Századok – 1960

Tanulmányok - Nemes Dezső: A népi Magyarország fejlődése 1945–1960 1

10 NEMES DEZSŐ eldönteniük, hogy a városi lakosság mely részét fenyegessék a parasztbojkottal, és mely részét nyugtassák meg. A polgárság értett a szóból és a 45-ös választásoknál többségében odaállt a parasztsztrájkkal fenyegetőző kisgazdapárt mögé. A parasztsztrájkkal való ravasz fenyegetőzés gonosz és ostoba dolog volt, amivel azok fenyegetőztek, akiknek nem tetszett, hogy az ő akaratuk ellenére az ország életét a munkásosztály vezeti és a munkás-paraszt diktatúra minden ellenakció dacára hatékonyan érvényesül. A kisgazdapártban gyülekezett ellenforradalmi erőknek persze nem a „parasztsztrájk" volt a fő politikai fegyverük. Mindenekelőtt a polgári demokrácia jelszavait hangoztatták a népi demokratikus fejlődés meggátlása céljából. E jelszavakból szőtték ködfüggönyüket, amely mögött felsorakoztak az ellenforradalmi erők, a horthystákig és nyilasokig bezárólag. Ugyanakkor a polgári demokrácia jelszavait egybekapcsolták a klerikális reakció támogatásával s azzal az ismert taktikával, hogy az emberek vallási érzületét használják fel sötét politikai célokra, s ahol csak tudják, ott a templomi szószéket is politikai korteshordóvá változtassák. Politikai fegyvertárukhoz tartozott természetesen a nacionalista hangulatkeltés, a szovjetellenes uszítás, bár ezt nem sajtó útján tették — ennél óvatosabbak voltak —de annál intenzívebben a szóbeli propagandában. Mindezek részletezésébe nem mehetek bele, bármennyire is tanulságos lenne. 2. A munkásegység fejlődése és a szocialista erők előrenyomulása Ma már eléggé közismert, hogy a munkásegység, amelyet a két munkáspárt együttműködése, s egyben az egységes szakszervezeti mozgalom biztosított, alapvető feltétele volt annak, hogy a munkásosztály a hatalom részesévé és a nemzet vezető osztályává váljék. A két munkáspárt hivatalos együttműködése megkezdődött a Magyar Frontban, s ezt megerősítette az 1944. október 10-i egységmegállapodás. Továbbfejlődött a két párt politikai együttműködése a nemzeti függetlenségi front megalakulásával. A szociáldemokrata párt odaállt a kommunista párt mellé és segítette a függetlenségi front szegedi zászlóbontását, elfogadta a kommunista párt által kidolgozott nemzeti újjáépítési programot . Budapest felszabadulása után a két párt képviselői az ország fővárosában erősítették meg az egységmegállapodást és hozzáfogtak a két párt közötti összekötő bizottságok kiépítéséhez. E közös szervek voltak hivatva arra, hogy a két munkáspárt egységfrontját a közös politikai állásfoglalások és fellépések útján érvényesítsék a gyakorlati küzdelemben. Ismeretes, hogy az összekötőbizottságok által rendezett közös pártnapok, gyűlések és egyéb rendezvények tömegméretekben fejlesztették az együttműködést, a két párt közeledését. Mindez persze nem simára aszfaltozott úton haladt előre. Az ország felszabadulásának befejezése idején a szociáldemokrata pártban már ismét aktivizálódott, frakciószerűen újjászerveződött a jobbszárny. Ennek vezetői a kommunistákkal való egységfrontot átmeneti politikai manővernek tekintették és az együttműködést szerették volna mihamarabb felszámolni. A kommunisták körében is voltak, akik csupán átmeneti manővernek tekintették a szociáldemokrata párttal való fegyverbarátságot. S amikor a testvérpártban akcióba léptek a jobboldaliak, és elkezdték paktálásaikat a kisgazdapárt reakciós elemeivel, a kommunisták között feléledt a régi harag azokkal szemben, akik-