Századok – 1960
Tanulmányok - Mérei Gyula: Szekfű Gyula történetszemléletének bírálatához 180
SZEKFÜ GYULA TÖRTÉNETSZEMLÉLETÉNEK; BÍRÁLATÁHOZ 203 burzsoá tartalmát és azt, hogy a szabad tőkés fejlődés nélkülözhetetlen feltétele a politikai függetlenség.4 3 Szekfüben 1918 októbere azt a meggyőződést keltette, hogy az uralkodó osztályok és a Habsburgok szempontjából tragikus kimenetelű eseményeknek oka nem a Habsburg uralom és az osztályelnyomás < ; 1V i sc I hot et 1 e n s ége volt, hanem végső soron a 40-es évek radikális-liberális eszméi és azok megtestesítője, Kossuth. Csupán közbevetőleg említjük meg, hogy Szekfü Gyula élete végefelé bizonyos mértékben felülvizsgálta és módosította Kossuthról vallott korábbi nézeteit. Az öreg Kossuth е., 1952-ben megjelent tanulmányában4311 a maga is sírja felé hanyatló történetíró jóval több emberi megértést tanúsított az emigrációban élő Kossuth személye és politikája iránt, mint korábbi műveinek a nagy hazafi életének ugyanezen szakaszát ismertető fejezeteiben. De térjünk vissza Szekfünek a ,,Három nemzedéJc"-ben olvasható álláspontjához. Ennek a műnek szemléletmódjából csak egyféle következtetés vonható le. Ha valaki lebecsüli a tömegek politikai szerepét, arisztokratikusan elfordul mozgalmaiktól, mint a durva, műveletlen nép radikális megnyilvánulásaitól, az a forradalmakban csak katasztrófát láthat, mint Szekfü. A forradalmat részben előkészítő, részben lassító reformmozgalmat csak hanyatlásként értékelheti. Szekfü elfordult a liberalizmustól a tekintélyelv tagadása és ennek keretében az egyház politikai befolyásának elvi elutasítása miatt is. „A liberalizmus abszolút monarchiák és rendi alkotmányok ellen kelvén harcra, érthető, hogy a rendi és abszolút múltat, a rendi és abszolút tekintélyt tagadta. Itt azonban nem állott meg; forradalmi ós racionalista eredetére emlékezve, szükségtelenül tagadott olyan tekintélyeket is, melyek az abszolutizmussal és rendiséggel legföllebb ha időleges, felbontható, de semmiképp sem szerves kapcsolatban állottak. Ezen tekintélyi erők között a leghatalmasabb s a liberalizmustól leginkább félreismert volt a kereszténység, különösképpen a katolikus egyház. Józanul átgondolt hivatalos programjaiban ugyan óvakodott nyíltan állást foglalni s megelégedett a szabad vallás hirdetésével, mégis a liberális ideológiának s nem kevésbé frazeológiának állandó rekvizituma volt az Egyház elleni izgatás" — vallja be Szekfü a liberális állammal szemben érzett ellenszenvének egyik fő okát, majd így folytatja. „Pedig az Egyházzal megegyeznie annál inkább kívánatos lett volna, minél inkább eltért a merev liberális dogma forradalmi ós racionális tartalmával a keresztény világfelfogástól. Egyrészt az emberek eredeti jóságában, természetes értelmében való hit, másrészt az eredendő bűnnek keresztény dogmája; egyrészt a Társadalmi Szerződés egyéni szabadságelmélete, másrészt az Add meg a császárnak, ami a császáré fegyelmező elve; itt Szabadság, ott Tekintély; itt Ész, ott Erkölcs; itt jogok könyörtelensége, ott felebaráti szeretet, — mélyebbre ható különbségeket alig lehet elképzelni. Másként állott a dolog a liberalizmus gyakorlati kívánságaival, a politikai, társadalmi és egyéni szabadságokkal, melyeknek legnagyobb része — véli Szekfü — nem ellenkezett a kereszténységgel, sőt még a szabad vallás és oktatás dogmatikus formulázása, az Egyház és Állam elválasztása is megvalósítható volna, példa rá Amerika, az Egyház beleegyezésével. A liberalizmustól függött tehát e gyakorlati, megvalósítható tanokat állítani előtérbe, 43 Kossuth programjának tartalmára és a polgári történetírás optikai csalódására, vö. Révai József : Marxizmus, népiesség, magyarság. Bpest. 1949. 120. 1. 48a Emlékkönyv Kossuth Lajos születésének 150. évfordulójára. II. k. Bpest. 1952. 341—433. 1.
