Századok – 1960

Történeti irodalom - Kossuth Lajos az első magyar felelős minisztériumban (Ism. Unger Mátyás) 366

TÖRTÉNETI IRODALOM 369' érintő ügyeknél. (Van rá példa, hogy a pénzügyminiszteri tisztviselő gondatlan számozását a szerkesztő egy évszázad múltán helyesbíti — pl. 266. oldal.) Néhány esetben mégis úgy érezzük, hogy a szerkesztő adósunk marad a magyarázattal. (Szívesen olvasna az ember egy-két szót pl. a salétromgyártás későbbi alakulásáról; arról, hogy mennyi kincstári utalvány került forgalomba; a törvényhatóságoknál mennyi volt a betáblázott tőke; vagy arról, milyen eredménnyel folyt az országos gyűjtés július—augusztusban, hiszen csak július 6-i adatot közöl. Kossuth Hírlapjáról néhány adatot; a telepítés későbbi felvetődéséről stb.) Tanulságos a szerkesztő mértéktartó álláspontja a helyesírás kérdésében. A nemzeti nyelv — kialakulása során a XIX. század közepére — elérkezett ugyan fejlődése utolsó szakaszához, de a helyesírás területén még csak ekkor történnek az első, bizonytalan lépések az egységesítés irányában. A sorozat többi kötetében Barta I. elég bátran modernizált. Sinkovics Istvánnál a közlés lényegében betűhív, de azért nem mindenben követi mereven az eredetit. Elhagyja a különben is már csak szórványosan használt hiányjeleket, általában a mai helyesírásnak megfelelően alkalmazza a mondatvégi írásjeleket, a hosszú és a rövid ékezeteket, s elhagyja a felesleges nagy kezdőbetűket. Tükrözi viszont a közlés a mássalhangzók hosszúságának jelölésében mutatkozó viszonylag nagyobb fokú ingadozást, a fokozás, a múlt idő jelének használatában továbbá j-s hangkapcsolatokban jelentkező különbségeket stb. A helyesírás vonatkozásában is elsősorban Kossuth sajátkezű írásaihoz ragaszkodik. Az iratok közlésekor Sinkovics István egyben gondos szövegkritikai munkát is végzett. Ezt főleg a beszédeknél észlelhetjük, ahol — amennyiben eredeti kézirat nem volt — nem a Kossuth Ferenc által sajtó alá rendezett és több helyütt önkényesen változtatott szöveget használta, hanem a „Közlöny"-t vette alapul, mely a maga közlésmódjával nemcsak jobban megfelel a betűhív közlés elvének, de a beszédek kötetlenségét is jobban visszaadja. A szövegben való eligazodást nagyon jól szolgálja a mutató. De a szövegben szereplő személyekről — a Barta István által szerkesztett kötetektől eltérően — szigorúan csak az 1848 nyarára vonatkozó adatokat találjuk meg. Ez az esetek többségében nem okoz ugyan különösebb nehézséget, de a kötet szélesebb körű használatát feltételezve, már nem egészen helyeselhető. Egy-két lexikális adat, a szereplők pártállásának a megjelölése nemegyszer elősegíti az iratok megértését is. Az egészében véve igen alapos, szinte mintaképként emlegethető tudományos igényű szerkesztői munka áttekintése után— persze saját álláspontunkat képviselve —fel kell vetnünk a kötet, illetve a két egymásután következő kötet korszakbeosztásának a kérdését. A kiadvány április 12-től vállalkozik a folyamatos iratközlésre. Ez nyilván helyes és logikus is annak ellenére, hogy a minisztérium létrejöttének közvetlen előzményei egészen március 3-ig, a felirati beszédig nyúlnak vissza. Egyáltalán nem tudunk viszont egyetérteni a kötetnek — lényegében véve — szeptember 22-vel való zárásával. Ehhez a dátumhoz ugyanis semmi olyan lényeges nem kapcsolódik, ami fejezetkőként való felhasználását indokolná. Szeptember 22-e sem a szabadságharc történetében, sem Kossuth életében nem jelent fordulatot. Igaz ugyan, hogy\Kossuth ekkor már nem a Batthyány-kormány minisztere, de minisztersége már szeptember 12-én megszűnt. Az OHB szeptember 16-án megalakul ugyan, de a kormány szerepét először szeptember 29-én tölti be, akkor is csak ideiglenesen. Az OHB október 8-án ragadja meg szilárdan — a törvényhozástól is megerősítve — a kormányrudat. A lényegében már augusztus végétől tartó kormányválság ekkor oldódik meg. Véleményem szerint tehát a kötetnek egészen október 6-ig, de legalább szeptember 29-ig kellene közölni a forrásokat. Ez a törés — ami a szeptember 22-i befejezéssel keletkezik — nemcsak azért kifogásolható, mert történetileg nem indokolható, hanem azért is, mert a szeptemberi fordulat egységben való szemlélését rendkívül megnehezíti. Az augusztus utolsó napjaival meginduló fejlődés az országgyűlés október 7—8-i ülésével záródik. Az volna a jó, ha a forradalom és szabadságharc történetének ez a március után leghangsúlyosabb szakasza a források tükrében is töretlenül volna szemlélhető. Persze, ha az ember a Kossuth Emlékkönyvet s általában az évforduló körül megjelent történeti könyveket forgatja, önkéntelenül is az a gondolata támad, hogy ez is összefüggésben van azzal a nem minden vonásában elég történeti Kossuth-képpel, amely talán éppen azáltal alakult ki, hogy az egész forradalom és szabadságharc történetét kissé Kossuth-centrikus módon szemléltük (bár azóta e tekintetben is történt némi előrelépés). Ez a szemlélet természetcsen együttjár azzal, hogy Kossuth szerepét 1848 nyarán is egyoldalúan emeltük ki, azt állítva, hogy a Batthyány-kormány „megalkuvó" és „tétlen" volt, s a Batthyány-kormány hibája, hogy az áprilistól szeptemberig eltelt б hónapot nem használta ki, s „a magyar nép szinte védtelenül, készület-24 Századok