Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Krónika - Beszámoló S. Vince Edit kandidátusi disszertációjának vitájáról 955

956 krónika A szociáldemokrata munkásmozgalom ilyen nagyarányú fellendülése a kormányt arra késztette, hogy megkísérelje a mozgfdom mcgbénítáiát'és a párttal szoros kapcsolatban álló Általános Munkás-Betegsegélyző- és Rokkant pénzt ár megsemmisítését. A betegsegélyezőben dolgozó pártvezetőségi tagok ezért fékezni próbálták a munkásmozgalom fejlődését, hogy biztosítsák a pénztár fennmaradását. Kezdetben azonban a párt radikális szárnyának Engelmann Pál vezetésével sikerült háttérbe szorítania a betegpénztári funkcionáriusokat. De az új vezetőség sem volt képes tartósan feltartóztatni az opportunista szárny támadásait. A betegpénztáriak törekvései a MSZDP 1893-i Π. kongresszusán sikert arattak. A kongresszus az opportunisták helyzetét szilárdította meg. Engelmann és az általa vezetett radikális szocialisták kivonultak a kongresszusról s 1894 elején „Magyarországi Szociáldemokrata Munkáspárt" néven önálló pártot alakítottak. Az opportunizmus teljes győzelmét azonban egyelőre sikerült megakadályozni. Az osztályharcos csoport, összefogva a szociáldemokrata párton belül ismét kialakult radikális ellenzékkel, támaszkodva a munkásságrak a mozgalom egyesítését sürgető követelésére és az osztrák párt segítségére, az 1894. évi III. kongresszuson, mely ismét egyesítette a pártot, keresztülvitte, hogy betegpénztári funkcionáriusok ezentúl nem vehetnek részt a párt irányításában. A kongresszus után, mely a demokratikus szabadságjogokért való küzdelmet és a proletariátus és mezőgazdasági munkásság szövetségének kialakítását állította feladatként a MSZDP elé, 1894-ben a párt igen bátran lépett fel. 1895. május 1-től a Népszava napilap lett. A pártvezetőség felvette a harcot a kormány elnyomó intézkedéseivel szemben is. 1895 folyamán az opportunista irányzat ismét fellépett az osztályharcos pártvezetőséggel szemben. A reformista csoport „Népakarat" címen lapot is adott ki. Az opportunisták a párt feladatát a békés felvilágosító és szervező munkában látták. Ez a frakció a magyarországi munkásosztály kispolgári rétegének ideológiáját fejezte ki. Az opportunista szárny felhasználta a kormány támadását a párt ellen, a Népszava megmentésének ürügyén kiharcolta a betegpénztári tisztviselők régi pozícióinak visszaadását. A pártvezetőség meghátrált és 1895 szeptemberében egyesült a „Népakarat"frakcióval. Az egyesülés után újabb pártválság robbant ki : a radikális szocialisták harcot indítottak a pártvezetés visszaszerzéséért. Az ellenzék azonban, mely az anyagi nehézségek és a hatósági akciók miatt is vesztett erejéből, 1806 decemberében szervezetilec? is megszűntei te különállását, vezetői kiegyeztek a párt vezetőséggel. Az osztályharcos irányzat vereségének oka — a disszertáció megállapítása szerint — az volt, hogy az elle nzék, noha felismerte a munkásosztály széles rétegei, a nagyüzemi proletariátus va'amint az agrárproletariátus és a szegényparasztság mozgósításának szükségességét, s osztályharcos állásfoglalásáé tömegek forradaimiságát, fejezte ki, az elnyomott proletariátus követelései közül mégis csak keveset ismert fel, s nem lepett fel a befejezetlen polgári forradalom következetes végigviteléért. Ezért—támogatás hiányában — kiszorulta párt vezetéséből. A reformista vezetőség pedig meghátrált a kormány nyomása elől s harcos tömegmozgalmak helyett ismét a polgári párt oki a támaszkodva kísérelte meg a demokratikus szabadságjogok kivívását.így az imperializmus létrejöttekor Magyarországon a munkásosztálynak nem volt olyan forradalmi pártja, mely alkalmas lett volna az egyre inkább közeledő forradalmi küzdelem vezetésére. A disszertáció vitája során az opponensek és hozzászólók egyaránt kiemelték a szerző által feldolgozott rendkívül gazdag forrásanyagot, a tények világos csoportosítását, a feldolgozás biztos vonalvezetését. M erei Gyula opponens arra mutatott rá, hogy „a most megvitatásra kerülő értekezés az eddig feltalálható összes nyomtatott és kiadatlan forrásanyag, minden feldolgozás ismeretében, a klasszikusok alapos és elmélyült tanulmányozása alapján készült. Ez az írás méltó emléket állít munkásosztályunk nemcsak 1890 és 1896 közötti, hanem már a 80-as évek második felétől kezdve lefolyt hősi küzdelmeinek is." Kiemelte, hogy a disszertáció a legmesszebbmenő módon elégíti ki a tudományos igényeket is. S. Vincze Edit munkáját elmélyült, igazi történész érzékről tanúskodó elemzés jellemzi. „Következetesen érvényesíti művében az induktív módszert. Az egyeditől, az egyestől halad az általános felé. Aprólékos, rendkívül fáradságos munkát igénvíő, finom részlet elemzések sorát hajtja végre, mielőtt általánosító következtetését levonná. Ezáltal sokoldalúan és mélyrehatóan, finoman árnyaltan világít meg eseményeket, elvi kérdéseket. Eljárása mintaszerű." A disszertációnak ugyanezekre az értékeire hívta fel a figyelmet Bánki György, a másik opponens is. A disszertáció vitája során a magyar munkásmozgalom, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt 1890—1896 közötti történetének leglényegesebb kérdései merültek fel. Mindkét opponens elsőnek a szociáldemokrácia forradalom-elméletével kapcsolatos problémákat vetette fel. Mérei Gyula e kérdéssel kapcsolatban azt emelte ki, hogy a disszertáció nem mutat rá arra az elvi tévedésre, ami a forradalomról vallott lassalleánus né_