Századok – 1960

Történeti irodalom - Kemény G. Gábor: Társadalom és nemzetiség a szabadságharc hadilapjaiban (Ism. Márkus László) 373

TÖRTÉNETI IRODALOM 373' A magyar kormány 1849 tavaszán a Habsburg-ház detronizálásával és a függetlenségi nyilatkozattal megtette az elhatározó lépést az egyik irányban, de nem volt ereje ahhoz, hogy megtegye az ettől elválaszthatatlan döntő lépést a nemzetiségek felé is. A jóindulat és a békülékenység hangoztatása, tényleges nemzetiségi jogok megadása és a területi önkormányzat elismerése nélkül, természetesen nem hozhatott reális eredményeket. Kovács Endre tanulmánya plasztikusan állítja elénk az egykorú magyar politikának azt a két kiemelkedő egyéniségét, aki felismerte az egyetlen járható utat: Teleki Lászlót — aki a soknemzetiségű Magyarország föderatív átalakítása mellett foglalt állást és Perczel Mórt, a délvidéki hadjárat diadalmas hadvezérét—, aki humánus magatartásával kivívta a legyőzött ellenfél szimpátiáját, s a fegyveres győzelem után is a területi önkormányzat megadásával kívánta létrehozni a szerb—magyar együttműködést. Sajnos mindkét kezdeményezése eredménytelen maradt: a kormány vezetői — Kossuth, Szemere és Batthyány — elítéltek minden messzebbmenő engedményt a nemzetiségi kérdésben és hivatalosan dezavuálták Teleki és Perczel ígéreteit és konkrét lépéseit. Csak néhányra térhettünk ki a Kovács Endre könyvében felmerült érdekes, sőt valóban „izgalmas" problémák közül, azokra, amelyekben a szerző — véleményünk szerint — leginkább előre vitte történettudományunkat az igazság megismerése felé. De csaknem ugyanilyen joggal emelhetnénk ki még számos más részletet is, mint pl. a prágai szláv kongresszus tárgyalásait ismertető fejezetet, vagy a horvát baloldallal folytatott diplomáciai tárgyalások anyagát. Külön ki kell emelnünk, hogy a viszonylag kis terjedelme ellenére is rendkívül gazdag és gondolatébresztő tanulmány magas irodalmi igénnyel íródott. Ez a magas irodalmi igényesség nemcsak a könnyed, gördülékeny stílusban, hanem a világos, jól áttekinthető szerkesztésben és a mindvégig érdekfeszítő előadásmódban is megnyilvánult. Ezt igazán csak az tudja értékelni, aki maga is eleget küszködött már zsúfolt és igen összefonódott eseménysorok áttekinthető ábrázolásának, bonyolult_problémák egyszerű és világos megfogalmazásának feladatával. S ezt a feladatot — nyilvánvalóan a téma természetéből következően — az újabb korral foglalkozó legkiválóbb történészeink is csak igen ritkán tudták sikeresen megoldani. A rendkívül szétágazó nemzetiségi kérdés tárgyalása ilyen tekintetben talán a legnehezebb feladat elá állítja történetíróinkat. Kovács Endre tanulmánya kitűnő és követésreméltó példa arra, hogy erőltetett szóképek, mesterkélt „irodalmiaskodás" és hamis pátosz nélkül, a szorosan vett tudományos kifejezéskészlet és stílus körén belül maradva szépen és érdekfeszítően meg lehet írni a legszárazabb és legbonyolultabb témákat is. Témaválasztása, gazdag anyaga és eredményei mellett ez a művészi tudományos stílus is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy Kovács Endre könyvét nemzetiségtörténeti irodalmunk maradandó alkotásának tekintsük. KATUS LÁSZLÓ KEMÉNY G. GÁBOR : TÁRSADALOM ÉS NEMZETISÉG A SZABADSÁGHARC HADILAPJAIBAN A sajtóbibliográfiát összeállította Busa Margit (Budapest. Hadtört. Int. 1957. 173 1., 2 térk.) A sajtótörténet műfajilag és módszertanilag egyaránt új formáját képviseli Kemény G. Gábor érdekes tanulmánya, amely szakított a sajtótörténet hagyományos adatszolgáltató és bibliográfiai felsoroló módszerével, s a feldolgozott hadilapok anyagát kor- és kultúrtörténeti rajzzá szélesítette. Miközben ismerteti a szabadságharc hadilapjainak sorsát, keletkezését és elmúlását, az adott kereteken belül egyben a kor döntő társadalmi mozgalmainak elemzését is adja. Kemény a szabadságharc hadilapjainak helyét politikailag a baloldali sajtótermékek között jelöli ki, az osztályozáshoz Dezsényi Béla ,,A magyar hírlapirodalom 1848/49-ben" c. tanulmányának sajtótörténeti csoportosítását véve alapul. Rámutat azonban a különbségre is, amely a baloldali lapok és a hadilapok között előállításuk körülményeit illetően fennállott: utóbbiak a hadműveleti központokban Kolozsvárt, Brassóban, Székelyföldön és Komáromban keletkeztek és működtek. A hadilapok, bár nem hivatalosan kormánylapok, mégis következetesen támogatták a kormányt, mint a magyar függetlenség elsőrendű biztosítékát. A hadilapok sajátos jellegét meghatározta, hogy bár állandóan foglalkoztak a honvédelem, hadviselés, katonai szervezés, táborozás,