Századok – 1960

Történeti irodalom - P..K. ALEFIRENKO:A parasztmozgalom és a parasztkérdés oroszország ban az 1730-1750-es években (Ism. Niederhauser Emil) 384

TÖRTÉNETI IRODALOM 385' kérdésein keresztül jutott el témájához, ahhoz a kérdéshez, amely a XVTFI. század társadalmi gondolkodásának akarva-akaratlan egyik alapvető kérdésévé vált, a parasztság kérdéséhez. Könyve többet ad, mint amennyit a cím elárul, mert a gazdasági és társadalmi viszonyokat felvázoló fejezetek nemcsak egyszerű aláfestésül szolgálnak, hanem ugyanolyan, a forrásanyag lehetőségei szerint elmélyült képet adnak, mint a parasztmozgalmakról szóló fejezetek, vagy a parasztkérdés megvilágítása a korabeli társadalmi gondolkodásban. Alefirenko munkája tehát a parasztkérdés egészét tárgyalja a megfelelő korszakban, és jóformán minden vonatkozásban sok új ismeretet hoz. Bevezetőjében röviden felvázolja a kérdés eddigi kutatásának történetét, külön tárgyalja a parasztság helyzetével foglalkozó irodalmat, és külön vizsgálja a parasztmozgalmak eddigi feldolgozásait. Ugyancsak a bevezetőben utal a forrásanyag nehézségeire. Erre a korszakra alig van uradalmi levéltári anyag, úgyhogy a paraszti gazdálkodásnak és a parasztmozgalmaknak ez az egyébként igen hasznos anyaga itt nem vehető igénybe. Ezért új forráscsoportokat vont be vizsgálódásaiba, így a gazdasági és társadalmi viszonyok rekonstruálásánál nagy hasznát vette a vagyonelkobzások kancelláriája anyagának." Ez a kancellária 1729-—1782 állt fenn és a vagyonelkobzások alkalmával részletes összeírást adott egy-egy nemesi birtokról, ez az összeírása parasztgazdaságok vagyoni állapotát is egyenkint részletezte és így legalábbis az elkobzott birtokok állományára nézve, amelyeket Alefirenko tipikusaknak tekint, elég bő adatokat tartalmaz. A parasztmozgalmakra vonatkozólag a vidéki levéltárakban található paraszti kérvények sokasága mellett, amelyek mindig felsorolják a parasztok sérelmeit, sok adatot bányászott ki a szerző a szenátus moszkvai hivatalának levéltárából, itt különösen a nagyobb megmozdulások történetét kísérhette nyomon. A parasztok hangulatára vonatkozólag a titkos kancelláriához beküldött jelentések voltak igen használhatóak. Sok adatot szerzett Alefirenko a kiadott forrásanyagból is. Vizsgálódásai természetesen nem terjednek ki egész Oroszországra. A lenini felosztást követve a három orosz tájegység néhány tipikus vidékét dolgozta fel, a központi ipari területről a moszkvai és nyizsnyij-novgorodi kormányzóság adatait, a földművelő területről a kazáni, a voronyezsi és belgorodi kormányzóság adatait, és az elsősorban ipari növényeket termesztő nyugati területről a novgorodi és szmolenszki kormányzóság adatait. Erről a három körzetről összesen 26 nagybirtok részletes leírása maradt fenn, 538 paraszti gazdaság állapotának bemutatása, amelyekhez 3315 fő tartozott. Ez a szám természetesen elenyésző a feldolgozott területek lakosságának egész számához képest. A szerző azonban más megbízható forrásanyag híján ebből a néhány adatból próbál következtetni, ezeket az adatokat persze a lehetőség szerint más források adataival is kiegészítve. Első fejezetében a földesúri és magánparaszti gazdaságok helyzetét vizsgálja meg a szerző a három körzetben. A központi ipari körzetben a nagybirtok legkülönbözőbb kategóriái találhatók. A parasztokat a lóállomány alapján öt kategóriába sorolja be a szerző, ill. az öt kategóriát összevonja a korban is használatos három kategóriába (a szegények, a közepesek és jómódúak kategóriájába) és megállapítja, hogy a differenciálódás jelei már itt is megvannak. A használt földterület nagyságában, amely a három csoporton belül nem azonos, de főképp az állatállományban és a mellékfoglalkozásokban mutatkozik meg ez sokkal világosabban. Szám szerint a második paraszti kategória van túlsúlyban. A földszűke mindhárom csoportot egyaránt érinti, a jómódú parasztok azonban a majorsági föld bérbevételével próbálnak ezen segíteni, vagy más ipari, ill. kereskedelmi mellékfoglalkozás után néznek, fuvaroznak stb. Ez a lehetőség azonban a közepes és szegény parasztok számára már alig áll fenn, ők legfeljebb mezőgazdasági munkákra szegődnek el más kormányzóságokba. A jómódú parasztok közt viszont már ebben a korban akad olyan, aki saját szövőmanufaktúrát hoz létre, természetesen földesura neve alatt. A feudális járadéknak mindhárom formája dívott ezen a területen, mert még a naturálisan gazdálkodó nemesi kisbirtok is rákényszerült arra, hogy jobbágyaitól a roboton felül pénzszolgáltatást is követeljen. A kizsákmányolás a parasztok legnagyobb részénél nem tette lehetővé az egyszerű újratermelést sem, így csak a jómódúak fejleszthették valamelyest gazdaságukat, a többiek viszont elnyomorodtak. A földművelő körzetekben is különböző nagyságú birtokokkal találkozunk, de itt is inkább a nemesi kis- és középbirtok az uralkodó. A kisbirtok itt is naturális gazdálkodást folytat, legfeljebb kisebb szeszfőzdékkel lehet itt találkozni. Ezért itt a robot az uralkodó szolgáltatás. A nagybirtok szórványosan már nehézipari manufaktúrákat is állít fel. A parasztság differenciálódását itt is megtalálja a szerző, a közepes parasztok száma valamelyest csökken a tárgyalt időszakban, a két szélső kategóriáé valamelyest nő, de a differenciálódás mégsem olyan erős, a vagyoni különbségek nem olyan nagyok, mint a központi kormányzóságokban. A parasztság szolgáltatásai itt is vegyesek, de a robot 25 Századok