Századok – 1960
Tanulmányok - Mérei Gyula: Szekfű Gyula történetszemléletének bírálatához 180
202 MtóREI ÖYULA „A liberális elv a tömegek közé szórva ideális rombolást végez, szabadság és humanizmus helyett forradalmat és terrort -szül. A forradalmi terror esetei, 1848-ban és 1871-ben ...a legliberálisabb Franciaországban jöttek létre, bizonyságot tévén a lejtőről, amelyre a liberalizmus viszi a benne bízó országokat."« y Szekfü a proletárforradalom ps a proletárnemzetköziség ellen küzdött, amikor az internacionalizmus mindenféle formája ellen harcolt, ós nacionalista provincializmust állított szembe vele. Ezért utasította el hazai viszonylatban idegen képződményként a liberális parlamentarizmust mint kormányformát. Felszíni egyezések, külső hasonlóság alapján jelentette ki, hogy a magyar liberális reformmozgalom sem más, mint az európai mozgalomnak puszta behatolása, és törekvései megegyeznek például a francia liberalizmus célkitűzéseivel. Csak ilyen módszerrel sikerülhetett magyar földön- idegen, a hazafisággal összeférhetetlen, nemzetietlen irányként ábrázolni Kossuthnak és az ellenzéki baloldalnak liberalizmusát. Ismeretes, hogy Magyarországon is a kapitalista csírák fejlődése és az ennek talaján kiéleződő osztályellentétek vezettek. 1848-hoz. Kossuth és az ellenzéki baloldal működését Szekfü azért nézte rossz szemmel, mert bár ők sem akartak forradalmat, de nem is riadtak vissza a forradalmi lépésektől, ha a polgári átalakulást és a nemzeti függetlenséget nem lehetett másként kivívni. Másszóval azért, mert Kossuthék nem voltak minden körülmények között a reform emberei, nem voltak hajlandók kizárólag a reformokat tekinteni az előrehaladás lehetőségének. Szekfü tehát azért ítélte el Kossuthókat, mert ők gyökeres reformokat akartak a forradalom helyett, annak elkerülése végett, de nem a forradalom ellen ! Szekfü Gyula szemei előtt azonban folyton 1918, de főleg 1919«seményeinek filmje pergett. A proletárnemzetköziségtől és a szocializmus nemzetközi ideológiájának hatásától rettegve igyekezett a múltra nézve is kimutatni, hogy a parlamenti rendszer idegen palánta a magyar humuszban ós forradalomhoz, vagyis — Szekfü szerint — katasztrófához vezet. Erről a tőről fakadt a provinciális-nacionalista elzárkózás követelése s a parlamentarizmussal szemben az abszolutizmus, általában az ellenforradalmi diktatúra igénylése. Ilyen nézőpont mellett magától következett az a nyíltan le nem írt vélekedés, hogy Magyarországon a hanyatlás nem 1867 után, hanem már az 1840-es években elkezdődött. Ekkor fordított hátat az ellenzék Széchenyinek. Nem hallgatott Deák mérséklő, szavára sem, és a nemzetközi liberalizmus prófétája, Kossuth Lajos mögé állt, aki a forradalomba vezette a nemzetet. Szekfü.itt részben 1918-ból visszafelé következtetve, részben közvetlenül torzította el a valóságot. Az egész nemesi ellenzéket marasztalta el abban, hogy felsorakozott Kossuth mögött, noha ez csupán a balszárnyra volt érvényes. Más oka is volt azonban Szekfiinek arra, hogy elutasítsa a liberalizmust, a parlamentizmust, és a hanyatlás kezdetét az 1840-es évektől számítsa: tudniillik Habsburg-barátsága. Kossuthnak nem bocsátotta meg, hogy a 40-es években kidolgozott programjába felvette a független, szabad, polgári Magyarország követelését, ami Szekfü megítélése Szerint egyértelmű volt a forradalommal s abban a nemzet eleve elrendelt és szükségszerű elbukásával. Habsburgpárti elfogultsága és a középnemesség polgári funkciójának meg nem értése akadályozta abban, hogy észrevegye Kossuth programjának 42 Uo. 85. 1.
