Századok – 1960
Közlemények - Kerekes Lajos: Magyar külügyminisztériumi iratok Ausztria annexiójának előzményeihez 303
304 KEREKES LAJOS eltántorította a csatlakozás gondolatától. Ausztriában ennélfogva kibontakoztak egy széles antifasiszta egységfront megteremtésének lehetőségei.3 1932. május 20-ától Dollfuss állott az osztrák kormány élén. Tevékenysége — többek között — azért is jelentős, mert az osztrák közvélemény megváltozott felfogásának megfelelően ő vallotta először nyíltan és kormányprogramként Ausztriának a békeszerződés által megállapított határokon belüli önállóságát. (Csak egy esztendővel korábban az Ender-kormány a német— osztrák vámunió létrehozásával — gyakorlatilag az Anschluß-szal — kísérletezett, amelyet csak a hágai nemzetközi bíróság 1931. szeptember 5-i elutasító döntése hiúsított meg.) A Németországtól független Ausztria fennmaradását számos nemzetközi szerződés és egyezmény garantálta: A versaillesi békeszerződés Németországot Ausztria függetlenségének tiszteletbentartására kötelezte és helyzetének bármilyen megváltoztatását a Népszövetség Tanácsának jogkörébe utalta. Az 1922. október 4-én létrejött genfi jegyzőkönyvben Ausztria kötelezte magát nemzeti függetlenségének 1942-ig való megőrzésére, míg viszont Anglia, Franciaország, Olaszország és Csehszlovákia garanciát vállaltak Ausztria területi sérthetetlenségéért. 1932-ben a lausannei konferencia az 1922-es genfi jegyzőkönyv érvényességét 1952-ig meghosszabbította. A nagyhatalmak garanciaszerződései mellett Ausztriát szerződéses viszony fűzte a szomszédos államok egész sorához. Amikor tehát Dollfuss Ausztria végleges önállóságának koncepciójával fellépett, Ausztria függetlenségét garantáló szerződések egész rendszerére támaszkodhatott. Úgy gondolta, hogy a nyugati nagyhatalmak által megalkotott népszövetségi rendszer biztos védelmet nyújthat Ausztriának a német agresszió ellen. Az 1934. március 17-én Olaszország, Ausztria és Magyarország részvételével létrejött ún. római-paktum, amely a három állam szoros külpolitikai együttműködését szögezte le, Ausztria pozíciójának további — de mint látni fogjuk csak átmeneti — megszilárdulását szolgálta. A húszas évek végétől Olaszországot és Magyarországot szoros szálak fűzték Ausztriához, éppen ezért e két ország osztrák-politikájával és a német—osztrák kapcsolatokkal szemben elfoglalt álláspontjukkal kissé bővebben kell foglalkoznunk. Olaszország világháború utáni közép-európai politikájának domináns tényezője Németország aktívabb balkáni politikájának megakadályozása volt. Ezért féltékenyen őrködött, hogy Ausztria — a Balkán kulcsa — megőrizze függetlenségét Németországgal szemben. Dél-Tirol és a Brenner-határ biztonsága érdekében is tiltakozott az AnschluB-törekvések bármilyen formája ellen. Arra törekedett, hogy Ausztriát saját érdekkörében, mint ütköző államot fenntartsa. 1919—1928-ig az olasz—osztrák viszonyra a Dél-Tirol miatt keletkezett viszály árnyékot vetett, de később az olasz pénzen szervezett Heimwehr-fasiszta mozgalom növekvő befolyására az olasz—osztrák viszony fokozatosan megjavult. 1930. január 6-án Schober osztrák kancellár döntőbírósági egyezményt kötött Olaszországgal, amelyet Mussolini kívánságára „barátsági" szerződés jellegével ruháztak fel. Amikor 1931-ben a nagynémet orientációjú Ender-kancellár megkötötte a német—osztrák vámunióról szóló 3 E rövid bevezető tanulmányunkban nem térhetünk ki arra, hogy a kedvező előfeltételek ellenére a gyakorlatban miért nem jött létre egy Hitler-ellenes egységfront, s hogy az osztrák uralkodó osztály miért a nemzeti erőket elsorvasztó „konkurrens" fasizmus megteremtésének öngyilkos útját választotta. Célunk csupán Ausztria külpolitikai helyzetének ábrázolása à német fasizmus győzelmét követő időszakban, továbbá Magyar-oiszág Anselilußszal kapcsolatos álláspontjának vázlatos megrajzolása.
