Századok – 1960

Tanulmányok - Nemes Dezső: A népi Magyarország fejlődése 1945–1960 1

8 NEMES DEZSŐ A hatalomban résztvevő polgári erők mindenekelőtt az államhatalmi szervekben próbálták visszaszorítani a munkásság és a szegónyparasztság képviselőit, a kommunistákat, a munkásegység ügyét védő szocialistákat, a velük együttműködő parasztpártiakat, s a baloldali kisgazdákat is, akik a polgári erők számára szintén nem voltak elég megbízhatóak. A polgári erők a különféle akciók egész sorát indították, hogy „behozzák hátrányukat" a kommunistákkal szemben a demokratikus rendőrségen. De rohamaik — bárhogy is támogatta ezt a miniszterelnök is — sikertelenek maradtak. Nyíltabb volt a küzdelem a közigazgatási pozíciókért, a horthysta és nyilas tisztviselők eltávolításáért, a munkásság és a parasztság képviselőinek a közigazgatásba való nagyobb arányú beviteléért. Ezen a területen a jobboldali erők hosszabb ideig tudták pozícióik jelentős részét megtartani, amit a tőkésosztály újraszerveződóse, bizonyos fokú átmeneti konszolidációja segített elő. A burzsoáziát is felölelő nemzeti front szükségességét, a hazai ós nemzetközi politikai viszonyok mellett, mindenekelőtt az indokolta, hogy a tőkéseket is be kellett vonni a rendkívül súlyos helyzetben levő ország gazdasági talpraállításába. A gazdasági élet ütőerei: a közlekedés újjáépítéséről, mindenekelőtt a vasút és a hidak helyreállításáról az államnak kellett gondoskodnia. A szovjet katonaság.nyújtott ehhez — s emellett a nemzet talpraállásának sok más területén is — gyors és hatékony segítséget. Ám a gazdasági vérkeringés gyorsításához a tőkés készletek és kapcsolatok mozgósítása is kívánatos és sürgős volt. Ez természetesen maga után vonta a tőkés osztály bizonyos konszolidálódását. Újjászerveződött a Gyáriparosok Országos Szövetsége, működésbe léptek a bankok. A tőkések helyreállították külkereskedelmi kapcsolataikat, megindult a kisipar regenerálódása ós a tőkés nagy- és kiskereskedelem. A vezető tőkés körök azonban nem tartották sietős dolognak a nemzet gazdasági talpraállását. Ök megelégedtek egyelőre annyival, amennyi bizonyos fokú konszolidálódásukhoz ós megszerveződésükhöz nélkülözhetetlenül szükséges volt. A további üzleti aktivitásukat szorosan egybekapcsolták politikai célkitűzéseikkel, amelyeknek lényege: olyan politikai feltételeket kényszeríteni a népre, amelyek a forradalmi fejlődésnek gátat vetnek és a tőkés rendszer megszilárdítását biztosítják. Nem nyugodtak bele, hogy a magyar munkás már nemcsak a kalapácsot fogta, hanem az ország kormánykerekén is rajta tartotta erős kezét. A munkásosztálynak és a szegényparasztságnak a politikai hatalomból való kiszorításáról volt mindenekelőtt szó, bár ezt természetesen leplezni igyezektek. Az újjászerveződő burzsoázia és a vele szövetkező különféle rétegek előtt az a nehéz kérdés állt, hogyan ragadhatják ki az ország talpraállításának vezetését a munkásosztály és ennek forradalmi pártja, a tettek pártja : a kommunista párt kezéből. E nehéz kérdést hathatós nyugati támogatással kívánták megoldani. Szembefordultak a nemzeti újjászületés kommunista párti politikájával, amely azt hirdette, hogy a magyar népnek a saját erejéből kell felépítenie az országot. A vezető tőkés körök és képviselőik elég hamar megértették, hogyha a nép a saját erejéből teremt új világot á romok helyén, azt nem az uraknak, hanem önmagának fogja építeni. A burzsoázia politikusai tehát szembefordultak ezzel a számukra veszedelmes politikával. A Kisgazdapárt egyik hírhedt vezetője, Vargha Béla — aki később a házelnöki méltóságból a disszidens politikusok egyik amerikai gyűjtőhelyére vándorolt — 1945 június végén egy kisgazdapárti vasutas-nagygyűlésen a