Századok – 1960

Történeti irodalom - A Magyar Vörös Hadsereg 1919 (Ism. Fogarassy László) 375

TÖRTÉNETI IRODALOM 377' ügyi népbiztos volt (szintén a 30. oldalon), mert ő volt hadtest- és hadseregparancsnok, belügyi népbiztos, de hadügyi népbiztos sohasem. Sajtóhiba a 34. oldalon, hogy a II. hadtest alá all. dandár volt rendelve, mert ez sohasem létezett, a kéziratban nyilván a 18. dandár volt említve. Liptai Ervin a 37. oldalon helyesen következteti, hogy a déli antant-támadási terv valóban létezett, ezt egyébként Václav Král cseh történész könyve (amely magyar fordításban is megjelent) szintén megerősíti. A szerző a valóságnak megfelelően számol be Iíákosi Mátyás salgótarjáni szerepléséről (a csehszlovák források nem is tudnak róla, szeri ni ük Salgótarján felmentése a 6. vörös hadosztály érdeme) és Julier vezérkari főnök működéséről. A könyvben közzétett okmányok is csak azt igazolják, hogy nem Julier alezredes juttatta el a hadrendet és a haditervet az ellenségnek. Ez a tévhit főleg Böhm könyve nyomán terjedt el, de ezt Landler Jenő maga sem hitte. Julier nem volt a proletárdiktatúra híve — ő szociáldemokrata-kisgazda kormányt akart hatalomra juttatni —, ezért a haladó történetírás jogosan elmarasztalja —, de csak a nemzetközi dandár pusztulásában való részességet bizonyították rá. A dokumentum-kötet és Liptai alezredes tanulmánya lényegében 1919. augusztus 2-ával zárul le. Nem érhetünk egyet ezzel a dátummal, mert a magyar Vörös Hadsereg éppen úgy túlélte a Tanácsköztársaságot , mint az osztrák—magyar hadsereg a Monarchiát. A magyar Vörös Hadsereg hadjáratai ugyan nem zárultak le fegyverszünettel, ennek azonban az volt az pka, hogy a Peidl-kormány nem írta alá a Mardarescu tábornok által 1919. augusztus 5-én eléjeterjesztett fegyverszüneti feltételeket. A románok azért is tanúsítottak jóindulatú semlegességet a Friedrich—Csilléry puccsal szemben, mert arra számítottak, hogy a magyar burzsoázia hálából alá fogja írni a fegyverszüneti követeléseket. Ebben azonban csalódtak, mert az ellenforradalmi kormány válaszul az antanthoz fellebbezett. Augusztus 4-én, a román királyi hadsereg budapesti bevonulásával zárultak le a hadműveletek és a Mardarescu-féle fegyverszüneti feltételek elutasítása tett pontot a magyar Vörös Hadsereg történetére. Közzé kellett volna tenni az 1919. május 5-i és augusztus 5-i román fegyverszüneti feltételek teljes szövegét, valamint Kun Béla 1919. május 5-én kelt jegyzékét az összes ellenséges államokhoz. (Ezt egyébként Victor Cheresteçiu publikálta a Korunk 1959. évi 4. számában megjelent tanulmányában.) Ugyancsak közzé kellett volna tenni annak az egyezménynek a hiteles szövegét is, amely Szlovákia kiürítésének feltételeit tartalmazta, s amelyet Mittelhauser francia tábornok és dr. Ágoston Péter népbiztos írtak alá. És vannak, akiket érdekelnének olyan apróságok, mint pl. a tüzérezredek átszámozása, amelyre egy okmány hivatkozik is, de részleteket nem közöl. Hogy ez milyen nehézséget okoz a kutatónak, csak egy esetet említek meg: a pozsonyi 37. vörös tüzérezrednek az átszámozás után egyszerűen nyoma vész. A kutató, aki a proletárdiktatúra pozsonyi vonatkozásain fog dolgozni, legfeljebb gyanítani fogja, hogy talán azonos a később felbukkant 19. tüzérezreddel, de csak azon az alapon, hogy a köpcsényi védőszakasz május 26-i hadrendjében a román frontra távozott 37-es ütegek helyett felbukkan egy 19-cs löveg. A kgtet a 67. oldalon említést tesz Politovszky ezredes árulásáról. Itt azonban valami tévedés lesz. Az 1919. július 20-i hadrendben Politovszky ezredes nem szerepel. A június 15-i hadrendben az I. (Vágó-féle) hadtest vezérkari főnöke, de július 20-án nem lehetett a 2. vörös hadosztálynak som parancsnoka, sem vezérkari főnöke, mert előbbi Tóth Sándor ezredes, utóbbi pedig Béldy Alajos százados volt. Az I. hadtest vezérkari főnöke pedig Farkas Jenő alezredes, aki június 15-én még a 2. hadosztály vezérkari főnöke volt. Politovszky ezredes tehát állhatott összeköttetésben a szegedi kormánnyal, de a csongrádi hadműveletek megkezdése idején már nem lehetett alkalma befolyni azok elszabotálásába. Ami a 230. számú okmányt illeti, melyben a bécsi francia misszió tájékoztatja a csehszlovák hadügyminisztert a július 14-i nagykikindai tanácskozásokról, az azt a benyomást kelti, hogy az antant hírszerző szolgálat által készakarva a hadügyi népbiztosságra, illetve a gödöllői főhadiszállásra juttatott, valótlan adatoktól hemzsegő hamisítvány. Célja csak provokáció lehetett, amit tanúsítanak a szegedi ellenforradalmi erők nagyságáról közölt túlzott adatok és az a tény, hogy az okmány állítása szerint a „Soósdandár" 3000 embere mint tüzérség a Tisza menti szakaszon, 2500 embere pedig a szolnoki szakaszon van elhelyezve. A gödöllői főhadiszállásnak erélyesen meg kellett cáfolnia azt a mendemondát, hogy a tiszai román fronton magyar fehér gárdák állanának. (Ezzel áll összefüggésben a 6. vörös hadosztály egyik tüzérezredéhez tartozó tisztek zendülése, akik kijelentették, hogy fehérek ellen nem hajlandók harcolni, csak románok ellen. A politikai megbízott magától értetődően letartóztatta a társaságot.) A dokumentumkötet szerkesztője érdemes úttörő munkát végzett. A közzétett okmányok túlnyomó része ismeretlen volt a nagyközönség előtt. Soha eddig még nem