Századok – 1960

Történeti irodalom - Kossuth Lajos az első magyar felelős minisztériumban (Ism. Unger Mátyás) 366

368 TÖRTÉNETI IRODALOM A szerkesztő rendkívüli gonddal nézte át a „Kossuth Hirlapjá"-t, és ennek alapján közölte Kossuth írásait. Ez azért jelentett különösen nehéz munkát, mivel Kossuthnak sok cikke és közlése miniszteri állása miatt név nélkül vagy álnévvel jelent meg. Kossuth levéltárnoka, Vörös Antal készített ugyan ezekről jegyzéket, Sin kavics azonban meggyőző érveléssel ezt is helyesbíti. Kihagy olyanokat, melyeket Szeberényi Lajosnak vagy Szarvady Frigyesnek tulajdonít, s talált olyan eredeti kéziratot, melyet a jegyzékben hiába keresünk. A pénzügyminiszteri iratoknál szerkesztőnk azt a helyes elvet vallotta, hogy Kossuth tevékenységéről nem alkothatunk magunknak képet, ha csak sajátkezű iratait vesszük számba. Közölni kell tehát azokat is, melyeket nyilván az ő utasításai alapján titkárai — Rákóczy vagy Stuller — fogalmaztak meg, az elnöki osztály iratait, azokat az iratokat, melyeket Kossuth látott, amelyekben intézkedett, vagy amelyek a pénzügyet alapvetően érintik. A helyes elképzelés azonban némiképp torzul, egyrészt azáltal, hogy a bányászat iratanyaga — ez lévén a levéltárban a legteljesebb — aránytalanul nagy helyet kap, több esetben vitatható jogosultsággal, másrészt azzal, hogy a Kossuth által csak javított vagy aláírt iratok éppen olyan betűtípussal kerülnek közlésre, mint a Kossuth által fogalmazottak. Hasonló a helyzet azoknál a kéziratoknál, melyeket Deák vagy Szemere fogalmazott, s Kossuth legfeljebb csak kisebb javításokat eszközölt rajtuk. Véleményünk szerint ezeket az iratokat helyesebb lett volna más betűtípussal szedetni. v Különösen nehéz a helyzet azoknál az iratoknál, melyek vagy Kossuthhoz íródtak (átirat vagy levél formájában), vagy személyével, működésével vannak szoros kapcsolatban, s amelyeket petit szedésük a kiadványban már első szempillantásra megkülönböztet. Ezek az iratok megkönnyítik Kossuth munkájának, helyzetének a megítélését, plasztikusabbá teszik a kort, a kötet használhatóságát, tudományos értékét tehát csak növelik. A kérdés pusztán az, hogy milyen iratokat válasszunk ki erre a célra, ami azért igen nehéz, mivel aránylag kevés irat közölhető a kötet egészét is sokszorosan meghaladó anyagból. Sinkovics István válogatása általában szerencsés: szószerint vagy kivonatosan sok más tárcától való átiratot, levelet közöl, rendszerint Kossuth intézkedésének a magyarázataképp. Jelentőségében messze túlnő ezen az az elhatározása, hogy közli a minisztertanácsi jegyzőkönyveket. Ezzel nemcsak Kossuth szerepének a megítélését teszi lehetővé, hanem hozzásegít bennünket ahhoz is, hogy a Batthyány-kormányt reálisabban és történetileg igazabban ítélhessük meg. Igen jó lett volna azonban — s alig növelte volna a kötet terjedelmét —ha a királyi leiratokat és a bécsi kormánynak Magyarország közjogi helyzetével kapcsolatos memorandumát szószerint hozta volna. Kossuth tevékenységének fő vonalát a függetlenségért folytatott küzdelem jelzi 1848 nyarán is. Azt mondja többek között a költségvetési vitában: „Magyarországnak közigazgatási, katonai és minden más tekintetben olly önállást kívánok adni, mint a milyenre törvényeink, históriai existentiánk s elidegeníthetetlen nemzeti jogaink által igényt tarthatunk." Ezt a szándékát Bécsből és Zágrábból keresztezték elsősorban. Vágásai és védekezései — az egész párbaj — az idevágó anyag közlésével válnának még életszerűbbé. A regeszták pontosan meghatározzák a tartalmat, ami az iratanyag áttekintésénél igen nagy segítséget jelent. A közölt iratok jegyzetelése iskolapéldája a tudományos lelkiismeretességnek és alaposságnak. Ha valami nem közismert, bizonyos, hogy a szerkesztő jegyzetben megmagyarázza. A katonai, pénzügyi, alkotmányjogi fogalmaknak nemcsak fogalmi jegyeit sorolja fel, hanem legtöbbször azok történeti kialakulását is elmondja. Nem maradnak homályban az utalások és a célzások sem. Még az olyan, talán a kortársak által is alig használt kifejezés, mint az „ischli szövetség" vagy „Rhodin-féle jezsuitizmus" sem marad az ismeretlenség homályában. (Sinkovics I. nem kis utánjárással kiderítette, hogy az „ischli szövetség" az 1848 nyarán e híres fürdőhelyen összeülő régi, megrögzött svarcgelbeket jelentette; a „Rhodin-féle jezsuitizmus" pedig egy korabeli francia regény tipikus szereplőjével kapcsolatban kialakított fordulat volt.) Mégis ami a jegyzetelésben a sorozat többi kötetével szemben elsősorban új, az az, hogy amennyiben a jegyzetben adott magyarázat sem elég köztudomású, akkor a szerkesztő olyan monográfiákra, forráskiadványokra utal — méghozzá lapszámok megjelölésével —, melyekből a kérdés részletesebben megismerhető. (Különösen Fényes Elek statisztikai kiadványaira utal sokszor, de Thim, Károlyi ismert müvei is többször szerepelnek, és ezek mellett számtalan alig ismert szerző munkája is előkerül !) Nemcsak a jegyzetelés, hanem a közölt iratok nagyobb megértését szolgáló elintézés is gondos munkára vall. Az ügyek előzményeit, folytatását legtöbbször megtaláljuk, ami az összefüggések felismerését lényegesen megkönnyíti. (Nemcsak a köteten belül utal a hasonló témájú iratokra, hanem igen sokszor a sorozat többi kötetére történik utalás.) A kötetben végigkísérhetjük az irat útját, ami — nem egyszerű, különösen a több tárcát