Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Közlemények - Szuhay-Havas Ervin: Adalékok az USA rabszolgatartó államainak gazdaság- és társadalomtörténetéhez. 1791–1861 893
[ADALÉKOK AZ USA RABSZOLGATARTÓ ÁLLAMAINAK TÖRTÉNETÉHEZ 905 riasztja a kisbirtokost a néger munkaerő konkurrenciájától való félelem), az északi uralkodó osztály egyes tagjai is csatlakoznak az abolicionistákhoz és ezzel olyan különös fordulat történik a rabszolgafelszabadításért küzdők társadalmi összetételében, amelyet az ókereszténységen belül történt fordulathoz hasonlíhatnánk, amikor az uralkodó osztály kisajátította a kifejezetten népi jelegű idealista mozgalmat. Az abolicionizmus kezdeti szakaszának értékelésénél a marxista történésznek különös, ellentmondásosnak tűnő helyzettel kell megküzdenie. Képzeljünk el egy mozgalmat, amelyet néhány idealista értelmiségi és pap kezdeményez, amelyet a kisbirtokos fai mertömeg egy része támogat és amellyel ugyanakkor, amikor néhány tőkés lép soiaiba, szemben áll a proletariátus, amely rabszolgaemancipáció esetén — a farmerekhez hasonlóan — nyomorúságos egzisztenciáját félti egy többmilliós fekete bőiű ipari tartalékhadseregtől. Az északi kapitalisták eleinte ferde szemmel nézik az abolicionistákat, akiket veszedelmes radikálisoknak ós zavarkeltőknek tekintenek és akiktől a törvényt, a közrendet és az üzleti tevékenységet féltik, később egymás után csatlakoznak a mozgalomhoz, mert lassan rádöbbennek arra, hogy a rabszolgatartó rendszer akadályozza a kapitalista fejlődést, a belső piac egységét és kiterjesztését. Az ipari munkásság, a fent vázolt konkurrencia-pszihózison kívül sokáig ingadozik, vajon támogasson-e egy olyan mozgalmat, amelynek soraiban gyárosai is helyet foglalnak. A proletariátusnak az abolicionista mozgalomhoz való csatlakozása azután főként német származású szocialista emigiánsvezetők hatása alatt történik meg, akik megértetik a munkástömegekkel, hogy a rabszolgaság és a proletársors között csupán fokozati különbségek vannak A munkástömegr:k csatlakozása két irányzatra osztja az abolicionistákat, akiknek száma 1840-re eléri a kétszázezer főt. Az abolieionisták radikális balszárnya a rabszolgák azonnali felszabadítását követeli, szemben a polgári-liberális jobbszárnnyal, amelynek tevékenysége főként erkölcsi prédikációkban merül ki és amelynek tagjai terméketlen vitákat folytatnak a „jó" és „rossz" rabszolgatartó fogalma felett.6 6 Ennek a mérsékelt irányzatnak nézeteit fejezi ki Harriet Beecher-Stowe, a „Tamás bátya kunyhója" című könyv szerzőnője. Az abolicionista mozgalom központja eleinte New England. Itt alapítja meg William Lloyd Garrùon harcos hírlapját, a „Liberator"-t (1831). Az ültetvényesek és a mozgalommal szembenálló északi tőkések figyelmét nem kerüli el az a tény, hogy az abolieionisták soraiban mind több a proletár és a szocialista emigiáns. A dtréü emberek gyűléseit megfizetett csőcselék rohanja meg, nyomdagépeiket összezúzzák. 1837-ben lincselik meg Altonban (Illinois) Elijah Love joy-t, a bátor abolicionista agitátort. Mielőtt részletesen foglalkoznánk az abolicionista érvekkel, előrebocsátjuk, hogy bár az amerikai történetírók elismerik az abolieionisták jószándékát, félőrült fanatikusoknak tart ják őket, akik többet ártottak radikális követeléseikkel, mint amennyit használnak 6 7 "Az abolicionista mozgalom értékelése W. Z. Foster: Az Egyesült Államok Kommunista Pártjának története. Bpest, 1953. 39—55. oldalain természetesen helyes elvi alapon, de a bevezetés kereteibe szorítva elnagyoltan és mereven található. Tömör, világos értékelést ad a kérdésről a Bolsaja Szovjetszkaja Eneiklopedija (]. köt. 22.1.). e7 H. B. Parkes is ezen a véleményen van. ami annál meglepőbb, mivel néhány sorral feljebb elismeri, hogy u déliek úgysem fogadták volna el az abolicionista követeléseket. Ez igaz ugyan, de akkor miért ártottak az abolieionisták a rabszolgafelszabaditás ügyének? Hiszen éppen ők voltak azok,akiknek ideológiai előkészítése nélkül a polgárháború unionistái ideológia nélkül maradtak volna. Az egyetlen amerikai történetíró, aki meleg szavakkal emlékezik ineg a mozgalomról és aki művében nagyobb teret szentel az abolicionistáknak, mint bármelyik más összefoglaló munka szerzője, Samuel Eliot Morrison. Vö. S. Ε. Morrison, — Ε. S. Commauer:. The growth of the American republic I. köt. (1942) 524—32. 1. A cinizmustól egyébként nem ment Morrison, akit progresszív szemlélete és szakmai tudása folytán a legjobb polgári történészek közé sorolhatunk, részletesen ír az abolicionista mozgalom kimagasló személyiségeiről.elsősorban Garrisonról,aki a Nat Turner felkelés évében indította meg a „Liberator"-t és aki a lineselőkelől egy ízben a bostoni börtönbe menekült, Wendell Phillipsről, akit csatlakozásakor kizártak a „felső tízezer" klubjaiból, J. G. Whittier-ről, a nagyszerű költőről, aki a polgárháborúban propagandisztikus verseivel támogatta az unionistákat, a pennsylvaniai kvékerek utódairól (William Jav), a newyorki Tappan-fivérekrő] és másokról. Érdekes leírást találunk ugyanitt (528—29.1.) néhány „renegát" déli ültetvényesről. akik széplclkek lévén, szembefordultak saját osztályukkal és Északra emigráltak (James G. Birney, a Liberty Party elnökjelöltje és a Grimké nővérek, akik felszabadították rabszolgáikat). Frederick Douglas-ről is említés történik. Ez a szökött rabszolga egyike a XIX. századi Amerika legnagyobb memoáríróinak. Douglas egyénisége önmagában is cáfolat a faji előítéletekre. Morrison, aki írásművészetével is kimagaslik a modern amerikai történészek közül, felemelő epizóddal zárja le itt ismertetett fejezetét. Amikor a bostoni W. E. Thanning megtámadta Garrison! és azt állította, hogy az abolieionisták csupán „keserű szenvedélyeket és tüzes fanatizmust ébresztettek, airelynek következtében minden szív és minden fül bezárult érveik előtt", Garrison egyik híve nemes egyszerűséggel utasította vissza η vádat : „Nem mi vagyunk okai annak, hogy a bölcsebb és jobb emberek nem karolják fel elnyomott színes honfitársaink ügyét... Mi. abolieionisták azok vagyunk, akik — gyermekek, csecsszopók, obskurus férfiak, butácska asszonyok, közemberek, bűnösök — és úgy irányítjuk ügyünket, amint azt a hozzánk hasonló személyektől várhatni." Az idézet elsősorban az idealista-kispolgári abolicionista eszmékre vet fényt. A modern amerikai szintézisek töbhnyire ilyeneket idéznek — ha idéznek. A polgári Morrison természetesen szintén adós marad az abolieionisták társadalmi hátterének elemzésével.
