezésében. Az igazsághoz hozzátartozik, hogv II. Rochefort a segítséget visszautasította (I. köt. 182., 186—187., 190—191. 1.). Ismeretes, hogy mind Engels, mind a guesdisták a posszibilistákkal való küzdelemben a blanquistákra támaszkodtak. Kevéssé ismeretes ennek a szövetségnek belső problematikája, az, hogyan, milyen erőkkel szemben jött létre, milyen nehézségek mutatkoztak később a gyakorlati munka során, a szövetség keretein belül a marxista világnézet miként szorította vissza a blanquista gondolati elemeket, a szövetség milyen irányba mutatott, miként segítette elő a marxizmus behatolását a francia munkástömegek soraiba stb. A francia munkásmozgalom története e fontos részletkérdésének megismeréséhez szintén közel visznek a most kiadott levelek. Itt kell megemlítenünk Lafargue 1884. június 24-i levelét, amelyben felhívta Engels figyelmét a blanquista mozgalomban végbemenő mélyreható változásra:
