Századok – 1960
Tanulmányok - Mérei Gyula: Szekfű Gyula történetszemléletének bírálatához 180
SZEKFÜ GYULA TÖRTÉNETSZEMLÉLETÉNEK; BÍRÁLATÁHOZ 209 ták el urai a különböző korszakokban. Az is bizonyos már, hogy nem is volt mindig elnyomva, és sorsát nem lehet egyszeri katasztrófa szenvedőjével, egy Dózsa nevével szimbolizálni. A magyar nép történeti fogalmát semmiféle osztályszemléletbe nem lehet beszorítani; az, aki egyetlen osztályért lelkesedve közeledik hozzá, legyen az történeti osztályérdek, vagy neoparaszt szemlélet (kiemelés tőlem, M. Gy.), összetöri a múlt tükrét . . . Népünk és időnként feltünedező osztályai, kiemelkedő rétegei hatalmas kollektív egységet alkottak» amióta a nagy finn-ugor Magyar törzs összeolvadt az Ural európai lejtőjén a néhány nyugat felé menekülő türk törzzsel, amióta tehát megszületett a magyar nemzet, születésekor is európai teremtmény."6 0 A történelmi múlt szereplői és történetük — eme ősi, kollektív és minden időben ható lelkiség működése folytán —* a miénk, ha nem is vagyunk vérszerinti leszármazóik. A közös lelkiség hatott bennük, és hat a kései utódokra is, — hirdeti Szekfü, és ebből vonja le az „úr és paraszt egységéről" szóló végkövetkeztetését ilyeténképpen: „Urak és jobbágyok, végvári katonák és barokk főpapok, mind mi vagyunk, sorsunk a mienk, és a mi sorsunk az övék."6 1 Ez az elvi álláspont a ,,Magyar Történet" köteteiben vált élő történetírói gyakorlattá. Így például a Mátyás király uralkodásáról szóló részben az a megállapítás olvasható, hogy Mátyás hatalma szervesen nőtt ki a magyar nemzetből, államból és ethnikumból és ,,. . . végső fokon Mátyás a magyar faj európai megszemélyesítője . . . Fejedelmi méltóságát ez a faji öntudat, nemzeti elhivatottságának ösztönös érzete magasztosította fel, de nem kevésbé a renaissanee-gondolkodás is, mely arisztokrata természetéhez képest a világ hatalmasait élesen kiemelte a tömegből."6 2 A szellemtörténet módszerének ismeretében — úgy tűnik — nem szükséges bővebb elemzés ahhoz, hogy rábukkanjunk eme történetszemlélet ismeretelméleti-módszerbeli és világnézeti forrására. Éppen az eredők ismeretében nem lephet meg az sem, hogy Szekfü ezt az állítását semmiféle konkrét ténnyel, közvetlen bizonyító adattal nem erősítette meg, mert ilyen nem állt és nem is állhatott rendelkezésére, hiszen egész okfejtése nem egyéb ködös, romantikus misztikába burkolt önkényes pszichologizálásnál. A Mátyás-portré megrajzolása során a király egyéniségében „magyaros faji sajátosságokat" vél felfedezni.6 3 A XVIII. század történelmével foglalkozó kötet lapozgatása közben az úr és paraszt egységéről vallott nézet konkrét alkalmazásának egyik újabb szép példája kerül az olvasó elé: „A barokk ideál hosszú és mély hatására jellemző, hogy a gesztus és frazeológia, mely valamikor e büszke életformának kísérője volt, utóbb magára maradt és önálló életet élve is tovább uralkodott a magyarság széles rétegein. Történetünkben semmi nyoma annak, mintha köznemességünk régi századokban a külsőségeknek és a szóbő retorikának híve lett volna; ellenkezőleg, a magyar paraszt szótlanságából és realizmusából is joggal következtethetünk arra, hogy a köznemesség helyébe lépő középosztályunknak e gyakran gyógyíthatatlannak tetsző külsőség- és frázistisztelete nem egyéb, mint tartalmától megfosztott barokk dekoráció."64 A példák száma növelhető. Valamennyi arról tesz bizonyságot, hogy Szekfü a művelt, nagytudású történetíró kifino-60 Uo. 61 Uo/VII. 1. 62 Magvar Történet III. 337. 1. 63 Uo. "344. 1. 61 Magyar Történet VI. k. 169. 1. 14 Századok
