Századok – 1960

Történeti irodalom - Kemény G. Gábor: Társadalom és nemzetiség a szabadságharc hadilapjaiban (Ism. Márkus László) 373

374 TÖRTÉNETI IRODALOM nemzetőrség, újoncozás vagy a szabadcsapatok ügyeivel, ugyanakkor feltárták a szabadságharc egész társadalmi problematikáját is. A szabadságharc hadilapjai közül első a Bem által megindított Honvéd (1848. dec. 28.—1849. aug. 14.), ezt követi a Brassói Lap, a csíkszeredai Hadi Lap, a kézdivásárhelyi Székely Hírmondó és a két komáromi hadilap: a Mack szerkesztésében nem sokkal a Honvéd után meginduló Komáromi Értesítő és később a Komáromi Lapok. Kemény a hadilapok tükrében veszi szemügyre a szabadságharc jelentős társadalmi problémáját, így az „úrés paraszt", az „úrkatona—honvéd" viszonyát, megvizsgálja a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatban elfoglalt álláspontjukat, foglalkozik továbbá a „függetlenség és köztársaság", „nemzetőrség és szabadcsapat", a „hadisajtó és munkások" összefüggéseivel, elemzi a hadilapoknak a megyei bürokráciáról közreadott nézeteit és bemutatja Mack József tüzérezredes és lapszerkesztő ügyét az egykorú hadisajtó tükrében. A szabadságharc hadilapjai a társadalmi mozgás különböző vonalainak megítélésében feltétlenül haladó, de nem mindenben egyértelmű és egységes álláspontot foglaltak el. Így az úr és paraszt problematikában mind az erdélyi, mind a komáromi hadilapok a korabeli legradikálisabb nézeteket vallják, s kifejezetten a nép tömegeiben látják a szabadságharc legfőbb erejét és biztosítékát. A Brassói Lap szerkesztője 1849 májusában a szenvedő és harcoló nép fiaihoz intézi felhívását és egyben a zsellérkérdést is érinti. „Mondjátok meg tehát a falvaitokból kiinduló harcfiaknak — írja —, hogy az igazságért, a népek szent ügyéért, a szabadságért kell harcba menniök. Harcolniok kell, hogy minden embernek meglegyen munkája után a maga tulajdon vagyona, hogy ne legyen a szegény, a törvény előtt alábbvaló, mint kiket a sors bősége áldott meg, hogy lerontsák a gátakat, melyek elválasztják a népeket és nem engedik, hogy egymást ölelhessék: tehát az egyenlőség és testvériség szent elveiért." Az erdélyi hadilapok zsellérvitája ugyan inkább csak dokumentális jelentőségű, mégis ha szüli körben is, de megállapította a társadalomban feszülő ellentmondásokat. Hasonlóan pártos a hadilapok irányvonala az „úrkatona—honvéd" viszony feltárásában, itt elsősorban Petőfi szerkesztői szerepét tárgyalja Kemény új megvilágításban (talán kissé túl részletesen is), de fejtegetései meggyőzően bizonyítják, hogy a társadalmi ellentmondást, mely a hadseregen belül is jelentkezett, Petőfi milyen mélyrehatóan ismerte fel. A hadilapok pozitív tevékenysége a szabadcsapatok kilengéseinek elítélésében is fellelhető ( Honvéd 1849. május 2'i-i cikke az abrudbányai konfliktusról), de már nem ilyen egyértelmű a nemzetiségi kérdésben elfoglalt nézetük, bár a Honvéd 1849 júliusában leszögezi: „Kik sorainkban küzdenek, közcélunk, a szabadság mellett, akár mely nemzetbeliek legyenek, mindnyájan testvérekül tekintendők, olyanokul, kik velünk karöltve, rokonilag egy-egy azon óhajtott cél felé törekednek." Ebben a szellemben ismerteti a Honvéd, majd később a Komáromi Lapok a nemzetiségi törvényt és az emancipációs törvényjavaslatot. A törvények kommentálására azonban már nem kerülhetett sor. A hadilapok nem voltak képesek közreműködni a nemzetiségi béke és együttműködés előkészítésében és szolgálatában, ebben a vonatkozásban a szabadelvű középbirtokos nemesség többségének álláspontja érvényesült, a hádilapok szerkesztői és munkatársai engedményt tettek ezek osztályérdekeinek. A középbirtokosok többsége pedig eleve ellenségesen állt szemben a nemzetiségi mozgalmakkal. Hasonlóképpen haladó, de nem következetes a hadilapok állásfoglalása a középbirtokosság jobbszárnyával, a megyei bürokráciával szemben. Különösen fontos szerepet játszottak о kérdés megvilágításában a hadilapok levelezői, akik a megyei bürokrácia hatalmának megtörését, a feudális megyerendszer eltüntetését követelik. Az ő véleményük szerint a megyei bürokrácia érdekszövetsége a kormányzat által bejelentett „democraticorespublicai elvek" útjában áll. A megyei bürokrácia érdekszövetségét egyébként az egyik levelező „aristocratiai értelmiségnek nevezi. A fő célt a „nemzet fizikai életében végbement democratai forradalom hasznossátételében" látja egy főispánokhoz intézett felhívás. Ez azt ajánlja, hogy „a megyében tudományos, értelmes, tapasztalt és igazságos emberek jussanak hivatalokra." A hadilapok szerkesztői azonban nem jutottak el a konzekvenciák végső levonásáig, csak konstatálták a kórt, de nem mutattak kivezető utat és így a probléma elsikkadt. A zsákutcát az egykorú beismerés híven tükrözi: „Az aristocratia és bureaucratie újra terjeszkedni kezdett, gyűlölt uralma ellen vívtunk egy kis előcsatát az értelem és morál fegyverével. Nemde, csodálkozik az olvasó, hogy mi jelen forradalmi korszakunkban, midőn minden erőt a hon megmentésének munkája közös igyekezettel kellene, hogy igénybe vegyen, haszontalan párttusákban forgácsoljuk erőnket és vesztegetjük időnket." Kemény G. Gábor tanulmánya külön fejezetet szentel a Mack-ügynek, amely nagy port vert fel az egykorú hadisajtóban. Sokoldalú és igen értékes új forrásanyag