Századok – 1960

Történeti irodalom - P..K. ALEFIRENKO:A parasztmozgalom és a parasztkérdés oroszország ban az 1730-1750-es években (Ism. Niederhauser Emil) 384

386 TÖRTÉNETI IRODALOM persze gyakoribb, mint a központi kormányzóságokban. A szolgáltatások súlya miatt itt is az a helyzet, hogy még a közepes parasztság is pauperizálódik. A mellékfoglalkozást itt inkább csalt a mezőgazdasági terményekkel való kereskedés képviseli. A nyugati kormányzóságokban még erősebb a nemesi kisbirtok túlsúlya. A földesúri kézben levő majorsági szántóterület itt sem haladja meg az egész szántóterület felét (ahogy ez az arány nagyjából a másik két körzetben is), sőt néha ennél még csekélyebb is, de a földesurak szempontjából nagy jelentősége van itt az erdőknek és legelőknek, amelyek szinte teljesen az ő kezükben vannak. A szolgáltatások közül a robot az uralkodó. Ezek a gazdasági és társadalmi előfeltételek azok, amelyek megmagyarázzák a parasztmozgalmakat. Alefirenko bőséges adatokat mozgat meg bemutatásukra, és nyomon kiséri őket a szökéstől a kérvényeken és panaszokon át a munkamegtagadásig, a kisebb csoportokban folytatott partizánharcig, amely főképp a tavaszi és nyári hónapokban szinte jól szervezett keretek közt folyik, ill. a nagyobb felkelésig. Összesen 37 ilyen felkelés tört ki magánföldesúri birtokon, ezek közül 18-at a szerző az első típusba sorol be, amelynek jellegzetességei szerinte: a parasztok megtagadják az engedelmességet a földesuraknak és a tiszttartóknak, elveszik a földesúri gabonatermést és rövidebb-hoszabb ideig ellenállást tanúsítanak a katonasággal szemben. 19 felkelést viszont a második típushoz sorol Alefirenko, melynek fő jellegzetességei az előbbiek mellett abban összegezhetők, hogy itt a parasztok követelték, hogy sorolják be őket az udvartartás parasztjai, ill. az állami parasztok közé, akiknek a helyzete valamivel elviselhetőbb volt és még inkább annak látszott. Külön fejezetet szentel a szerző a kolostori jobbágyoknak, akiknek a száma ebben a korszakban nem jelentéktelen, hiszen az ország egész férfilakosságának 14,1% egyházi jobbágy, s ennek majdnem 4/5 kolostori. Néhány kolostor földje legnagyobb részét átengedte a parasztoknak bérlet formájában, de akadt nem egy kolostor, amely ebben a korban még növelte majorsági földterületét saját jobbágyai rovására. A szántóföldi gazdálkodás mellett a kolostorok gazdálkodásában nagy szerepet játszott az erdő- és halgazdálkodás is, ebből származtak a kolostorok legnagyobb jövedelmei. A paraszti mellékfoglalkozások többsége is az erdőgazdálkodással függött össze, bár elég nagy volt azoknak a száma is, akik távolabbi vidékre szegődtek el mezőgazdasági vagy ipari munkára. A differenciálódás jelenségével itt is találkozunk, de a szegények száma itt viszonylag jóval nagyobb, a közepes parasztok nincsenek már abszolút többségben, ez is mutatja azt, hogy itt a kizsákmányolás még erősebb volt, mint a magánföldesúri birtokokon. A paraszti szolgáltatások mindhárom formája megtalálható itt, de a pénzszolgáltatás az uralkodó. A kolostorok ugyanis többnyire igen élénk piaci kapcsolatokat építettek ki, sok árut vittek a piacra, de kiadásaik mindig meghaladták bevételeiket, különösen a luxuscikkek követeltek meg sok pénzt. A deficitet pedig a jobbágyi pénzszolgáltatások növelésével akarták kiegyensúlyozni, így a korszak végén már 10—15-féle pénzszolgáltatással tartoztak a parasztok. A parasztmozgalmak formája itt a szökés mellett elsősorban a kérvényezés, a panaszok benyújtása. A fejlettebb pénzgazdálkodás miatt ugyanis itt a gazdag parasztság súlya nagyobb volt, mint más területeken, a gazdag parasztok pedig a paraszti ellenállásnak ezt a formáját kedvelték a leginkább, nem az erőszakot. Ezért nem ismeretes^ kolostori birtokokon a magánföldesúri területeken oly gyakori pa rtizánharc. Nyílt felkelések azonban kolostori birtokokon is kitörtek, 57 volt a számuk az egész korszakon át, és itt a parasztok fő köyetelése az volt, hogy írják át őket az állami parasztok közé. így akartak megmenekülni a növekvő pénzszolgáltatásoktól és a kolostori elöljárók önkényétől. A földhiány, az egyes paraszti gazdaságokra jutó szántóterület jelentéktelen terjedelme, amely az eddig megvizsgált csoportoknál általános jelenség volt, szinte ugyanilyen mértékben megtalálható a parasztság harmadik csoportjánál is, amelyet Alefirenko utolsónak vesz vizsgálat alá, az állami parasztoknál és az udvartartás parasztjainál. Az állami parasztoknak egyrészt védekezni ök kell a magánföldesurak ellen, akik az állami parasztok földjeit erőszakkal elveszik, másrészt a kereskedőkkel is állandó harcban állnak, mert a kereskedők nem akarják tűrni azt, hogy az állami parasztok is foglalkoznak kereskedelemmel. Az állami és udvartartási parasztok általában ugyancsak mindhárom szolgáltatásfajtával tartoznak, de a pénzszolgáltatás áll első helyen, a robot pedig nem mezőgazdasági munkát jelent itt elsősorban, hanem egyéb, az állam számára ingyen végzendő munkákat, postai szolgálatot, fuvarozást stb. Elég gyakori az is, hogy az állami parasztok a rájuk eső pénzszolgáltatást, ill. állami adót valamelyik állami manufaktúrában dolgozzák le. A magánföldesúr vagy a kolostori elöljáróság önkényét az ő esetültben a helyi hatóságok önkényeskedése pótolja a legteljesebb mértékben, ami nem egy megmozdulásra ad okot. A differenciálódás ennél a paraszti kategóriánál is jelentős. Mozgalmaik formái ugyanazok, mint a magánföldesúri és kolostori parasztok esetében: a szökés, a